Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-11-06 / 45-46. szám

376. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1937. egyesület vezetői lettek: Habán György elnök, Rohonyi Vilmos alelnök, Freitag János titkár, Szepesy János háznagy, Raskó Sándor pénztá­ros, Wallner Emil ellenőr, Fromm Béla, Szo- kol Károly pénztárosok és Mázor Józset jegyző. Október havában Vidovszky Kálmán (hetenként egy-egy estén) sorozatos előadást tart Luther életéről. A következő hónapokban pedig egy­házunk kimagasló egyéniségleit akarja telkérni az ifjúság arra, hogy előadásaikkal segítsék az Otthon tagjait törekvésükben: intelligenciájuk­nak s evangélikus mivoltuknak megerősítéséiben. A Magyarhoni Evangélikus Lelkészegye­sület (MELE) Paulik János elnöklete alatt ok­tóber 2'6-án tartotta közgyűlését Budapesten. Bartos Pál szarvasi lelkész tartott irásmagyará- zatot Ap. Csel. 1, 8. alapján. Az elnök meg­nyitóbeszéde után a közgyűlés dr. Masznyik Endre emlékének felállással hódolt. Stráner Vil­mos egyetemi tanár a gyakorlati lelkészképzés- ről tartott felolvasást. Farkas Sándor, hirlap- iró, a Prot. Sajtóiroda vezetője (ZrinyPu. 2.) a sajtóügyét ismertette, és kérte a tagokat, hogy az előforduló fontosabb' egyházi eseményekről küldjenek neki tudósítást, egyszersmind köve­teljék meg a lapjaiktól, hogy az evangélikus egyházi híreket közöljék. Köszönetét mondott a közgyűlés* a budai egyházközség vezetőségé­nek, Sándy Gyulának és Varsányi Mátyásnak, továbbá Kéler Zoltánnak, Draskóczy Lajosnak és Krayzell Miklósnak a rádió istentiszteletek rendezéséért. A nyugdíjintézet alapszabályait Wagner Ádám ráckozári lelkész ismertette; az alapszabálytervezet körül heves vita indult meg, amely a közgyűlést órák hosszat foglalkoztatta. A magyar prot. egyet, és főisk. hallgatók Bethlen .Gábor Köre f. hó 9-én tartotta ez évi alakuló közgyűlését. A régi vezetőségi, élén dr. külügyi alelnök: Héder Lajos, zeneügyi alel­nök: Harmatzy Simon Béla, sportügyi alelnök: Simon András, főtitkár: Harry György, fő pénz­táros: Filiszár János, főjegyző: Steiner Lajos, ellenőr: Leöwy Ferenc, könyvtáros: Bartha Ká­roly. Paplakavatás. Október 23-án avatta tel Né­meth Gyula szekszárdi lelkész a gindlicsaládi fiókegyházközség 150 milliós költséggel vásárolt és renovált paplakát és a templomtelket. Utána Ua nőegylet látta vendégül a presbyteriumot és a község vezetőségét. Az Ev. papnék Orsz. Szövetségének má­sodik konferenciáját a dunántúli,kerületbeli pap­nék rendezték Budapesten október 26—27-én. Huszonhatodikán a Deák-téri templomban val­lásos est volt, amelyen Baldaut Gusztáv pécsi lelkész és Blatniczky Pál cinkotai esperes imád­koztak, Kapi Béla püspök az újjászületésről tar­tott vallásos előadást, V. Krammer Teréz éne­kelt, Peschkó Zoltán soproni tanítóképző intézeti tanár, orgonaművész orgonaszólót adott elő, a Deák-téri Luther Szövetség énekkara énekelt. Október 27-én reggel,istentisztelet,és Úrvacsora volt a Deák-téri templomban (fungens Kemény Lajos budapesti igazgató-lelkész). Ugyanaznap délelőtt és délután volt a papnék konferen­ciája. Kiss Istvánná, Schöll Lajosné, Kovács Zsigmomdné és Raffay Sándorné imádkoztak. A megnyitó beszédet és a záró áldást Kapi Bé- láné mondta. Bakay Pétemé énekelt. Előadáso­kat tartottak Deák Jánosné ,(A papné Krisztus szolgálatában), Fábián Imréné (A papné hiva­tása a gyülekezet nőtagjaival szemben), Novák Rezsőmé (A papné olvasmányai és lelki élete), Kovács Andorné (Közös és eltérő vonások a falusi és városi papné hivatásában). Este nyolc­kor közös vacsora volt a lelkészekkel és vilá­Karsay Zoltánnal és Fráter Györggyel már a ,; giakkal; a vacsorán megjelentek a Luth: Világ- múlt évben, a kör 25. évében sikeresen buzgói-]# kon vent végrehajtóbizottságának tagjai, akiket kodtak azon, hogy a kör az egyet, ifjúságnak ^német nyelven Blatniczky Pélné üdvözölt; az európai értelemben vett klubja legyen. Az ez évi megalakulás a megkezdett ut széles kiépi-1 tését célozza, teaestélyeket, vitadélutánokat, vi­déki kiszállásokat, külföldi utakat tervez a ma­gyar prot. társadalom bevonásával, Négy szo­bából álló klub-helyiséget tart fenn, télen egész nap füti, egész héten nyitva van, zongora, bil­liard, könyvtár, bel és külföldi lapok vannak benne. Felhívjuk a magyar prot. ifjúságot, hogy saját érdekében lépjen be ebbe a hatalmas, egyesitő erőt és segítséget, otthont és baráti kört nyújtó prot. diáktársadalmi szervezetbe. Egyben bizalommal kérjük a prot. társadalom tehetőseit és adakozó kedvűit, hogy adomá­nyaik, esetleg alapítványaik révén tegyék le­hetővé, hogy a kör az eddiginél is nagyobb mértékben minél több arra érdemes és rászo­ruló tagját tudja segíteni. Az ez évi elnökség névsora a következő: elnök: ifj. Lukács Ödön, társadalmi alelnök: Zsilinszky Antal, irodalmi alelnök: Elekes György, pénzügyi alelnök: ifj. Móritz Dénes, segélyügyi alelnök: Tóth István, jüdvözlésre Morehead elnök angolul, Ihmels ^püspök németül válaszolt. Az Orsz. Ev. Tanáregyesület is megtar­totta szokásos őszi közgyűlését, mely egyúttal az egyesület huszadik évét zárta le. A testvér református, katholikus, és országos tanáregye­sületek kiküldötteinek üdvözlése után Bancsó Antal és dr. Haberem J. Pál tiszteleti tagok köszönték meg választásukat, majd dr. Mágócsy- Dietz Sándor diszelnök tolmácsolta báró Rad- vánszky Albert egyetemes iskolai felügyelő szi­ves üdvözletét. Ezután dr. Szigethy Lajos adott elő »A szép mint az iskolai élet középpontja«, Klaniczay Sándor az internátusi nevelés, dr. Vietórisz Józset pedig a régi eszméknek uj is­koláinkban való megvalósításáról. Több fontos határozatot is hozott az egyesület, igy a Taná­rok Nevelési segélye, a reformátusokkal közös tanügyi szemle ügyében. Felelős kiadó: PÁLMAI LAJOS. Nyomatott a Győri Hírlap nyomdai műintézet gyorssajtóján Győr, Czuczor Gergely-u. 15. szám. — Telefon 239. 7063

Next

/
Oldalképek
Tartalom