Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-02-13 / 7. szám
54. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. Evangélikus konferencia. Lapunk folyó évi 5-ik számában a »Ref. konferencia Budapesten« cimü hir végién ezeket olvastam: »E tanulságos előadások reánk azt a benyomást tették, hogy ref. testvéreink nálunknál jobban ismerik hazai evang. protestáns keres ztyéns égünk belső és külső bajait és jövendő feladatait. Deuteronomiu mos előadásaink mellett mi is ezeknek behatóbb tárgyalására fektetünk (nyomdahiba?) nagyobb súlyt. És azután mozduljon meg mielőbb u.n. soproni theo- lógiai fakultásu nk is ilyen konferenciák megrendezésében. Tőle várunk és kérünk indítást és lelkesedést. Sapientis (sic) sat!« Nem természetem, hogy minden apródolognak nagy jelentőséget tulajdonítsak, vagy hogy éppen »kákán csomót keressek«. Nem tartom egyházunk életére nézve valami döntő fontosságú eseménynek a »Hirek« rovatában megjelenő közleményeket sem, bár szeretném, hogy elsőrangú hírszolgálata tegyen minden lapunknak. Megesik azonban, hogy ezeknek a referálni akaró hirecskéknek — nem tudom, hogy ugyanegy tudósitó tollára enged-e ez következtetni? — egyszer is, máskor is némi kis mellékize is van. Legalább is én ezt nem először veszem észre. Nem akarok én itt fakultásunk prókátoraként szerepelni — arra nincs is szüksége —; arról sem akarok szólni, hogy rendezzen-e a theol. fakultás konferenciákat vagy se. Erről szólhatnak mások, ha éppen szükségesnek tartják. Azt azonban nem hallgathatom el, hogy nekem mint evang. egyhártagnak is, nagyon fáj az az „u. n.“, amit jónak látott a tudósító oda írni a soproni theol. fakultás említésekor. Sokat beszél ez a két betű! Nem veszi-e észre a tudósító, hogy az a két betű egyebek mellett beszél arról^ is, hogy hogyan becsüljük meg és hogyan támogatjuk mi nem egyszer intézményeinket? Mert lehet valakinek igen tiszteletreméltó különvéleménye pl. a theol. fakultás elhelyezésének kérdésében, de elvégre ez ma »res judicata«. Evang. egyetemes egyházunk maga intézte ezt igy, alkotmányos utón, s intézkedését — úgy tudjuk — nem is akarja, legalább is egyelőre megváltoztatni. Azért a theol. fakultást „u. n.“, jelzővel felruházni, — mindent mást jelenthet, csak egyetemes egyházunk ide vonatkozó intézkedésének helyeslő megértését, méltánylását nem. De testvéries szerete- tet sem. Van azonban még egyéb is, amit jó lesz itt most szintén megemliteni. Okot ad erre is az a kis hirecske. Mindenekelőtt idézzük emlékezetünkbe, hogy evang. egyházunkban az elmúlt 1926. évben két lelkészi konferencia és egy, b lelkészegyesületi közgyűlés volt. Az első kettő Szarvason, illetve Pécsett, az utóbbi Budapesten. A tény itt az, hogy a pécsi konferencián részt vettek és előadást tartottak csaknem valamennyien a fakultás tanárai, viszont egyik tagja részt vett a szarvasi konferencián és a közgyűlésein is. Nos, nekem az az impresz- szióm, hogy a fönt idézett tudósítás írója nincs megelégedve lelkészi konferenciáinkkal, pedig úgy sejtem, hogy azokon nem is vett részt. Arra azonban emlékszik, hogy a szarvasi konferenciának volt ilyen cimü eladása is: »A deu- teronomiumi kérdés mai állása«, — s emez emlékének hatása alatt irta ezt a hangzatos kifejezést: »Deuteronomiu mos lelő adásaink mellett stb.« Hogy mi célja lehetett ezzel a mondattal, azt csak sejtem. Ha buzdításnak szánta, akkor célját aligha éri el, mert örökös bántó csipkedésekkel nem visszük előbbre az Isten országát! Art azonban tudom, hogy aki a fontiekről nem hallott, az nem igen tudhatta: mit akar jelenteni a »Deutefonomiumos előad ás.« Sejtésem pedig az, hogy ilyesfajtát akart írni a tudósitó: »Ne foglalkozzunk konferenciákon ilyen elavult kérdésekkel!, hanem beszéljünk ott, mint a reformátusok, belső és külső bajainkról, a jövendő feladatairól, • szóval gyakorlati kérdésekről.« Elég volna nekem itt leközölnöm csak az elmúlt év ref. konferenciáinak a programm- ját is, hogy egyszerre kitűnjék: mennyi elméleti kérdéssel, dogmatikai problémával foglalkoztak csak egy év alatt is ref. testvéreink! E helyett azonban hadd mondjam el fenti hir beküldőjének a következőket: Az 1925. évi budapesti lelkészi konferencián — nem tudom, ha ott volt-e a hir beküldője —, e sorok írója gyakorlati kérdésről tartott előadást, mert arra kérték fel. A konferencián azután egyik jelenlevő lelkész felszólalása során olyasmit mondott, hogy a professzor beszélhetne szakkörébe tartozó tudományos problémákról is. Ezért vállalkoztam én a fent említett kérdés megvilágítására. De vállalkoztam azért is — bármilyen elavult dolognak tartsa is a tudósító az Ó-Tíestámentummal való foglalkozást —, mert azt tartom, hogy lelkészi konferenciákon nem szabad nélkülöznünk az elméleti tudományos kérdések tárgyalását sem. Érdekünk, kötelességünk, hogy megtartsuk kapcsolatunkat a tudományos élettel! Hirküldő azonban, úgy látszik ezt is sokallja, s az egy tudományos tételnél kevesebbel is megelégednék ! Sajátságos, de egyben szomorú is, ^ hogy a tudományos kérdésekkel való foglalkozást so- kallani, újabban mintha divatossá lett volna egyházunkban. Mert emlékezünk: egyetemes közgyűlésünk előértekezietén s a lelkészi közgyűlésen is elhangzott valami ehhez hasonló! Ha egyszer igy áll a dolog, akkor ezzel szembe keil nézni s akkor ezzel egyszersmindenkorra le kell számolni. Kívánatosnak, sőt elengedhetetlen nek tartom azért, hogy tűzessék ki a leg-