Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-11-25 / 45. szám
UP Kelenföldi evang. lelkészt hivatal Villányi-ut 1. Budapest, ovember 25. 45. szám. EVANGÉLIKUSOK LAPIO Szerkesztőség : L É B í N Y (Misen m.) Kiadóhivatal: GYÚR. ev. kooveet-épület. Kiadja:l LUTHER-SZÖYETStG. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 1290. Ilapltetta: DR. RIFFIY SálDOR püspök. Si«rk«ut»*ért UU16« NÉMETH KÁROLY «aperes. Megjelenik hetenként egvszer. vasárnap. Elóllzetési ár: Egész évre 6 P. 40 Ilii., félévre 3 P. 20 Ilii., neovedévrt 1 P. 60 fiit Egy szám 16 Ilii Hirdetési árak megegyezés szerint. Egyházunk szeretetmunkája. Báró Kadvánszky Albert egyetemes egyházi és iskolai fel ügyeld egyetemes közgyűlést megnyitó beszéde november lü-ón. Ki tudná megmondani, hogy korunkat milyen jelzővel illeti majd az utókor? Nagy’ történelmi távlatból lehet csak annyira tisztán látni, elfogulatlanul Ítélni meg egy kornak a jellemét, hogy az a lényeget liiven tükröző jelzővel legyen felruházható és azzal összeforrva éljen tovább annak emléke későbbi századok, ezredek generációinak lelkében. Annyi azonban bizonyos, hogy korunk a haladás kora. Csodás találmányok, a legmerészebb képzeletet is meglepő teljesítmények ejtik folyton újabb és újabb bámulatba a mai emberiséget.^ Amennyire vitán feliÜálló ez a megállapítás, annyira egyszerű és önmagától adódó a válasz is a további kérdésre, hogy vájjon ez a minden képzeletet felülmúló haladás boldogabbá tettese az emberiséget. Nincsen, aki erre a kérdésre jó lelkiismerettel igenlő választ adhatna. Annyi bizonyos, hogy az emberiség műveltebb, öntuda- tosabb, nagyobb kulturális igényű lett, de nem lett jobb, hívőbb, boldogabb. Ne féljünk meglátni és kimondani, hogy’ a hitet'emég és erkölcstelenség erősen tért foglalt. Nagy tömegek fordultak szembe a vallással, vagy lettek közömbösek vele szemben. így van ez és ha mindjárt megtelnek is nagy ünnepeken a templomok és ha van is — Istennek hála — minden gyülekezet körében kisebb-nagyobb csapat, amely vallásos világnézettel vívja az élet harcát. Korunknak hitetlenség és erkölcstelenség felé hajló állapotával függ össze a boldogtalansága. A nyomorral és a felfokozott igényekkel növekvő elégedetlenség a tömegek ajkát az emberiség történelmének századain át hangzó kettős kiáltásra nyitja, amely ma minden más hangot tulharsog: Panem et circenses! A panem kiáltásra bizony bőséges okot szolgáltat a nagy munkanélküliség és a szűkös kereset. Legyünk tisztában vele, hogy ezzel szemben az egyháznak is vannak kötelességei, sőt, hogy éppen az egyháznak kell kezébe ragadna a segítésben a vezetést, mégpedig annak tudatában, hogy a kor boldogtalansága, szociális nyomora annak erkölcsi és vallási Ínségével is ok és okozati összefüggésben van, és hogy az igazi segítésnek azon keresztül kell történnie. Érméi a megá lapít ásnál nagyon közel fekvő a gondolat, hogy ma különösen a lélekmentés- ről, a misszióról szóljak. Mindamellett a lélek - mentés speciális feladatával ezúttal csak oly mértékben kívánok foglalkozni, amint azt a szociális kérdés tárgyalása követeli, más esztendőre tartva fenn az. alkalmat, hogy a missziót állítsam elnöki megnyitóm középpontiba. Idő- és korszerűnek vélem, hogy az eddigi szokástól eltérően, minden --- s ha még oly fontos - egyéb kérdést kikapcsolva idei elnöki megnyitóm keretéből, minket, mint egyházat, érdeklő részében a szociális munka kérdésével foglalkozzam. Nem gondolnám, hogy akadna ma csak egyetlenegy is körünkben, aki kétségbe vonná, hogy a szociá'is munka, vagy, ahogy azt szívesebben nevezem: a szeretetni un ka, egyházunkra nézve is kötelező. Ma, amikor az élet annyi ily , irányú követeléssel lép fel minden egyessel* és minden közösséggel szemben, bizonyos, hogy az egyháznak sem csak a tempícmfalakon belül vannak kötelesse;ge*i. Ez épp oly kevéssé vonható kétségbe, mint amennyire bizonyos, hogy az egyház szociális, helyesebben szeretetmunkáának nem szibad a/ egyház tulajdonképeni legfőbb feladatát háttérbe szorítania, vagyis, hogy az egyház, mint az Isten igéjének hirdetője és a szentségek kiszolgáltatója, nem degradálható közjótékonysági intézménnyé. Ez a veszély nálunk nem forog fenn, sőt inkább fenyeget ennek az ellenkezője, hogy tudniillik nem fordítunk azt meg.lktő figyelmet a kérdésre, vagy anyagi erőnk csekély voltának ismeretében megriadunk a feladat nagyságától. Ez a jelenség azonban, hála Istennek, szintén* csak szórványos, miért is nagy igazságtalanság lenne, ha egyesek nem ismerve azt — ezt a bírálatot alkalmaznák egyházunk egész szeretet- munkájával szemben. Nyugodt lélekkel állítom, hogy egyházunk tudatában van ezirányu kötelességének és meg is teszi erejéhez mérten a magáét. Ennek a megállapításomnak szeretném kaleidoskopszerü illusztrációját bemutatni a továbbiakban, utalva egyben nagy vonásokban a nézetem szerint legsürgősebb teendőkre.
