Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-02-13 / 7. szám
1927. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 53 megnyilatkozására tegyünk egynéhány megjegyzést. A felsőházi javaslat részletes tárgyalásánál a református kormányelnök felszólalása döntötte el ev. egyházunk képviseletének ügyét. Fájlaljuk, hogy ép egy protestáns ember helyezkedett egyházunk jogi képviseletének a megal apításánál a számarány elvi álláspontjára. Minden protestáns embernek tudnia kell, hogy prot. egyházaink nem a tömegekben, hanem az egye- dekben képviselik az erőt. Nem a számarány, hanem a tömegeket alkotó egyének benső öntudatos hitélete adják meg egy történelmi egyház igazi jelentőségét. Bizonyára ebből a látószögből Ítélték meg elődeink egyházi munkánkat, amikor 1885-ben is, a lélekszámtól eltekintve, a református testvéregyházzal egyöntetűen állapították meg főrendi képviseletünket. Nemzeti munkánkra vonatkozókig pedg hadd üzenjük meg Miniszterelnökünknek teljes tisztelettel, de ugyanolyan önérzettel: mi, magyarhoni evangélikusok, négy évszázadon keresztül nem magyar, hanem főleg német és tót nyelven hirdettük a magyar honszerelmet. Erről a történelmi tényről magyar hivatalos köröknek megfeledkezniök sohasem szabad. Emellett üzenjünk most valamit evangélikus törvényhozóinknak is. Mint az egyház hivatalos képviselői, csak négyen foglalnak ott helyet. De a kormányban, az államtitkárok, országgyűlési és képviselőházi tagok között egészen szép számban látjuk hittestvéreinket is. Igaz, ók semmiféle egyházi meghatalmazás, hanem vallásra való tekintet nélkül a közbizalom megnyilvánulása folytán jutottak a dunaparti palotába. Végezzék is ott pártatlanul a magunk munkáját. De ha egyházunk érdekei, legyenek azok akár jogiak, akár anyagiak szóba kerülnek, akkor ébredjen fel bennük evangélikus önérzetük és hivatalos képviselőink me lett tegyenek önérzetes állásfoglalásukkal bizonyságot evangélikus egyházszeretetükröl. Ilyen ügyek tárgyalásánál a gyűlésekről távolmaradni, szavazás előtt kimenni a teremből (amint ezt a felsőházi javaslat tárgyalásánál láttuk), valóban nem evangéliumi eljárás. Az evangélikus jelszó kötelez és követel. Ennek a hangsúlyozásával kérjük és várjuk felsőházi és országgyülisi hittestvéreink egyház és nemzetépitő munkáját. Debrecen. Farkas Győző. A Luther-Társaság január 31-én Deák Ferenc halálának ötvenéves fordulójára ünnepi ülést tartott. Az elnöki megnyitót Pékár Gyula mondta el, az ünnepi előadást Deák Ferencről dr. Polner Ödön szegedi egyetemi tanár tartotta. Jegyzet. Egyházunk azt tanítja, hogy az ember meg- igazul hit által, a törvénynek cselekedete nélkül, Isten kegyelméből. Ezzel a tanítással élesen megkülönbözteti a vallást az erkölcstől. Sokan, talán éppen a római katholicizmus kovászának hatása alatt, ezt a kettőt összezavarják. Pedig a különbség tényleg megvan. Az erkölcs célja a jó, a vattás célja az Isten. És ha az embereket inkább foglalkoztatja a jónak és gonosznak problémája, mint Istennek keresése és az Istennel való egyesülés, ez annyit jelent, hogy a keresztyénség lényegesebbik fele, a vallásosság, a rövidebbet huzza. Túlontúl nagy súlyt helyezünk a cselekedetekre. A hitélet fokát azzal mérjük a gyülekezetekben és az egységekben, hogy mennyi a csekkedet, a munka, a sürgés-forgás. Egyesületeket alapítunk, intézményeket létesítünk, szervezkedünk, mozgalmakat indítunk jobbra és balra, programmokat állítunk össze és alapszabályokat készítünk s nem igen törődünk azzal, hogy vettük-e már a Szentleiket, aki erőt adna arra, hogy terveinket keresztülvigyük és megvalósítsuk. Az egyház munkának, az egyesületi munkának elvégzése főleg a jóakarattól tétetik függővé, ezt a jóakaratot iparkodunk felébreszteni, jóakarata támogatást keresünk, a jóakaratra apellálunk, a hit háttérbe szorul. Nem mondom, minden jó cselekedetnek megvan a szociális jó hatása. De a jó cselekedetek magukban véve nem pótolhatják a vallásos hitet. Der Glaube ist ein geschäftig Ding, mondta Luther. A hit megterml a jó gyümölcsöket. Ellenben a cselekedetek nem teremtenek hitet. A hit cselekedetek nélkül meghalt önmagában, mondja az aposto’, de tagadhatatlan az. is, hogy élő hit soha sem marad cselekedetek nélkül. Az egyháznak nem az a rendeltetése, hogy emberbaráti intézmények dajkálója legyen, hanem, hogy az embereket elvezérelje Krisztushoz, hogy olyan lelki környezetet hozzon létre, amely a Szentíéleknek otthona. Jézus utolsó és legdrágább adományaként a Szentlelket adta tanítványainak. Az őskeresztyén gyülekezetekről azt olvassuk, hogy tagjai a Szentlelket vették s nagy volt az öröm, mikor a pogányok- nak is adatott a Szentlélek. Pünkösd! Pünkösd kell nekünk. A Szentlélek kitöltése ifiakra és vénekre, fiakra és leányokra. Szentlélek nélkül minden igyekezetünk veszendőbe megy, a munkába belefáradunk, életünk gyümölcsei éretlenül hullnak földre. A Szentlélek vezérlete alatt győzünk. A hit az a diadal, amely meggyőzi a világot. Imádkozzunk, hogy legyen hitünk, hogy erősödjék, tisztuljon, lángoljon a hitünk. A hit majd gondoskodik a cselekedetekről.
