Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-05-13 / 20. szám
EVANGÉLIKUSOK LAPJA 192é. 154. világosságánál. S ebben a vizsgálódásban kiváló irányításul és kalauzul szolgálnak számunkra a liturgikus és az imádságos könyvekben foglalt imádságok, mert hiszen azok mutatják meg, hogy a nagy imádkozok milyen testi és lelki kincsekért könyörögtek, milyen hibáknak, bűnöknek, rossz hajlamoknak eltávolítását kérték, miben találtak okot Istennek dicsőítésére, s mely dolgokat tártak Isten elé. Jézus mondja, hogy a’ Szentlélek juttatja eszünkbe azokát a dolgokat, amelyeket vagy már elfeledtünk, vagy elfeledni szeretnénk, vagy nem a helyes összefüggésben ismerünk. Bizonyára a Szentlélek működött a nagy imádkozókban is, és imáik által a Szentlélek működik bennünk. Az imádkozásra való nevelés nem merülhet ki abban, hogy az embereket az imádkozásra buzdítjuk, hanem szükséges, hogy tanítsuk arra is, hogy mit és hogyan imádkozzanak. Ebből a szempontból az agendák és az imádságos könyvek vezérfonalai a keresztyén elmélkedésnek, s tartalmat és irányt adnak imádságainknak. Rendkívül fontosak azért, mert vallás-erkölcsi szempontokat visznek bele önvizsgálatunkba, amelyeket egyébként figyelmen kívül hagynánk, és mentségeket találnánk olyan hibákra, amelyek1 lelkiéletünket eltorzítják. Minden ilyen kalauzolás és tanácsolás nélkül igen könnyen hajiunk arra, hogy csak azzal foglalkozzunk, amit önmagunkban erény számba veszünk, és sarokba dugjuk azokat a dolgokat, amelyeknek szemlélete kevésbé előnyös színben tüntetne fel bennünket önmagunk előtt. A mai vasárnapi evangéliomban (János 16, 23—30.) Jézus annak az imádságnak igér meghallgatást, amelyet az ő nevében intézünk az Atyához. Figyelmeztetés ez arra, hogy a jó imádkozásnak, az igazi imádkozó életnek legjobb szabályozója és tanítója a Jézus élete és tanítása. Miként Pál apostol Írja: »Mi az Urnák dicsőségét szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Urnák Leikétől«. — Templomépitési akció. A győri gyülekezetekhez tartozó öttevényi fiók-gyülekezetben jó vezetés alatt álló erőteljes mozgalom indult meg, amelynek eredméenyeképen lehet, hogy még az idén felépül a gyülekezet temploma. Talitha kumi! Az élet fejedelmének, az Ur Jézus Krisztusnak ezt az életrekeltő szavát hallottam lelkem.be beleharsogni, amikor a Pécsett megjelenő »Dunántúl« napilap f. é. április hó 24-iki számában gróf Klebelsberg kultuszminiszternek a pécsi Erzsébet tudomány egyetemmel kapcsolatos »Maurinum« alapkőletételi ünnepélyén az egyetemi aulában mondott nagyszabású beszédét olvastam. És azóta is ezt a szót hallom szüntelenül felcsendülni lelkemben, nem tudok1 tőle szabadulni sem a nappal zajában, sem az éjjel csendjében. Valami ellenállhatatlan erő ösztökél, hogy adjam tovább hangos szóval: Talitha kumi! Megteszem. Címül állítom jelen soraim fölé, az »Evangélikusok Lapja« révén szálljon tovább, tovább szerte széjjel szegény, csonka hazánk még szegényebb, csonkább Lutherániajá- ban. Úgy érzem, mások is úgy lesznek vele, mint én; állandóan rezonál bennük. Miről is van szó? Egy nagyszabású beszédről, amelyet kiváló kultuszminiszterünk egy par excellence katholikus intézet alapkőletételekor tartott és pedig.nem valamelyik katholikus középületben, amilyen Pécsett több is van, hanem az egyetemi aulában, amin utoljára nem kell okvetlenül fennakadni, hanem tultehetnők magunkat azzal a megnyugtató magyarázattal, hogy az ünnepély oly intézménynek szólt, mely minden felekezeti jellege dacára mégis csak valamilyen nexusban áll az egyetemmel. Hogy milyen természetűnek képzelendő ez a nexus, erre vonatkozólag több felé ágazhatnak a vélemények. Hogy azonban minden nézeteltérésnek elejét vegye, a kultuszminiszter igyekezett világosan beszélni és minden kétséget eloszlatni, amidőn a következő kijelentést tette: »Én valahogyan úgy érzem, hogy a hazai katholiciz- musnak is ebben az egyetemben a saját szeretett leányát kell látnia«, mert miként »Debrecen protestáns miliője hozta létre azt az állapotot, hogy hazai protestantizmus a debreceni egyetemben a saját géniuszának megtestesülését látja«, azonképen »én úgy érzem, hogy a katholikus színezetű Dunántúl méltán láthatja és kell is, hogy lássa a pécsi egyetemben a saját ideáljának megtestesülését«. Jogcím »a történeti fejlődési folyamat«, mely Pécsett illetőleg abban áll, hogy »a jogi fakultás a püspöki líceumnak a folytatása«. Ilyen beállítás mellett természetesen nem is fog csalódni a kultuszminiszter abban az érzésében »hogy nemcsak a Dunántúlnak, hanem valamennyi magyar katho- likusnak is ebben az egyetemben a maga egyetemét kell, hogy lássa«. Biztos, hogy nagyon is szívesen látják ezt a katholikusok és nagyon is fájdalmasan érezzük majd mi evangélikusok, akik mellett szintén szólna »a történeti fejlődési folyamat«, hiszen a kebelbeli theológiaí fakultás dunántúli egyházkerületünk akadémiájának folytatása és mint az egyetem egyik tényleges
