Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-11-20 / 47. szám
378. evangélikusok lápja 1927. maga hite szerint tegyen, de tegyen poenitentiát e napon a közös nemzeti bűnökért, azokért, amelyek a nép fiait hatalmukban, rabságukban tartják. Mi magyar evangélikusok hogyan tegyünk ilyen bűnbánatot? Mi az evangélikus bűnbánat lényegileg? A bűnbánat tisztán vallásos fogalom: feltételezi az embernek, emberi közösségnek Istenhez való viszonyát (Kiergekaard!) és ezen viszonynak az ember által történt megértését. Formailag a bűnbánat épen annak a meg- és beismerése, hogy Isten ellen vétkeztünk. Tartalmilag »constat poenitentia his duabus partibus: Altera est contritio... altera est fides... Deinde sequi debent bona opera, quae sunt fructus poenitentiae« (Conf. Aug. Art. XII. — V. ö. Apologia V. 28.) Vagyis töredelmesség és hit képezik az ev. bünbánat tartalmát. A jb cselekedetek a bűnbánat gyümölcse. Hirdettetik az evangélium. S ahol hirdette- tik, ott, mint valami fényszóró, rávilágít, irábizonyít bűneinkre, bűnös állapotunkra, istennélküli életünkre, Istennel való közösségünk hiányára. Megbizonyosit minket arról, hogy Isten haragszik bűnünkre. Ennek folytán rettegünk lelkiismeretünkben (terrores conscientiae, Apologia V. 29.) és vágyódunk szabadulás után. (Az evangélium azonban nemcsak bűneinkre bizonyít rá, hanem egyúttal Isten kegyelmét is hirdeti, azt, hogy Isten a jézusért ingyen megbocsátja bűneinket. Ha ebben hiszünk, — debent credere! (Ápol. V. 35.)—, akkor ez a Jézus érdemeiért való ingyen bűnbocsánatba vetett hitünk igazán bűnbánókká tesz bennünket. Már Staupitstól tanulta meg Lutherünk, hogy nem a félelem, amely sohasem képes az emberi szivet megváltoztatni, hanem a hit, mely Isten szeretetét meglátja és Isten s a jó iránt szeretetet ébreszt,'azt a szere- tetet, mely könnyeket hullat az elkövetett bűn felett, tesz minket igazán bűnbánókká, miként a tékozló fiút is az édesatyjára való eszméliés s édesatyja megbocsátó szeretetében való hit indította magábaszállásra. A lutheri töredelmesség tehát nem attritio (Furchtreue), hanem contritio (Liebesreue) »haec contritio sic paranda est, ut non tantum ex odio quantum ex amore procedat«, ha Luther sohasem is kapcsolta ki teljesen a törvény fenyítését, előkészítését az ev. bűnbánatból (Köstlin—Kawerau: Luther II. 459.) Ez a bűnbánat, nevezetesen nem a töredelmesség gépies végzése, hanem épen a fides illa specialis, qua unusquisque credit sibi remitti peccata, közvetíti nekünk a bűnbocsána- tot (Ápol. V. 59; Luther: Sermo de poenitentia), a Szentleiket, a mindennapi életben véghez vihető jócselekedetekre való képességet: ut renati benefacianius (Ápol. V. 29.); »die innerliche Busse ist nichtig, wenn sie nicht .auch nach aussen allerlei Abtötung des Fleisches wirkt}« (3. thesis). Ez az, amit Luther poenitenda interior- nak vagy habitualisnak mond. A bunbánatnak a negativ cél: a bűn eltávolítása mellett van pozitív célja is: a jónak a cselekvése (Schlatter). A legjobb cselekvésünk a megbocsátás, mivel ez teszi csak lehetővé a közösséget. Mindezek után én igy képzelem el az evang. magyarok országos bűnbánati ünnepét: Azon a napon hirdetjük és hallgatjuk az evangéliomot. Megvilágítjuk az evangéliom világosságával nem csupán s nem is főképen az egyéni, nem is a francia, cseh, román, hanem a magyar bűnöket s azok szomorú következményeit, hogy tiszta látással ne áltassuk önmagunkat tovább képzelt, koholt erényeinkkel. Megszólaltatjuk önvádoló magyar lelkiismeretűnket, hogy ez pokollá tegye nemzeti vétkekben s mulasztásokban gazdag életünket. Megszólaltatjuk s meghallgatjuk az Úristen, a népek Istenének hírnökeit, azon Istenét, aki a hozzá megtérő népnek megbocsát. Az evangéliom erejével hisszük és elhitetjük, hogy Isten a magyar népnek is megbocsát: »Megbűn- hödte már e nép a multat s jövendőt.« Ezen hitben porig alázzuk magunkat Isten előtt; szere- tetének tüzében megolvad szivünk keménysége, magyar gőgje. Isten bocsánatában Lelket, erőt, hatalmat, fructus poenitantiae: Trianon bukását, hazánk feltámadását reméljük. Isten bocsánatában szeretetet nyerünk, amely szeretet egymásnak megbocsát, egymásnak kezet nyújt, minden széthúzást, agyarkodást, sirásást áthidalva igazi nemzeti közösséget és egységet teremt. Milyen hatalmasan munkálná a magyar nemzeti bünbánat ünnepe azt, amit Kossuth Lajos fenséges szobra hirdet s élet telj es magként elvet és amit a márciusi nemzeti ünnep céloz: a szabadságot! Magyar poenitentia! Kalaznó. Zulauf Henrik. Püspöki egyházlátogatás Hógrádban. Kiss István, a dunáninneni evang. egyház- kerület püspöke folyó évi október hó 28-tól nov. hó 1-ig bezárólag, meglátogatta az ős- agárdi, bánki, felsőpetényi és legéndi evang.'' anyaegyházakat. Kisérelében voltak Okolicsányi Gyula egyházmegyei felügyelő, Mihalovics Samu főesperes, Meskó Károly egyházm. főjegyző, Kirchner Rezső püspöki titkár. A püspököt Vác állomásán fogadta Simon József pénzügyi főtanácsos, az ősagárdi egyház felügyelője. Nógrád megye határán Mihalovics Samu üdvözölte a főpásztort, majd dr. Hetényi Rezső tb. főszol- gabiró a járás nevében köszöntötte. Innen autón és fogatokon utaztak Ösagárdra, ahol a diadal- kapunál Horeczky Aladár lelkész és Horeczky Melinda csokorral várták és nagy szeretettel üdvözölték a püspököt. A főpásztor még aznap megvizsgálta a temetőt és az egyházi épületeket, este az iskolában tartotta meg a formális vizitációt a presbitérium részvételével. Október 29-én a templomban ünnepi istentisztelet volt s ennek keretében a helyi lelkész prédikált, a
