Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-08-28 / 35. szám
1927. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 293 teiben, kiki felfogó képességei és életviszonyai szerint. Az orvos némileg máskép, mint a bíró. Es ezt a munkát folytatom mindaddig, mig a Megváltó képe az én lényemet egészen áthatja s vele az én életem menetét is. Nem szabad felejteni, hogy már az ujtesta- mentumi Jézus-képek sem tekinthetők úgy, mint fényképfelvételek sorozata a Megváltó életéből, hanem, hogy azok maguk is legrégibb formáikban már lelki képek. Mikor az evangélisták beszélnek róla, ezt egv vallásos élménynek a gyújtópontján keresztül teszik. Nem kelt-e azonban akkor azt mondanunk, hogy tulajdonképen a tiszta Krisztus-eszme minden gyakorlati célt kielégít? És hogy voltakép közömbös Jézus é't-e vagy, hogy ki volt? Feleletünk igy hangzik: Semmiesetre sem lehet közömbös a keresztyén hitre nézve, hogy Jézus é!t-e, vagy sem. Ä keresztvénség nem misztikái rendszer, úgy *mint az ó-kor gnoszticizinusa, vagy az. uj-kor theozófiája, amely allegóriákkal és szimbolikus képekkel megelégtdhetik. Úgy ahogy Jézus istenségének valóságos és tényleges istenségnek kell lenni, ép úgy az ö emberi voltának valósá- ságos és igaz emberi mivoltnak kell lenni. Egyébként az ö istensége is odavész. Hogy egy Isten, vagy csak egy fél-isten isteni lehet, azt nem kell nekünk elujságolni. De hogy egy ember emberek közt születve s minden elgondolható köznapi, emberi szenvedésnek alávetve, habár bűn nélkül, — ugy anakkor valóban, igazán és tényleg isteni lehet-e, — ez csakugyan valami uj; ez az a nagy csuda, melyet a keresz- tyénség hirdet. És az »isteni* az által kerül egész közel hozzánk, mikor látjuk, hogy mint lép közösségre itt lenn a teljes emberivel. De hogy valaki teljesen emberi lehessen, nem is kell mondanunk, hogy ahhoz az is kell, hogy az illető élt légyen. A keresztyén dogmákat, — ilyenekről volta- képen csak a keresztyén vallásban lehet beszélni, — nem szabad úgy felfogni, mintha külső hit parancsolatok lennének. Parancsolni a hitet egyáltalában nem lehet. A hit megy a maga utján és senkitől nem engedi kényszerittetni magát. Annál inkább lehet a dogmákat mutatókhoz hasonlítani, melyek a hit útját jelzik, s amelyeket, vagy maga mögött hagyott már az ember, vagy még ezután kell teljes hitbeli keresz- tültöréssel elérnie. Gyakran fáradságosan és megerőltetőén, sokszor azonban villáinlásszerüen megvilágosodva dolgozza magát a lélek előre s fölfelé fokról-fokra, mig az áttekintés tisztább és biztosabb lesz. Az utolsó fok a végső világosság pedig az, ha a lélek ugyanúgy, mint Tamás kételkedő Ura és Megváltója előtt, állva marad ezzel a vallomástétellel: »Én Uram és én Istenem!« Ján. 20, 28. Ez a csúcspont. Nem azért, mintha több megoldani való kérdés már nem lenne, de legalább a kulcs kezünkben van. A názáreti Jézusnak manapság sok barátja van, különösen olyanoknál, akik az egyházias keresztyénségnek nem emberei. Mindenféle ^szabad« keresztyénség virágzik. Az egyházi keresz- tvénséget a keresztyén kultúrára vonatkozó erősebb követe ményeivel kevésbé érők meg. Vájjon saját bűne, vagy a korszellem folytán, — most nem tartozik reánk. Következménye azonban, hogy a modern Jézus barátságok igen el- laposodtak, tartalmatlanokká lettek. A keresz- tyén gondolatok, a keresztyén gondolkozás hiányzik. A hit ideges, hangulats/erii, kíméletlen, élvezet-sóvár, teljesítő képessége csekély, amellett nagyon válogatós kedvenc dogmái dolgában, de egyáltalában nem él kritikával, — hiányzik az önkritikája. Ez a hit »Én hit«! Sem- rniesetre sem valódi Istenhit, s ép azért nem is valódi Jézus-hit. Nem isteni igazság az, ami után ez a hitéhség érdeklődik, csak emberi igazságok, jobban mondva magától értetődő emberi dolgok. Isten igazságai pedig nem magától értetődő természetűek. Ma a mi beteg hitű korunkból eróteljes-hitü és boldog-hitü korhoz akarunk eljutni, akkor ezt a sajátos engede’messé- get meg kell újból tanulni. Hiszem, mert az értelem ellen van!« — hangzik a hires mondás. (Credo, quia absurdum). Magyarán mondva: »Hiszem, mert egy belső igazság hangja azt mondja nekem, hogy itt a kicsi, köznapi értelemnek hallgatnia kell.« »Ne jöjj ide, old le saruidat a te lábaidról; inéit a hely, melyen állasz, szent hely !< — Mondja az Ur Mózesnek az égő csipkebokornál (II. Móz. 3, 3.). Ha pedig van az egész szellemi világban egyáltalában olyan hely, amely szent helynek nevezhető, akkor az az igazi isteninek az igazi emberivel való egyesülésénél, a Jézus lelkében és személyében van: Jézusban az Isten Fiában, Jézusban az ember Fiában. Ford. Gáncs Aladár. Rádió-istentiszteletek. Arra az éles látással megirt cikkre akarok reflektálni, amelyet Krayzell Miklós tanácselnök, hittestvérünk tol ából olvastam remregiben c lap hasábjain; annál is inkább, mivel az a vezetésem alatt álló Lelkészegyesületet is aposztrofálja, jólehet — talán elnézésből - hibásan jegyzi összevont címét, amikor MELE helyett ORLE-t ir. Lelkészegyesületünk valóban két Ízben is foglalkozott a rá dió-isten tiszteletek kérdésével s a múlt évi, Szarvason tartott koníerenc áján kimondotta, hogy »Az cvang. rádió-istentiszteletek tartását, úgy a szórványok lelki gondozása, valamint az evangélium terjesztése érdekében szükségesnek látja: és megbízza az Elnökséget, hogy e határozatának érvényt szerzendő, lépjen érintkezésbe az illetékes tényezőkkel az ev. rádió- stentiszteletek rendszeresítése érdekében«.
