Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-04-10 / 15. szám

118.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

1927.

azt is, hogy noha mindkettőnknek eleddig nyug- dijba számított fizetése koronában is jóval magasabb 3000 P-nél, mégis az egyenlő nyugdíj álláspontjára helyezkedtünk, mivel: 1. a magunk és gyülekezeteink teherviselő képessége, valamint az áliami és közalapi hozzájárulás korlátoltsága mellett a nyugdíjintézet nem bírja el a fizetés szerinti nyugdiját, amiért maga a hivatalos tervezet is 50o/o-ra redukálja ezt, — 2. a fizetés szerinti 50<Vo-ra leszállított nyugdijak mellett özvegyeink, árváink az uj nyugdíjintézet keretében rosszabb ellátásban részesülnének, mint a keretén kívül maradt ezidőszerintiek és mi mostan tényleges szolgálatban állók 80o/o- ban viselnék az óriási terheket életfogytig, mivel csak legfeljebb az a 20<Vo mehetne nyugdíjba, amelynek javadalma módot nyújtott arra, hogy korára valamit meg is takarítson magának, vagy privát vagyona van és ennek évi hozadé- káva! egészítheti ki a megélhetésre egymagában kevés nyugdiját, - - 3. sem az igazsággal, sem a méltányossággal sem a szeretettel nem egyeztethető össze, hogy egyikünk-másikunk, aki a gyülekezetek korlátlan szabad választójogával járó esetlegességek folytán évtizedes szolgálata folyamán olyan igényekhez szokhatott, amilyenekről mások még csak nem is álmodhatnak, oly szerzett jognak tekintse ezen magasabb« igények kielégit’netését, melyről még a*kkor sem hajlandó lemondani, ha társai egy 10 éven át, bár csöndes megadással, de azért fájdalmasan átérzett lemondástól, nélkülözéstől életalkonyaíuk néhány röpke esztendeje alatt sem szabadulhatnának, 4. a nyugdíjintézet az egyetemes egyház közintézménye, melynek áldásaiban a tagok nem azért részesülnek egyenlőképen, mivel hitelvileg egyenlők, hanem mivel »a lelkészi munka« azonos hűséggel teljesítendő, — hogy a régi Qyürky-féle javaslat példáját idézzem —, úgy ,Nyáregyházán, mint Csabán«; - és ha az utóbbi helyen gyakoribb is az egyenlő hosszúságú »Miatyánk«, mint az előbbin, hát annak csak az a természetes és tényleges folyománya, hogy a több munkáért Csaba többet is ad jutalmul, lévén ez az ő és nem a közegyház dolga, amely mint erkölcsi testület csak az igazságot követi, ha azoknak, kiktől szolgálatba lépésük előtt egyenlő képesítést követel és szolgáltuk folyamán egyenlő hűséget vár el, szolgálatból kiválásuk után, tehát amikor egyformán nyugalomban vannak, egyforma mértékkel is mér.

Ez utóbbi érvet csak annak illusztrálására hoztam fel, hogy mennyire nem szabad a fizetés szerinti nyugdíj követelésénél az »igazságosság« érvével élni. Ez az érv, ha jól szemügyre vesszük ép oly kevéssé áll helyt, mint más tisztviselői státusra, pl. a tanítóira, vagy középiskolai tanárira való hivatkozás, hogy t. i. ott mindenkinek nyugdija tényleges fizetése, szerint módosul. Ez csakugyan igy van, de nem szabad elfelejteni, hogy idők folyamán a 35-ik

szolgálati év betöltésével minden egyes tanár eléri a maximális egyenlő fizetést és aki közülük akkor megy nyugalomba, mind ugyanazt a nyugdijat kapja és csak a lakbér tekintetében van különbség. A hasonlat tehát sántít. Az igazságra való hivatkozás előtt tehát nem deferálok. Itt legfeljebb méltányosságról lehetne szó, ha egyáltalában rendelkezésünkre állnának a gya- korolhatásához szükséges anyagi eszközök, vagy még helyesebben és világosabban szólva módot adna reá az állami hozzájárulás megfelelő növekedése, de semmiesetre sem a lelkésztársaknak amugyis a végsőkig fokozott terhelésének növelése.

Másik sokat vitatott dolog, hogy a mindenkori szükséglet biztosítása dijtartalékolási, vagy kirovó rendszer alkalmazásával történj- jen-e? A hivatalos tervezet az első, a mienk a második alapján készült.

Tetszetős érv az első barátai kezében, hogy számadatai szakképzett matematikusok szigorúan tudományos segédeszközök felhasználásával eszközölt számításainak eredménye, ami egyszersmind biztos garancia minden, »non putarem« esetben is, mig a mi laikus számvetésünk mellett nem lenne kizárva a nyugdíjintézet netáni fizetési zavarba jutása. Hogy a való- szinüségszámitás terén még a mathematika sem infallabilis, arra eklatáns példa éppen magának a nyugdíjintézetnek Bogyó-féle mérlege, amely ugyancsak a vonatkozó segédeszközök alkalmazásával készült és mégis optimisztikusnak bizonyult. Mi egyáltalában nem vonjuk kétségbe a hivatalos tervezet alapjául szolgáló számítások helyességét, valamint annak az állításnak igazságát, hogy az alkalmazott dijtartalékolási rendszer elfogadása esetén a nyugdíjintézet, — ha csak valami vis major nem lép közbe —, nem kerülhet fizetési nehézségbe, pláne 50o/o-os nyugdíj kifizetéseknél, mi csak azt állatjuk, hogy a nyugdíjintézetnek a proponált kötelezettségeknek megteremtése ezek elviselhetetlensége folytán lehetetlen, és a jogoknak a kötelezettségeikkel szemben aránytalan csekélysége miatt nem is érdemes. A célt sokkal kisebb áldozatokkal is elérhetjük, anélkül, hogy az 50%-os nyugdíj- redukálásra szükség volna, sőt oly mértékben, hogy minden tag 40 évi szolgálat után évi 3000 pengő nyugdijat kap s igy még azok is, akik a hivatalos tervezet szerint a maximumot érik el, 300 P-vel magasabb nyugdíjhoz jutnak. Amidőn igy még a magasabb javadalmu lelkésztestvéreknek is többet nyújt a mi tervezetünk, mint a hivatalos, akkor ezt csak úgy teheti meg, hogy az egyenlő nyugdíj álláspontjára helyezkedve, a mostani generációnak, főkép az idősebb lelkészeknek is megadja a módot reá, hogy nagy áldozataiknak valamelyest élvezhessék a gyümölcsét is.

(Folytatjuk.)