Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-02-05 / 6. szám
1928 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 45. fogása, amilyen határozott a pápának állásfoglalása. A malinesi megbeszélések folytán létrejött megállapodás 5. pontja ugyan ebben a tekintetben, engedékeny, mert e szerint az anglikánok ugyan visszautasítják a római püspök monarchiáját, és ragaszkodnak ahhoz, hogy' a római püspök tantekintélye nem választható el az episzkopátus tantekintélyétől és azt Krisztus egész egyházának tradícióival és tanításaival összhangzatban kell gyakorolni, d? megengedik, hogy az egyház látható fejének intézménye b:nne foglaltatik az Ur által Szent Péternek adott megbízásban és esetleg a keresztyén- ség egyesítéséhez lényegesen hozzá is tartozik. Ámde ez a megállapodás egyfelől még mindig nem az, amit a pápa elfogadhatna, másfelől pedig a malinesi megbeszéléseket az angol katíio- likusok, tehát az anglikán egyháznak is csak egy kis töredéke folytatták. Ezek a megáilapo dások, amelyeket Halifax lord 6 pontban foglalt össze, rendkívül érdekesek, és sajnálom, hogy itt nem közölhetem egész terjedelmükben, mert a pápa enciklikája'bizonyára főleg azokra a pontokra adott válasz. Visszatérve a lényegre, a kercsztyénség utóbbi nagy konferenciáin az ott résztvevők igaz, hogy nem állo.tak a római pápa álláspontján, és nem hirdették azt, hogy' a római egyház tanítása az igaz és a többi mind hamis, de épp oly kevéssé hirdették azt is, hogy minden vallás egyformán jó és dicséretes. A közös alapot az adja meg, hogy valamennyien keresztyéneknek vallják és nevezik magokat, tehát nyilván valamennyien jó keresztyének akarnak is lenni. Ezt kétségbe vonni senkinek nincs joga, vagy oka. És ezen a közös alapon tanácskozásra összejönni, a keresztyén egységnek lényeges ismertető jeleit keresni és megállapítani nem lehet olyan munka, amelyen bárki fennakadhatna. Éppen a malinesi megbeszélések mutatják, amelyeken Mercier néhai belga bíboros is résztvett, hogy az ilyen konferenciáktól bizonyos körülmények között a római egyház sem iszonyodik. Hogy' ezek a konferenciák nem járnak olyan eredménnyel, amely a pápának megfelelne, ez lehet reánézve egy kellemetlen jelenség, de semmiesetre sem lehet jegeim arra, hogy a téves vallásoknak az igaz vallással való egyenjogúsításáról írjon, s azt Írja, hogy a kiindulópont az, hogy minden vallás egyformán jó és dicséretes. A mi meggyőződésünk az, hogy a vallás igazsága nem attól függ, hogy valaki milyen viszonyban áll a római pápához. A vallás igazsága attól függ, hogy valaki milyen viszonyban áll a háromságos egy Istenhez. A konferenciákra személyesen meg volt hiva a római pápa is. Ez is mutatja, hogy a konferencia alapjául még az sem szolgált, hogy a résztvevők nem római kathclikusok. Meg voltak hiva mindazok, akik nnguka* keresztyéneknek várják. A konferencián a pápa képviselőjét bizonyára cppenugy meghallgatták volna, mint a többit. A pápa enciklikája, bár újat nem hozott, s a helyzeten nem változtatott, a Rómával kacérkodókat mindenesetre figyelmeztette az ismert tónusban arra, hogy Róma feltétlen behódolást követel. Az enciklika summája ez: »A teremtő Isten kijelentette az embereknek azt az utat, ameiyen akarja, hogy e világban szolgálják és imádják nevezetesen azon egyház vallásának elfogadásával, amelyet teremtett. Ennélfogva mindenkinek kötelessége, hogy higyjen Isten kijelentésében és engedelmeskedjék Isten parancsolatainak, és ennek folytán tagjai legyenek az egyháznak — nem a tévelygők á tál megfogalmazott egyháznak, hanem annak az egyháznak, amelyet valóban Kris tus alapított és óhajtott, és amely Krisztus segítségének ígérete által egy és ugyanaz marad minden időben a mai napig — vagyis a szent római katholikus és apostoli egyháznak«. Végül kijelenti, hogv az egység csak '»a római pontifexnek, mint Szent Péter törvényes utódának legfelsőbb tekintélye elismerése és nyílt elfogadása álta’« Lh.tséges. Az enciklika eredménye előreláthatólag a protestantizmus megerősödése ’esz az égés', világon. A kercsztyénség nem kapható arra, hogy egy embernek behódoljon azért, mert az az ember azt p.okvlamálja, hogy az egységnek ez a kitétele. Sokkal hamarább belátja azt, hogy ez az egységnek akadálya. Mi történik „edaát“? (II. közlemény.) S ennek felel meg a felelet is,' amelyet a maga kérdésére ad. Érvényt akar szerezni annak az evangélium alapján áló ielismerésnek, hogy Jézus nemcsak annak a L hét s Igét hozta, hogy a herosokc, a kiváló erkölcsű, a »szent« emberek megválthassák magukat a bűntől. A vulgáris katholicizmus ezt a gondolatot rendesen háttérbe szorítja: kiki annyit ér az Isten élőit, annyira nyeri meg a jóindulatát, kegyelmét, amennyire gazdag az élete jócselekedetekben. De éppen ez viszi az. embert abba a rettenetes lelki helyzetbe, amelyet az imént rajzoltunk. Ennek azonban nincs semmi értelme, mert hiszen Krisztus megváltott minket. S ha ez valóság, akkor a jócselekeckteknek n ncs meg az aje’en- tösége, amelyet azoknak rendesen tulajdonítani szoktak. De nincs meg a bűnnek sem az a jelentősége, mert hiszen éppen attól váltott meg minket Krisztus. »A megváltás abba i ál!, hogy az embernek van akarata a jóra; nem heroikusán erős a jóra irányuló akarata, hanem a szokásos emberi akarata, de úgy, hogy az az Istenre irányul; műiden egyebet elvégez az Isten kegyelme, amelyet Krisztus mint Isten Fia és mint a ini embertársunk érdemelt ki nekünk«. S ismét: »Mihelyt valaki rendületlenül hiszi, hogy a jóra irányuló akarat mellett soha sem jöhet létre valódi bűn, akkor meg van váltva
