Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-04-24 / 17. szám

130; ________ EVÁNÖEUKUSQK LAPJA 1921.

Isten szeretetébe vezet, láttatja meg; velünk minden küzdelem, tragédia és halál közepette is, hogy »minden igen jól vagyon.« »Akik az Istent szeretik, azoknak mindenek javukra szolgálnak.« A hitnek és szeretetnek szárnyán a lélek fellendül oda, ahol az életnek nagy antinómiái egy isteni harmóniában olvadnak össze, ahol a szellem diadalának a kereszt lesz az eszköze és szimbóluma.

II lelkésznyugdij rendezése.

(Befejezés.)

3. Ilyen értelemben a mi tervezetünk csakugyan a »könyörüíetességen alapszik«. És ha erre mondja valaki, hogy »a nyugdíjas tag mindenkor lelkésztársainak alamizsnáját élvezi«, akkor még inkább áli ez a különféle nyugdíj álláspontján álló hivatalos tervezetre. Mert míg az előbbi szerint mindnyájan ugyanazon mértékben élvezzük a többiek alamizsnáját, az utóbbi szerint éppen a tehetősebbek jutnak nagyobb alamizsnahoz, miután a dijtartalékolási rendszer természetével vele jár, hogy a megkívánt díjtartalék azon részéből, melyet nem a tagok, hanem a közegyház ezek mindegyikét egyenlő arányban megillető beutalásai fedeznek, a magasabb nyugdíj igényű tagra több jut, miután magasabb díjtartalékra van szüksége. Megcáfolhatatlan tény, hogy a nyugdijintézeti mérleget a magas nyugdijak a csekélyebbek hátrányára aránytalanul terhelnék meg.

4. Az egyenlő nyugdíj elleni érvre csak még ezt az egyet! Ha minden körülmények közt annyi nyugdíjra van valakinek joga, mennyi a fizetése, akkor miért esik a hivatalos tervezet abba a következetlenségbe, hogy 1. a nyugdíjkifizetéseket 500/o-ra redukálja, 2. a teljes nyugdíjigényt 5400 P-ben maximálja?

5. Azon ellenvetése, hogy a mi tervezetünk szerint a fiatalabb generáció vállalja az öregebbek terhét ad in finitum, miután már az utóbbiakhoz tartozom, mint érdekelt fél az elmondottakhoz csak annyit fűzök még, hogy azért van fejlődésre alkalmas módon tervezetünk készítve, hogy ez a végtelenségig ne menjen. Egymást segítjük, mert egymásra vagyunk utalva, ha nem fogunk össze, nyugdijunk sohasem lesz. Könnyű a próba: tessék a hivatalos tervezetet a belépés kötelezettsége nélkül életbeléptetni!

Ami most már tervezetünk mathematikai helytállóságát illeti, arról a maga terjedelmes indokolása és a’átámasztása tekintetében itt annál kevésbbé tartom szükségesnek szólani, mivel csak ismételnem kellene azt, amit közrebocsátott elaborátumunkban úgy is megtalálhat mindenki. Kértük ugyan tervezetünk számvetése helyességének megbirálását, de csak azt kaptuk feleletül Lorge úrtól, hogy »semmiféle mathematikai felülvizsgálatra szükség nincs, mert felosztván a terhét a tagok között, mindig elegendő kell, hogy legyen. Ha nem lesz elég a kontempláit hozzájárulás, nos hát akkor fel fogják emelni. Ez mindenesetre nem mathematika és annak eldöntésébe, hogy a mélyen tisztelt lelkész urak a megoldásnak mely formáját választják, nem szólhatok bele.« Minden tiszteletem mellett is ki kell jelentenem, hogy a számok szakértőjétől, nem tervezetünk elveinek, hanem számvetésének bírálatát vártuk. Mi legjobb tudásunk szerint a priori adtunk, amit a hivatalos tervezet mindmáig nem adott: mathematikai mérleget, hogy számokkal is bizonyítsuk tervé- zetünk helyességét. Laikus voltunk hangoztatásával még nincs bebizonyítva, hogy maihemati- kai mérlegünk rossz és hogy az nem mathematika. — Hát kérem mathematikának mindenesetre az és hozzá mindaddig jó is, mig az ellenkezőjét be nem bizonyítja valaki. Ez pedig csak úgy volna lehetséges, ha ki lehetne mutatni, hogy a feltételezett taglétszám mellett nagyobb lesz a szükségelt teljes nyugdijak száma, mint amennyit mi számvetésünk alapján, mint maximumot megállápitottunk és ennek folytán csakugyan »nem lesz elég a kontempláit hozzájárulás«. Ergo: »az aktiv tag sohasem tudja, hogy évenként mily megterheltetést jelent az ő reá kirótt rész.«

Nem tudom, de feltételezem, hogy Lorge ur meghajlik legalább is országos tekintélynek elismert egykori mesterének, Bogyó Samunak a biztosítási számításokban birt tudása és jártassága előtt, ö a régi nyugdíjintézet mérlegében az évi szükségletet két tétel összegében állapította meg. 1. Átlagos kiadás beszámított fizetés után. 2. Pótlás a betöltött szolgálati évekért. A tagokat több csoportba osztotta. Az egyikbe azokat sorolta, kik 40 szolgálati év betöltése után azonnal nyugdíjba mentek és itt a beszámított fizetések összegének 14 o/0-át vette várható kiadásnak. Ez a mi tervezetünk szerint (300X3000 P = 000.000 P 14o/0-a) 124.000 P volna. A 2. alatti szükséglet per analogiam

120.000 P-re rúgna. iÉvi szükséglet tehát 244.000 P lenne. Ámde akkor a befizetésekből fedezni kellett az átvett nyugdíjasok, özvegyek, árvák okozta szükségletet is, amire most nem kerül sor és ami a mai befizetésekhez való viszonylatban 22.000 P-re apasztja a szükségletet. Miután pedig mégis csak akadni fog legalább

6—7 olyan tag, aki 40 évnél tovább fog szolgálni, tervezetünk kimutatta évi jövedelem feltétlenül fedezni fogja a szükségletet és így rendíthetetlen az a fundamentum, »amely abszolút jogot biztosit a nyugdíjalap tagjainak«.

Fel kell hívnom a figyelmet arra is; hogy tervezetünknek a múlt évben történt közreadása óta a pénzügyi helyzet és ennek folytán a közölt mathematikai mérleg előnyösen változott, mert a rendelkezésünkre bocsátott adatok alapján örömmel győződtünk meg egyrészt arról,