Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1926-10-03 / 40. szám

314 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. könnyen behódolok gondolhatják azt, hogy ez a tan táplálható szociális elméletekké! és ez a remény fűthető a társadalmi igazságtalanságok feltárásával, de a keresiztyéniség legmélyebb lé­nyege ennek a hiedelemnek mindig ellene fog mondani, mert a második eljövetel, az Ur Jé­zus Krisztus eljövetele csak ott válik élő re­ménységgé, életet megszentelő és szivet meg­tisztító erővé, ahol a Krisztus Jézushoz való hűséges, odaadó, alázatos, engedelmes és tü­relmes Sizeretétből fakad. Nem »proletár« gyü­lekezetek, nem társadalmi lázongok, elégedet­lenek és sansculotteok közössége az a környe­zet, amely ennek a tanításnak édességét vi­gasztaló és boldogító erejét élvezi és megérti. Ennek a tannak nyájas és tiszta sugara abban a gyülekezetben ragyoghatja világát, amely a Szentlélek kegyelmi ajándékaiban gazdag és termi a Léleknek gyümölcseit, amelyek (érde­mes felettük szociológiai szempontból is elmél­kedni) ezek: szeretet, öröm, békesség; béketü- rés, szívességi, jóság, hűség, szelídség, mérték­letesség (Gál. 5,22). Az Ujtestamentom egy érte lemmel tanítja, hogy az eljövetel reménye teljesen Krisztushoz tapad. Jézus, a szinoptikus evangéliomban azt mondja: »Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Urnák nevében! (Máté 23, 39).« János evangéliumában pedig: »Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, isimét eljövök és magam­hoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.« (Ján. 14,3.) A mennyekbe ment Jézus után tekintő tanítványokhoz igy szólnak az angyalok: »Mit állótok, nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképen jő el, amiképen láttátok őt felmenni a mennybe?« (Ap. Csel. 1, 11) János Jelené­seinek könyve és vele együtt az egész Szemt- irás pedig a Krisztust váró gyülekezetnek abba az imájába csendül ki: »Ámen, bizony jövel Uram Jézus!« Nem vonom kétségbe: a második eljöve­tel reménye elválaszthatatlanul együttjár e vi­lág múlandó és hiú voltának felismerésével és ebben a tekintetben egy, a világ felett mondott értékítélet, amelyre a kutató, mérlegelő ész, a mélyen szántó bölcselet helyett a keresztyén lelkiismeret nyomja pecsétjét. De ez az érték­ítélet ennek a tannak nem speciális tulajdon­sága és együttjárója. Ellenben a második el­jövetel hite és reménye az, amely a világ tel­jes megromlottságának tudata mellett is megóv a kétségbeeséstől, a pesszimizmustól és a ci­nizmustól. Mert látja a célt: Ülj az én jobb kezem felől, mig'len vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul. S ezért a kegyelmi ajándékokban gazdag keresztyénség' és keresz­tyén lélek mindemkor kész Istennek munkatár­sává szegődni és mindem erejét látbavetni, hogy Isten országának eljövetelét előmozdítsa és Is­ten jó és kegyelmes akaratának megvalósitását munkálja. A tant félremagyarázzák azok, akik az el­jövetel helyét, idejét, módját állítják előtérbe. A tan sarkalatos lényege azt követeli tőlünk, hogy a lelki életünk legyen annak megfelelő: »Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkal­makat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.« Viszont: »Legyeitek béketürők és erő- sitsétek meg sziveteket, mert az Urnák eljöve­tele közel van.« És: »Akiben megvan ez a re­ménység Ö iránta, az mind megtisztítja őmagát, amiképen Ö is tiszta.« Tehát itt is az örök, igaz evangéliom: »Boldogok, akiknek szivök tiszta: mert ők az Istent meglátják.« Codex Juris Canonici. (Két válasz az ily címen megjelent két cikkre.) I. Ily címen megjelent cikkemre két cikkben választ kaptam. Mindenekelőtt hálás köszön ete­met fejezem ki az általam mindig nagyra becs ült cikkíró urnák, hogy azon tévedésemre figyel­meztetett, miszerint az egységes pápai törvény- könyv nem 1922-ben, de 1918-ban jelent meg. Amikor a világháború, az emberiségnek ez a nagy katasztrófája, vége felé közeledett, akkor fejeződött be az a mű, mely az absolut in- tolerancia alapján álló egyház támadó alap­ját megerősítette — hogy hatalmi nagy terveit a züllött és felfordult társadalomban megkezd­hesse. . A cikkíró ur is, mint mások is, nem lelkész- köreink közül a lelkiisme retszabadságba ütkö­zőnek tartják egyházunknak a vegyesházassá- giofckal szemben legújabban elfoglalt álláspont­ját. De nézetem szerint ez nagyon téves szem­szögből való megítélése a helyzetnek. Egyházunk nem átkozza ki azt, aki vegyes­házasságra lép; de hűtlenségnek tekinti azt, ha az evangélikus fél más egyház javára reverzálist ad. Azt hiszem, hogy az a legelemibb véde­lem, ha az egyház kijelenti, hogy ezen hűtlen­séget elkövetett egyének soha semmi tisztsé­get egyházunkban nem viselhetnek, tehát nem lehetnek sem presbitereik, sem gondnokok, sem felügyelők. Az ilyen házasságot ev. lelkész nem áldhatja meg, sem azt a vegyesházasságot, me-

Next

/
Oldalképek
Tartalom