Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-04-08 / 15. szám
116. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928. I) filippibeliekhez irt levél. 2, 25—30. Timótheus elküldésével még vár az apostol, ellenben szükségesnek tartja, hogy már most, sürgősen hazaküldje Filippibe Epafródi- tust. Epafróditus a gyülekezet szeretetadomá- nyát vitte Rómába az apostol részére, s eredetileg úgy volt, hogy mint a gyülekezetnek követe Rómában az apostol mellett marad. A gyülekezet adománya jóillatu, Istennek tetsző áldozat volt, amelyben Isten gyönyörködik, s az apostol nagyrabecsüli azt a szolgálatot, a melyet Epafróditus végzett. Azok is, akik a gyülekezet szeretet-munkájában segitkeznek és az anyagi ügyeket intézik, a gyülekezet szentségénél fogva és a gyülekezetnek a Krisztushoz és Istenhez való viszonyát tekintve, papi tisztséget töltenek be. S azok, akik ezt a szolgálatot erre a jellegre való tekintettel végzik, méltók arra, hogy a gyülekezet őket megbecsülje. Félreértések elkerülése végett az apostol megmondja azt is, hogy miféle külső körülmény tette szükségessé Epafróditus hazaküldését. Ne gondolják, hogy nem bizonyult megfelelőnek arra, hogy a gyülekezetét képviselje az apostol mellett. A hitben testvérnek, az evan- géliom ügyében hű munkatársnak, a küzdelmekben bátor bajtársnak bizonyult. Ámde közbejött az, hogy Epafróditus súlyosan megbetegedett; betegségéről értesültek a filippibe- liek is, és aggódtak érte. Epafróditusnak a halálos betegség által még érzékenyebbé vált lelkét aggasztotta a filippibeiieknek, köztük rokonainak, családjának aggodalma. Erőt vett rajta a honvágy, szeretné övéinek aggodalmát személyes megjelenésével megszüntetni. Az apostol csak örülni tud annak, hogy a gyülekezet tagjai ennyire szivükön viselik egymás ügyét- baiát, gondját, betegségét, mert alkalma nyi- Mk arra, ho^y közös aggodalmaikat Epafróditus hazaküldésével közös örömre fordítsa, amelyben az apostol is osztozik, mert Epafróditus meggyógyitásával az Isten őrajta is könyörült, hiszen ő is aggódott, hogy a fillippibeliek követe belehal betegségébe, amelybe a Krisztusért munkálkodva esett. Epafróditust a gyülekezet szeretete küldte Rómába és most a szeretet küldi őt vissza; az a szeretet, amely a szomorúságban örömöt akar szerezni. A spiritizmus rövid ismertetése és bírálaté. Irta: Dr. Kiss Jenő. II. Ezen őskori csökevények mellett azonban a mai spiritizmusban fejlettebb megnyilvánulásokat is találunk, amelyek a titokzatos lelkiélet mélyéről vetődnek fel. Bár alább utalunk rá, hogy a spiritizmusban igen tekintélyes percent a tudatos csalás vagy öntudatlan csalódás, elhibázott volna az egészet a primitiv maradványok, vagy szemfényvesztés kategóriájába sorozni és felette mosolyogni. Ma is érvényes és a spiritizmusra nézve is áll, amit Schiller Wallenstein halála c. drámájában mond: »Es gibt viel dinge zwischen Himmel und Erde, von denen euere Schulweicheit sich nichts träumen lässt«. Épen a technika s természettudományok csodás találmányai inthetnek e tekintetben óvatosságra. Verebély Tibor hirneves budapesti orvosprofessor a babonáról és spiritizmusról minap tartott előadásában kuriózumként utal arra, hogy amikor Edison hires találmányáról a phonográphról, eme valósággá lett Münchhausen báró csodás trombitájáról, először referáltak egy hires párisi akadémikusnak, ez arra a kijelentésre, hogy %z emberi hang megrög- zithető és tetszés szerinti időben újból hallhatóvá tehető, annyira félindult, hogy ajtót mutatott a réferálónak. És ime azóta a phonográ- phon túl, már a rádiónál tartunk s egy boszorkányosnak mondható kis ládika segítségével tetszés szerint gyönyörködhetünk távoli világvárosok közvetítette előadásokban, sőt — incredibile dictu — előbb halljuk meg a fénysebesé- gével terjedő elektromos hullámok révén a budapesti vagy bécsi opera előadását a rádió kagylóin át, mint az előadáson tényleg jelenlevő hallgatók. Sőt tovább menve, a napokban láttam egy képet, amelynek elgondolója s megrajzolója a jövő század múzeumába vezet, ahol a rég elmúlt idők primitiv hang és fény közvetítő eszközeként őrzik a rádiót, korunk szenzációját, mint egy olyan fejletlen kornak kezdetleges találmányát, amikor a gondolatátvitel és távolbalátás tökéletes formáit még nem ismerték. A szabályozható gondolatátvitelét, amelynek egyelőre hatalmunkon kívül álló valóságáról magunk is nem egyszer győződhettünk meg, amikor pl. egy időben, egy helyen levő két személy ugyanarra gondol s ugyanazt mondja; vagy az [údes anya megérzi távoli szeretteivel történt eseményeket. Az álomvilág meglátásai Flammarion a »Stellá«-ban s egyéb műveiben frappáns példákat sorol fel. Ki ne ismerné közöttünk Mikszáth Kálmánnak poétikus szép elbeszélését »Prakovszky a süket kovácsiról, mely szintén idevág, szintén idetartozik. Ezért kell, ismétlem, óvatosabbnak lenni az itéletmondásban, s nem lehet a spiritizmust mindenestől üres kókusz-pókusznak tekinteni, hanem benne jórészt még nem ismert erőknek nyilvánulását látni, egy titokzatos világnak ki- sebb-nagyobb mértékben érthető közléseit, a lélek rejtett mélyének feltárulását. Abban látom azonban a legnagyobb tévedést, a tulaj- donképeni falsum-ot, hogy eme titokzatos lelki erőknek megmagyarázására — valójában félremagyarázására, a szellemekhez, közelebbről a
