Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-12-23 / 49. szám
388. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928. Eltekintve most attól, hogy az egységként szereplő egy métermázsa búza jelenleg nem ér meg 27 pengő 84 fillért, tehát a természetbeni járandóságok nem képviselnek akkora értéket, mint amekkorával az állami fizetéskiegészités összegének megállapitásánál szerepelnek, és a tanítókat ezen a réven is veszteség éri, a gyülekezeteknek ez az újabb megterhelése nemcsak anyagi szempontból jelent uj megterhelést, hanem most már odavezet, hogy gyülekezeteink nem kapnak kántortan‘.tót. Sőt, mivel az osztálytanító sok helyen kötelezve van kántori teendők részbeni végzésére is, osztálytanítót is csak bajosan és csak abban az esetben, ha a tanító az államnál elhelyezkedni nem tud. Mert most a helyzet az, hogy a heti huszonnégy órát adó állami tanító (az első osztályban ennyi az óraszám) ugyanannyi fizetést kap, mint a felekezeti kántortanitó, akinek egyetlen szabad napja nincs és vakációja sincs. Ismeretes, hogy a kántori javadalmaknak a tanitói javadalmakkal való összekeverése a tanítói nyugdíjigény megállapitá iákor történt. Másfelől azonban tény az is, hogy a törvény a kán- tortanitóknak és az iskolafenntartó egyházközségek pártján van akkor, amikor azt állítják, hogy a kántori javadalom a tanitói fizetésbe nem számítható be, amikor a tanitói fizetésnek államsegéllyel váló kiegészítése forog szóban. Az 1907. évi XXVII. törvénycikk 11. §-a ugyanis igy hangzik: «Ha a hitfél ékezeti elemi népiskola tanítója az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 141. §-ának harmadik bekezdése értelmében kántori teendőt is végez, a tanitói alapfizetés megállapításakor a jelen törvény 2. §-ában megállapított legkisebb alapfizetés erejéig a tanitói és kántori járandóságok, ez utóbbiak jellegének érintése nélkül, együttesen fizetésnek számítandók s ennélfogva a nyugdíjjogosultság megállapitásánál is az ekként együttesen számított fizetés veendő alapul.» Kitűnik ebből a paragrafusból, hogy a kántori járandóságok jellege minden körülmények között érintetlenül megmarad. Kitűnik, hogy a helyi javadalom mindenkor csak a törvényben megállapított legkisebb alapfizetés (1030, 1100 illetve 1200 korona) erejéig számítandó fizetésnek. A törvény nem azt célozta, hogy a kántori javadalom jellege, tehát jogi természete megszűnjön, csupán azt, hogy a kántortanitói állásoknál az iskolafenntartó egyházközség, aroeny- nyiben erre képes, a legkisebb alapfizetést helyileg biztosítsa. Ha pedig a kántori javadalom jogi természetét a törvény nem változtatta meg, akkor jogi sérelme úgy az egyházközségnek, mint kántortanitójának, először is az, hogy az egész helyi javadalom beszámittatik a tanitói fizetésbe, de jogi sérelem másodszor az is, hogy a kántori teendők végzéséért a tanító nem kap fizetést. Az 1907. évi XXVII. t.-c. 12. §-a intézkedik arra az esetre, ha az iskolafenntartó egyházközr ség a minimális tanitói fizetést biztosítani nem képesek. Ebben az esetben államsegélyt vehetnek igénybe. Be átom, hogy a törvény bizonyos tekintetben kedvez az állam azon eljárásának, hogy a kántori javadalmat az alapfizetés erejéig tanítói fizetésnek beszámítsa. De csakis az alapfizetés erejéig. Ezen túlmenő beszámításnak törvényes alapja nincs. De amikor a törvény a kántori járulék jogi természetét érintetlenül kívánja hagyni, nem tekinthető sem a törvény szellemével, sem a méltányossággal, sem az igazsággal össze- egyeztethetőnek .a mostani gyakorlat, amely szerint a kormányzat magától értetendőnek tartja azt, hogy a kántortanitó a kántori tenndőket ingyen végzi. Ezzel a kántori járulék jogi természete üres fikcióvá lesz. És azt hiszem a kormányzatnak egyik kötelessége éppen az is, hogy a jog ne legyen olyan anyag, amely tetszés szerint gyúrható, lapítható vagy sarokba vágható. A mostani eljárás annyit jelent, hogy a kántori javadalom jogi természetével össze nem egyeztethető célokra van lekötve. Amikor köszönettel elismerjük az államnak és a kormánynak egyházunk iránt sokszor megr tapasztalt jóakaratát, anyagi és erkölcsi támogatását, másfelől nyomatékosan kémünk kell, hogy kántortanitőinknak szolgáltasson igazságot. Amit az egyik oldalon elismerésre és köszönetre méltó módon tesz, azt ne rontsa le a másik oldalon azzal, hogy az egyháznak tisztviselőit elkeseríti s az egyházi szolgálattól elidegeníti. Luther és az egyházi fegyelem. (Befejezés.) Az egyházfegyelmezésnek, büntetésnek a célja kizárólag a javítás. «Ebből következik amaz igazság, hogy a kiközösítés (Bann) mint ilyen senkit nem ront meg, tesz átkozottá vagy gonoszabbá, hanem keres és talál egy megromlott, átkozott lelket, hogy azt visszahozza. Mert minden büntetés természete és tulajdonsága, hogy a bűnt megjavítsa. Kiközösíteni pedig tiszta büntetés és anyai büntetés.» Egyházi fegyelmezést gyakorolni nem köny- nyü. Nagy felelősséggel és veszéllyel jár arra nézve, aki fegyelmezni hivatva van. «Senkire nézve nem károsabb és veszélyesebb a kiközösítés, rniht épen azokra, kik azt eszközük, ha mindjárt jogosan és tisztán a gonosztett miatt is, azért, mivel ők ritkán vannak ezen a véleményen vagy épen soha; azonfelül félelem nélkül járnak el s nem gondolják meg, hogy ők talán jobban érdemelnének meg Isten előtt száz kiközösítést.» A «Volkskirche» (népegyház, tömegegyház) parochia-gyülckezetei Luther szerint kevésbbé alkalmasak fegyelem gyakorlására, hanem sokkal inkább a «Sacramentsgemeinde», amely azokból,
