Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-11-20 / 47. szám
Xíti. ériolyam. V«»ányi-U( ,e,készi hivatal Budapest. 47. szám. EVANGELIHVdui( LOP» Szerkesztőség: LÉSÉRT (Moson ■.) Kiadóhivatal: GTÖR, tv. konvent-épiilet. Riadta: I LUTHER-SZÖVETSÉG. Postatakarékpénztári csekkszámla: 1290. Ilapltotta: DR. RIFFBT SARDOR pUspök. SlirktuMaért Ulclőa NÉMETH KÁROLY esperes. Megjelenik heteiként egyszer, vasárnap. Elűlizelésl ár: Egész évre 6 P. 40 fill., félévre 3 P. 20 fill., negyedévre 1 P. 60 lill.. Egy szám 16 fill Hirdetési árak megegyezés szerint Magyar poenitentia. Áll Kossuth szobra. Hiába ne álljon! Aki elmégy előtte, jól megnézd és ügy gondolj Kossuth hazájára!... És március Idusa nemzeti ünnep lesz. Eddig is az volt a magyar szivekben. Ezentúl azonban törvény szerint is az lesz. Üdvözlöm Kossuth Lajos szobrát! Üdvözlöm a magyar március ünnepét! A szabadság nevében és a szabadság reményében! De kívánnék még egy magyar nemzeti ünnepet, amely ama márciusi szabadságiinnepnek mintegy a fundamentumát képezhetné, amennyiben a nemzeti létet a vallás, a szabadságot a bűnbánat alapozza meg: országos magyar bűnbánati napot kívánnék. A vallástörténelem és a kér. egyháztörténet ismeri a bűnbánati napot nemcsak egyesek, hanem közösségek és egész ország s nép életében. Az utóbbiakra vonatkozólag — minket momentán ezek érdekelnek — utalhatok pl. a Japánban ősidők óta létező, ma is meglevő sintojsztikus ohoharahi ünnepre, egy tisztulási ünnepre, melynek végén a hozott áldozati ajándékok a vizbe dobatnak, aminek következtében az ünneplők megtisztulnak. Vagy utalhatok Izrael népének nagy engesztelő ünnepére, amelynek alkalmából a pusztának eresztett bűnbak magával vitte a nép bűneit. Izrael népének történetében gondolhatunk Ezsdrás 821-re is: »Ekkor böjtöt .hirdetők ott az Aháva folyóvíz mellett, hogy megaláznók magunkat a mi Istenünk előtt, hogy kérnénk tőle szerencsés utat __« (V. ö. még Jerem. 36 9., 14!—.,! A keresztyén világban már Nagy Theodosisus, Nagy Károly rendeltek el bűnbánati napot. A reformáció sem vetette el ezen szokást. Az első evangélikus bűnbánati már Nagy Theodosius, Nagy Károly rendeltek el bűnbánati napot. A reformáció sem vetette el ezen szokást. Az első evangélikus bűnbánati napot Strassburg városa tartotta meg 1532-ben. Nemsokára számos követője akadt, pl. a svájci Genf is. Az eddig csupán alkalmi bűnbánati napok lassanként állandókká lettek. Az egyes városoknak vagy tartományoknak azonban megvolt a saját külön, természetesen különböző időre eső bűnbánati napjuk. Az ezzel járó visszásságokat elkerülendő, a porosz egyetemes zsinat 1892-ben az egyházi esztendő utolsóelőtti szerdáját tette egész Németországban bűnbánati nappá. Ezen egységesítő törekvés azonban Mecklenburg, Hessen és Németország déli tartományainak magatartásán meghiúsult, ezen déli tartományok részben az egyházi év utolsó vasárnapján tettek bünbánatot. (L. a RQG. 16 17. Lieferung 1387-ik hasábját!) Az 1918. évi forradalom s a rákövetkező esztendők csak annyiban lioztak változást, amennyiben Szászország hivatalosan eltörölte a bűnbánati napot. Hivatalosan, de nem a valóságban, hiszen az egyházak s az egyházhü hívek ma is megünneplik. Hazánkban országos bűnbánati nap nem létezik. A római egyháznak persze minálunk is megvannak a maga egyetemes könyörgő napjai, minden év április 23-én (litania maior) és az áldozó csütörtök előtti három napon (litaniae minores), valamint egyes alkalmi könyörgő napok, amely litániák mind részben bűnbánati jelleggel bírnak. Evangélikus közegyházunknak ilyen egyetemes ünnepe nincsen. Csak egyes gyülekezetek ismerik s tartják meg, persze különböző napokon, nem ritkán kath. ünnepnapon. Még kevésbbé van országos bűnbánati napunk. Pedig ez egyrészt szükséges is volna a »nemzeti« bűnök sokasága s veszélye miatt, másrészt jogos is volna a kér. vallásnak, a kér egyházaknak a kér. államban való a'apvető, meghatározó viszonyánál, az állampolgáraikra gyakorolt befolyásánál fogva. Célját meg nem csupán abban látnám, hogy e nép fiai ugyanazon időpontban, egyesült erővel megostromolva az Istent, öt befolyásolják világkormányzó ténykedésében, a szent haragjában ránk küldött csapást, szenvedést, halálos veszélyt ilyen módon elhárítsák, a bünbánat ezen jelentőségét már a primitiv népeknél, valamint az ószövetségben is megtaláljuk (Jerem. 3:12) —, hanem és sokkal inkább abban is, hogy az egész magyar nép mint nép, fajra, nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül szent közösségben önmagára, nemzeti bűneire eszméljen és magába szálljon. Hiszen — és ez az eszme jogossága meliert is szól — a közösségben megtisztul ítéletünk önmagunkat s másokat illetőleg; közös bűn ellen csak közös bűnbánat segit; a közösség a kötelességét nem tette meg, ha a bűnt megbélyegzi, hanem bünbánatra kell hívnia; a közösség, amely bünbánatot tesz, példájának serkentő erejével másokat is bünbánatra ösztönöz. Hogy mi módon ünnepeljünk? Minden egyház a maga rendje, minden hivő a
