Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1926-02-21 / 8. szám

\ álttiy.

m évfolyam.

C' TV,; t£T

1926. február 21.

8. szám.

EVANGÉLIKUSOK LAPIA

Izerktszlöség : L £ B í N Y (Moson ■.) ((adóhivatal: GYŐR. ev. konvent-épület. Kiadta I LUTHER-SZÖVETSÉG.

■lapította : OR. RIFFIY SáNDOR püspök.

SiarkaulA«4rt lalalfta

Meglelanlk hetenként egyszer, vasárnap. Elftflzatésl ár: Egész évre 80. félévre 40 negyedévre 20. agyas szám 2 ezer K.

^tatakarékpénztárl csekkszámla: 1290.

NÉMETH KÁROLY «»per«*.

Hirdetési árak megegyezés szerint.

Ruyter tengernagy üzenete a magyaroknak.

1 gáiyarahok szabadulásának 250-ik évfordulójára.

A magyar protestáns gálvaraboa történetéből sok megható kép és jelenet ragadja meg lelkünket. Nemcsak a férfiak égbekiáltó szenvedései, egy Séllvei, Komáromi és Bá.orkeszi bu- csuzása; nemcsak egy Zsédenyi Istvánnak, a dörgicsei evang. papnak a szeme láttára S/ira- kuzában öss/eroskadt és elföldelt Mazari Dánielre irt gyászverse: hanem talán még jobban szivünkbe vág az elhagyott, kifosztott, szegény papnéknak a zürichi lelkés/ekhez apró gyermekeik nevében is írott könyörgő levele

Mégis ezektől a szivetfacsaró jelenetektől eltekintve én most ké( olyan emléket ujitok fel, amelyeknek korszakos hatása és jelentősége volt protestáns egyházunk történetében. A gályarabságot megörökítő rézmetszetek között van egy kép, melyen a református és az evangélikus lelkész lábukon vasbilincscsel vannak egymáshoz láncolva.

És a másik jelenet az, midőn Ruyter admirális észreveszi, hogy a felszabadított gályarabok között vegyesen vannak reformátusok és evangélikusok és ezzel az intéssel bocsáíja útra őket: »Íme, láthatjátok, hogy titeket eltipor a közös ellenség és egyformán gonoszul bánik veletek, ha ti egyetériés helyett versengtek egymással«.

Erre az. egyik református lelkész igy válaszolt: »Mi a közös keresztet úgy hordoztuk, mint testvérek, süí mint egy szív és egy lélek. Ami pénzt vagy egyéb segélyt mi reformátusok kaptunk, abból a lutheránusok is kikapták részüket; viszont atni nekik adatott, abban mi is osztoztunk«.

Szépen bizonyítja ezt a titokban lelkész- kedó dr. Zaffius Miklós velencei ref. orvoslelkésznek 1673. 9zept. 21-én a zürichi lelkészekhez és tanárokhoz irt levele, melyben a kisérő

katonák kezéből kiszabadult Masznyik Tóbiás és Simonides János evang. lelkészeket ily szavakkal ajánlja oltalmukba: »Ezek ugyan ágostai hitvallásnak, de kérlek benneteket Annak nevében, akit mindkét részről Megváltónknak vallunk, hogy tartsátok őket a mieinknek és itt ne tegyetek különbséget; főként azért nem, mert tudjátok, hogy ágostai hitvallású áldozatkész kereskedők voltak egyedül az elsők, akik úgy a mieink, mint az övéik felszabadítására szivüket megnyitották, mig ellenben a mieink nem akarnak semmit sem tenni«. (Csak eleinte tudniillik. Lásd: Thury E. Adatok a gályarabok tört.-hez 30. I.)

Ruvter tengernagy ? refo/niátus n^lvarab válaszát megnyugvással vette $ bucsüaésul, mintegy testameutomul (mert hiszen alig két hónap múlva már ágyúgolyó találta) mondta nekik: »Menjetek és igyekezzetek laki övéinél arra, hogy hazamenvén egyek lehessetek; ennél kedvesebb hálát sohasem nyerhetnék tőletek«. És a szép hollandus üzenet nem is maradt hatás nélkül.

A különváláskor és még Pázmány idejében is a mi atyáink, lutheránusok és kálvinisták, sajnos, sokat viaskodtak egymással. Gondoljunk csak itt a dunántúli Beythe István és Reczés János, Kanizsai Pálfi János és Lethenyei István szenvedélyes hitvitáira. Fiatal, könnyelmű papi ember »bakbüzü verseivel <, később maga által is megbánt és sírva bevallott hamis rágalmakkal adott fegyvert Pázmány kWébé De k Lipót korában a közös szenvedés elnémította a testvcrharcot. A két felekezet papjai a gályákon összeláncolva megértették, amit elfeledtek, hogy testvérek vagyunk, az evangéliom közös törzséből kihajtott két ág és »mely igen jó és gyönyörűséges az atyafiaknak egyességben való lakások«.

Hiszen Luther és Kálvin, amint nemrégiben Czeglédy Sándor is szépen megírta, jó barátok voltak, elismerték egymás nagyságát. Luther