Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1928-03-25 / 13. szám

1928. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 101

torok zöme a három kerületben Eperjes, Selmecbánya, Szarvas, újabban Miskolc és Szarvas nevelése, aho! a Nagy bajos, ifj. Kapv Gyula, Chován korálkönyvei vol.ak a tekintélyek. Variánsaikkal, hangütéseikkel sok esetben Kapival nem egyeznek. Nem is beszélve e három korál- könyv különös, világias, az egyházi zene egyszerű klasszikus formáitól elütő szerkesztésétől.

Amellett mennyi, semmiféle ha/a; korái- könyvben fel nem ellietö koráit énekelnek a felvidéken! Ott vannak a Raphani desz Károly, Shvehla koráljai (Moesz Géza is h_>z belőle egy- kettőt.) Magam fa‘a! tanító koromban mintegy 50 ilyen koráit jegyeztem le néhai Margócsy József lelkész ajkáról, mik semmiféle leülfö'di s hazai koráikon)vb. n fel nem találhatók. Mint egy 700 korái forgott köz szájon ezelőtt 27 28 évvel a Felvidéken. Nagyobb részt szájról Írtam le. Most már ennyi korái légióból, variánsokkal agyontarkitott dallamok közül az énekelni szerető, mélyen vallásos tót, német hívek aja- káró! hogyan lehetne elvenni a vallásos buz- góságát tápláló, tradíciókkal megszentelt, apá- ról-fiura a Tranosciusszal szájról szájra, kézröl- kézre átszálló, az ö lelke korálját s helyébe tenni radikálisan az egyet, korálkönyv eredeti koráljait? Nem akarhatta ezt Kapi, a szerző, se az egyházegyetem! Csak dunántúli módszerrel lehet: iskolával, énekkarokkal, reggeli, esteli istentiszteletekkel, ho! a gyermeksereg hangja a domináló; párhuzamos dallamokkal. Igv nemul- nak el a helyi variánsok. Nálunk [Debrecenben eredetileg is Altdörfer, illetve Kap! szerint énekeltünk. Mikor az uj dunántúli énekeskönyvet bevezettük, bevonult vele, minden ellenkezés nélkül Kapi korálkönyvének minden magyar dallama. Megvalósult Kap! álma: »A magyar templomi éneklés zenei tekintetben is mindinkább magyarrá és nemzetivé vált«. Nyíregyháza is követi a példát.

Amint ez a visszapillantás mutatja, amit el kellett mondanom, hogy igazoljam magunkat a cikkíróval szemben, nem a kántorok, az orgonisták rossz szokása' az ok, ha variánsokkal tarkított, helyi rikomyákkal eléktelenitett hazai korál-éneklésiink, még kevésbbc okai, ha nem az egyet, korálkönyv letétéi szerint játszák a koráit, hanem átmenő, stb akkordda1 egészítik ki« a koráit, »ők nem élnek abban a téves hitben, hogy az éneklést lényegesen megkönnyítik, ha a helyi variánsokhoz alkalmazkodnak«, hanem az, hogy századok mulasztását rögtön, radikálisan helyrehozn nem lehet. Csak lépés- ről-Iépésre. Boldog az a kántor, aki a lelkész segítő, megértő kezét a magáéban érzi, akkor HD—12 év alatt, két isko'ai generáció lassan behozza az eredeti koráléneklést, de ahol nincs segítsége, ott az orgona trombitája se nyomja el a buzgó énekesek helyi korálja hangját, pedig ezt a tanácsot adja cikk ró, s a vége boti ány, lelki keserűség a kántor jutalma. A cikkíró nem kántor, nem próbált még ilyen munkát éveken

át. Elhiszem, neki a muzsikusnak, nekem is tortura ilyen éneklés végig hallgatása, hát még annak vezetése. A három kerületnek át kell mennie évtizedek fejlődésén, úgy, mint Dunántúl átment. Majd félreállnak a Nagy, Chován korálkönyvébó! Sclmecen, Eperjesen végzett kántorai, félre állnak egy-egy felvidéki jó him- nológus lelkész képzőre előkészített iparosem- bcrekből rekrutálódott »kántorai s helyüket el foglalja a Sopron, Miskolc Kapi koráíkönyvén nevelődött kántorivadéka, amely valami Kap- lelkii ember lelkesedésével, kitartásával neveli emberöltő a'att a gyülekezetek kántorait, közvetve papjait és híveit az egységes korálének- lésben. így marad nexusban a képző fiaival, mint mi Sopronnal. »A közjátékok, intcrludiu- mok Ízléstelenségével végkep szakítani kell«. Csakhogy nem minden interiudium iz'éste’en- ség . Igaza van a cikkírónak, de majd ha a fejlődésben oda jutottak; előbb az eredeti korál- éncklés célszerűségéről kell meggyőzni a hive- két és fungenseket. Előbb a célszerű ruha, aztán a disz. Altdörfer első kiadása még közbe- játékokkal je’ent meg, bár Volckmann már akkor kifogásolta. De csak Bach, Kinek, Köhler és a többi koráljaiban és koráivá nációiban nem kifogásolja a cikkíró az interludiumokat, se Kapi nemes, komoly strófák közti közjátékát? Rét. testvéreink Debrecenben közjátékokkal éneke1-- nek. Én sem vagyok hive, mert ha még az eredeti közbejáték hangzik, de mikor hallatlan formában és szerkesztésen rögtönöznek! Mi, soproniak, akik az Alföldön s Dunántúl vagyunk nem játszunk közbejátékot.

Kap! korálkönwe, azt mondja a cikkíró, - eltér sok helyen az eredeti koráldallam- tól. Problématikus, melyiket tartja a cikkíró »eredeti koráinak«, mert ahány külföldi korálkönyv, annyi a hangtét.

Nincs ebben semmi egyöntetűség, még a németeknél, svédeknél, angol, francia evangélikusoknál sem. Vegyük csak kezünkbe a tavalyi ev. világkonferencia négy nyelvű Commun:ó-ját (ismertetem az Ev. Nép sko’a f é. ápr. számában), Énekeskönyvét. 60 koráljából 20 at énekelünk itthon, azok hangtétjei se egyeznek mindenben hazai korálkönyveinkkel. Még az Erős vár se eredeti német hangtét, se a Vom Himmel hoch ... Mindenesetre Kap: korálkönwe a Dunántúl elfogadta korálalakokat vette fel s lett beole autent kus korálfonna hazai gyülekezeteink számára egyet, határozattal elfogndva. Ezt a korálformát újra nem szabhatja semmiféle zenei tekintély. Ha van, mintegy 21- 23 koráinál egy-két variáns felvéve, az csak honorálása volt a három kerület óhajának, jóllehet meggyőződésével nem egyezett. Megállapítható ez ab- ból, hogy a 21- 23 variáns túlnyomólag Nagy és Chován hangtétje.

Azután a cikkíró egységes koráiról beszél, mégis »Kis Korálkönyv«-ében (1927.) Erős várunk az Ur Isten röl ir s közöl egy idegen sző-