Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-04-29 / 18. szám
140. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928. apostol azt mondja a pünkösdi sokaságnak: »Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevében a bűnöknek bocsánatára és veszitek a Szent lélek ajándékát. Mert néktek lett az a feji é;s a ti gyermekeiteknek és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Ur a mi Istenünk«. A Jézus Krisztus nevébe való megkeresztelés jelenti azt, hogy a megkeresztelt elfogadja életének szabályául a Jézus Krisztus életét, előmozdítja az istenországának ügyét, és tagijává lesz egy olyan organizmusnak, amely hivatva van felölelni a későbbi nemzedékeket és a világ minden népét, akit csak elhiv magának az Ur. A szociális vonatkozása tehát kezdettől fogva megvan. Kezdettől fogva jelenti a keresztség azt, hogy van egy közösség, amely Istent atyjának vallja és ezen hite alapján testvéri közösséget gyakorol mindazokkal, akik ugyanazon a hiten vannak. A keresztség szakramentális Jelentősége ugyan első sorban azon nyugszik, hogy a külső jel, a viz, alatt mennyei jót, bünbocsá- natot közöl, de az egyház kezdettől fogva tudatában volt a keresztség szociális vonatkozásának, amikor azt egyszersmind az egyházi közösségbe való felvétel rítusának is tekintette. Az exegeták vitatkozhatnak azon, hogy valóban Jézus szavait foglalja-e magában az a parancs, hogy menjetek el széles e világra stb., de kétségtelen, hogy az apostolok1 kezdettől fogva gyakorolták a Jézus nevében való keresztelést, ami nehezen volna megmagyarázható ha Jézus azt nem rendelte volna el. A keresztség, mint az egyház tagjainak sorába való felvétel aktusa, ennek a szentségnek szociális jelentőségét annyira kidomborítja, hogy semmi kétely ebben az irányban nem merülhet fel. A keresztség éppen mint iniciálé cselekmény fontossággal bir magára az egyházra is, nemcsak a megkereszteltre, mert ez a szentség lényegénél fogva kötelezi az egyházat a misszióra. A keresztséjget az egyház tana szerint nem lehet megismételni. Mit jelent ez? Jelenti nemcsak, ennek a szentségnek elévülhetetlen érvényét, hanem jelenti azt is, hogy ez a kegyelmi eszköz csak úgy gyakorolhatja áldásos hatását a világban, ha az egyház terjed és szaporodik, egyfelől az egymásután következő keresztyénségben született nemzedékek felvételével, másfelől pedig a nemkeresztyének között folytatott téritői munkásság által. Azért van a keresztség elrendeléséhez hozzáfűzve a parancs: menjetek el és tanítsatok meg minden népeket. A gyermekkeresztség ennek a szentséginek szociális jelentőségét még erőteljesebben huzza alá. A gyermekkeresztségnek előfeltétele az, hogy a gyermek keresztyén környezetben nő fel. Vagyis a gyermekkeresztelés esetében mindig számítunk a keresztyén közösségre, testvériségre. És pedig, ami szintén jellemző, nem hagyatkozunk teljesen a szülők keresztyén hitére és életére, hanem megkívánjuk, hogy a gyermeknek keresztszülei is legyenek. Miért? Mert ezzel 'is dokumentálni akarjuk, hogy a megkeresztelt gyermek irányában a szülők mellett kötelességei és felelőssége van a gyülekezetnek, tehát az egyháznak, mint hitközösségnek és sze- retetközösségnek is. Ebbőf az okból kifolyólag minden alkalmat meg kell ragadnunk arra, hogy a keresztszülők1 kötelességeit nyomatékosan hangsúlyozzuk, és a keresztszülői kötelességek tudatának ébrentartásával ápolhat'uk az egyházi összetartozásnak érzetét a legkisebb gyülekezetben is. A keresztszülői intézmény állandó figyelmeztetés és serkentés arra, hogy a keresztyén gyülekezet és a keresztyén egyház egy nagy család, amelynek tagjait nem; a vérrokonság, hanem a szellemi rokonság, a közös hit tartja össze. A filippibeliekhez irt levél. (Folytatás.) 3, 7. A világ ezekre a külsőségekre sokat ád, irigyli azokat, akik velők dicsekedhetnek, és sokféle előnye van az életben azoknak, akik ezekkel á testi kiváltságokkal fel vannak ruházva. Egykor az apostol is nyereségnek, előnynek érezte őket. Kiváltságait és adományait a lehető legnagyobb mértékben iparkodott gyü- mölcsöztetni, hogy élete és szolgálata feddhetetlen legyen. Életcélja az igazság volt. Igaz ember akart lenni és hálás volt azért, hogy ennek a célnak eléréséhez olyan nagy előnyben részesült, amilyen volt az Isten kiválasztott népéhez való tartozás és a mózesi törvény. Gondolkodása, véleménye, ítélete azonban gyökeres változáson ment keresztül. Olyan nagy belső átalakulás történt, hogy ezek a külsőségek eltörpültek, értéküket vesztették, lomtárba kerültek. Ez a gyökeres átalakulás a Krisztusra vezetendő vissza, benne leli magyarázatát. A Krisztus nélkül még most is ott tartana, ahol azelőtt volt. A Krisztusért »eladta mindenét, amije volt«. Nem alkudozott. Nem iparkodott olyan megoldást találni, amely lehetővé tette volna számára azt, hogy eddigi »nyereségét« is megtartsa és a Krisztus javaiban is részesülhessen. Életének súlypontja eltolódott önmagából a Krisztusba. Ha eddig úgy tudta, hogy a testben bizakodhatik, s hogy a testiek őt elősegíthetik az igazság megszerzésében, most arra eszmélt, hogy az, amit előnynek, haszonnak, nyereségnek tartott, voltaképpen akadály, veszteség és kár. Lehetetlenség volt számára előnyt, nyereséget kovácsolni magának a Krisztus országában azokból a dolgokból, amelyek a törvény alatt előnyt és nyereséget jelentettek. Ahol Krisztus van, ott csak az számit, ami Krisztusért van. Ami korábban nyereség volt, azt most kárnak ítéli, mert az okozta, hogy az egy
