Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-08-28 / 35. szám
292. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. ges, akár nem, az egyház a Szentiéleknek vezérlete alatt jutott ezen papsági forma elfogadásához, és hogy ez a papság megoldatott a Szentlélek jelenlétével és ádásával. Ezt készséggel elismerjük és örülünk, hogy ágy van. Kétségtelen, hogy bizonyos korokban, országokban és különleges viszonyok között az egyházi kormányzatnak ez a formája volt a legjobb. De nem vélekedhetünk másként, mint hogy a reformációban is Istennek Szentlelke mPködött és ő vezé-* reite azokat is, akik mindenre elszántan elhatározták, hogy kitartanak az evangéliom hirdetése mellett. Azt is tudjuk, hogy a Szentlélek bőségesen megáldotta azoknak az egyházaknak papságát is, melyekben önhibájukon kívül az episzkopátus veszendőbe ment. III. Eljutottunk már most ahhoz a kérdéshez, hogy a keresztyénség jelenlegi megoszlott állapotában és a múltakra való tekintettel fennmaradj a lehetősége egy olyan egységes egyháznak, amelyben az episzkopális ordináció van meg. Könnyen érthető okokból vizsgálódásunk most azokra a felekezetekre szorítkozik, amelyek ezen a konferencián résztvesznek; és az: egyesülés lehetőségének kérdését nem azért korlátozzuk az episzkopális kormányzásra, mintha a többi lehetőségeket ignorálnánk, hanem azért, mert nyilvánvaló, hogy ennek a kérdésnek tárgyalásánál az a kérdés fog felmerülni, hogy mindeneket tekintetbe véve, az episzkopátus nem nyújt-e nagyobb reményt a megoldásra, mint bármely más jól meghatározott kormányzat. Ami a lutheránusokat illeti, a fentebb eb mondottakból kitűnik, hogy mi nálunk nincs olyan konfesszionális elv, amely az episzkopá- tust »per se« elvetné, vagy a papságnak valamely más formáját mint elenged hetetlent állítaná oda. A lutheránus álláspont az, hogy tekintettel arra, hogy Istennek e tárgyban határozott parancsa nincsen, az egyház, a Szentlélek vezérlete alatt, szabadon választhatja meg kormányzatát a körülményekhez s a kornak és helynek követelményeihez képest. Azonban, ha felszólittatnánk arra, hogy vizsgáljuk meg az episzkopátusra való térés lehetőségét és kívánatosságát, ott, ahol egyházunk szervezete nem episzkopális, akkor tanácskoznunk kellene a következő kérdésekről: Először, hogy a változás magában foglalja-e a papság szacerdotá'is elméletének elfogadását? Másodszor, hogy az episzkopális ordináció szükségességének aláírása kötelező lesz-e? Harmadszor, az apostoli szukcesszió elméletét el kelbe fogadni? Negyedszer, ez a lépés nem vezetne el logikusan a pápa primátusának elismeréséhez? És végül, tekintettel a történelemre és a jelenlegi helyzetre, van-e észszerű biztositék arra nézve, hogy az episzkopátus hitbeli egység nélkül is meg tudja akadályozni a szakadást? Tanácskoznunk kellene továbbá azokról a kérdésekről, amelyek szerintünk az egyház igazi egységét alkotják; t. i. »az evangéliomi tan és a szentségek kiszolgáltatása« tekintetében való egyetértésrői Mi előttünk legnagyobb fontosságú, hogy az Ige és a szentségek, amelyek a kegyelemnek Istentől rendelt eszközei, megmaradjanak tisztán az egyházban. fl keresztyénség gyújtópontja. Johnson Gisle budapesti missziói lelkész. (Befejezés.) Az Istenhez val óviszony számunkra a János evangéliumában a következő szavakkal egész világosan ki van fejezve: »Senki soha nem látta az Istent; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki nekünk« (Ján. 1, 18.). De nem keletkezik-e Krisztus istenségének ilyen felfogása által bizonyos eltérés, különösen a három első evangéliumban rajzolt Jézus és azon gondolatok közt, amelyet azután felőle alkottak? Ezt a kérdést igy is fel lehet tenni: Nincs-e kiáltó ellentét a történelmi Jézus és az egyház Krisztusa között? A felelet igy hangzik: Különbség igen, de ellentét, vagy eltérés nincs. Van egy hires könyv a késő középkorból, amelynek címe: »Krisztus követéséről« (De Imitatione Christi). A szerző nem állapítható meg teljes bizonyossággal, mindenesetre kolostori ember volt. Néhány évvel ezelőtt megjelent Amerikában egy könyv, amelynek cime »Az Ö nyomdokain« (In His Steps). Ez egy tipikus amerikai, mai embernek az életrajza, aki megszokta minden lépésnél feltenni a kérdést: »Mit tenne Jézus most az én helyemben?« Az illető megkísérli mindig eszerint cselekedni. Ha ezt a két könyvet az ember az asztalára helyezi és egy ujtestamentumot a kettő közé és hasonlítást tesz a három között, azonnal jelentkezni fog a kérdés: Ugyanaz az alak van mind a háromban? Jézus, a galileai próféta, Jézus, a középkori barátruhában, Jézus az amerikai bussiness és üzleti világban Isiét valólóban ugyanaz a Jézus? Bizonyára ez mind ugyanaz a Jézus. Egymástól és az eredeti képtől látszólag bármily eltérők az említett Krisztus-képek, mégis az eredeti isteni Jézus-képnek elefordításai azok, csak más kulturviszonyok között. Lefordítások, melyek, mint emberi átszármaztatások, többé vagy kevésbbé sikerültek, de amelyeken mindenki, aki maga is Krisztust, mint az ő Megváltóját ismeri, megérzi, hogy ezek valódiak és nem a fantázia szüleményei. Mindenki, aki a Megváltó által bűntől, büntetéstől és örök haláltól megváltottnak tudja magát, önkéntelenül is egy lefordításon viszi keresztül a Megváltó alakját a saját élete leere-
