Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-09-04 / 36. szám

282. EVANGÉLIKUSOK LAPJA mi. nemcsak a kortársakra nézve kötelezi az egy­ségnek, hanem évszázadok futása felett benső egységbe kötik a nemzedékeket. Ezért mi lutheránusok nagy figyelemmel követtük a World Conference on Faith and Order törekvéseit. És egyházunknak ma itt je­lenlevő tagjai rokonszenvvel kisérik ennek a zsinatnak irányzatát és munkálatait. Há lát adunk Istennek, hogy lehetővé vált a keresztyén egy­házak zsinatának összejövetele, amelyen a hit­nek, a tannak és a dogmának kérdései komo­lyan latra kerülnek. Tartunk ugyan attól, hogy a meginduló megbeszélések súlyos eltéréseket hoznak napfényre. Mégis örülünk annak, hogy itt a széttagoltságot gyökerénél akarjuk megra­gadni. A mi fotóival ásunk azt tanítja: »Ad ve­ram unitatem ecclesiae satis est consentire de doctrina e van-gel i i et administratione sacramen­torum. Nec necesse est ubique esse similes tra­ditiones humanas, seu ritus ab hominibus in­stitutas::. Örömmel látjuk tehát, hogy itt a ke­resztyének egységére a Consensus de doctrina evangel! i alapján tétetik lépés. Mert a történe­lemből tudjuk, hogy az egységnek vannak pót­szerei is, amelyek az egységet ott akarják elénk varázsolni, ahol a keresztyéneknek valódi egy­sége, az igazságban való egység', nincs meg. Nem úgy jövünk tehát ide, mint egyes em­berek, hanem mint egy nagy közösség, amely az egész világra kiterjed és amely századokra kiterjed. Sőt, egynek tudjuk magunkat mind­azokkal, akik minden korszakban ugyanúgy val­lották a keresztyén hitet, mint mi. Másodszor tehát azt kivánjuk ennek a zsinatnak, hogy az a nagy egység, amelyre törekszik, ne rombolja szét a már meglevő egységeket, hanem mint egy édes anya felnőtt és önállóvá lett gyerme­keit, fogadja be őket házába. III. Hisszük, hogy ezzel nem mondjuk ki a konf essziók elküiönültségének peirmánenciáját. A mi egyházunkra vonatkozólag ettől csak az esetben kellene tartani, ha reformátorainknak a 16. században az lett volna a véleményük, hogy új egyházat alapítsanak és az Ecclesia Catholica- tól elszakadjanak. De nem ez az eset forog fenn. Brenz, Württemberg reformátora, ezt irta a mi fő reformátori hitvallásainkról: »Pro me­diocritate mea judico, haec omnia convenire cum sacra scriptura et cum sententia verae kai gnésiés catholicae ecclesiae.« Es éppenigy gon­dolkodtak többi hitvallóink is. Főhitvaílásunk igyekszik kimutatni az ősegyházzal való meg­egyezést. Ennek megfelelően theiológusaink még a 17. században is igényt formáltak arra, hogy az igazi katolikus egyháznak tagijai. Aki a mi hit­vallásainkat vallja, annak a katholicitast is akar­nia kell. Amikor azt kivánjuk, hogy minden évszá­zadnak igazhitű egyházával megegyezésben le­gyünk, akkor másfelől igeneljük a történelmi fejlődést is. Minden keresztyénnel hisszük, hogy a Szentirásnak, mint az Isten történeti kijelen­téséről szóló okiratszerü bizonyságnak szá­munkra isteni tekintélye van. De azon a meg­győződésen vagyunk, hogy lehetetlenség az ős- keresztyén s égnek viszonyait és berendezkedését amelyet a Biblia tár elénk, reprodukálni. Azért a lutheri reformáció vezetői elutasították ma­guktól azt, hogy a meglevő egyháznak egész épületét lerombolva, annak helyére az ősegy­ház mintájára állítsanak épületet. Tudták, hogy ez utópia lenne. Iparkodtak tehát kiküszöbölni azokat a becsúszott visszaéléseket és tévtanokat, amelyekről azt hitték, hogy az evangéHornmai ellentétben vannak. Azonban ahol ilyen vissza­élés nem volt bebizonyítható, ott konzervativok- nak bizonyultak. Kapcsolatot tudtak tehát ta­lálni a középkori egyház dogmájával mindenüt ott, ahol nem találtak semmi evangéiüomeíle- neset. Átvettek sok liturgiái formát. A közép­kori egyház egyházi énekét átültették a maguk nyelvére. Több helyen megtartották a püspöki alkotmányt. Sőt, hitvallásaink gyűjteményében benne van Melanchtonnák az a mondata, hogy jure humano meghagyható a pápának a püspö kök feletti fennhatóság. A történelmi fejlődés ezen igenlésén ala­pul egyházunk nagy toleranciája in externis és temporalibus. Megtűrjük az alkotmánynak és a rítusoknak sokféleségét. És elismerjük egy­mást az igazhitű egyház egyenjogú tagjainak, inert egyetértünk ugyanazon hit válásiban. Azért harmadszor azt kívánjuk ennek a zsinatnak, hogy az alkotmányban és rítusban való eltérés ne legyen akadálya azon egység elismerésének, amelyre az igazságban törekszünk. Rokonszen- vünk mindenesetre elsősorban azon formáké, amelyek külsőleg is kifejezésre juttatják az ős- egyházzal való összefüggést. IV. Patres reverendissimi! Fratres carissimi! Az egységre való felhívás elhangzott. Mi meghal­lottuk és kötelességünknek tartottuk, hogy an­nak engedjünk. Megpróbáltam önöknek meg­mondani, hogy mi az, ami bennünket ezen fel­hívásban megragad és a lutheránus egyház ál­láspontján szóltam. Mert hiszem azt, hogy senki sem hagyhatja el a saját partikuláris egyházá­nak álláspontját anélkül, hogy el ne vesztené a kapcsolatot általában a Krisztus egyházával. De hisszük azt is, hogy ennek a zsinatnak ta­nácskozásait azokkal a tapasztalatokkal és is­meretekkel szolgálhatjuk legjobban, amelyeket az az egyház szerzett, amely a mi otthonunk. Ahoz a nagy örökséghez, amelyet mi a mi egy­házunk atyáitól kaptunk, hozzátartozik a ka- thclicitas akarása. És szeretném, ha önök az én szavaimból mindenekelőtt a katholicitásnak ezt az akarását hallották volna ki. Reszketünk azon nagy felelősség alatt, a mellyel Istennek tartozunk. De reszketünk azon nagy felelősség alatt is, amellyel hittestvéreink­nek tartozunk. Bizonyára nem nehéz találni

Next

/
Oldalképek
Tartalom