Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1926-06-20 / 25. szám

1926.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

195.

várakozásokkal. Isten Országa embereinél különösképen. Az tűnik ki itt is, hogy nincs autoge- nezis, csak biogenezis. Élet életből származik. Lorenz Zsigmondnak, egy strassburgi prédikátornak, templomába vezette el őt egyszer az édesanyja s ettől kezdve rendes hallgatója lett e lelkész igehirdetéseinek. Apja a hires Stürm-féle gimnáziumnak volt az igazgatója, ahol az akaraterő nevelésének hangoztatása mellett a racionalizmus, az emberi erükből való élés szelleme uralkodott. Mit jelentett már most az, hogy az ifjú Oberlint nem elégítette ki ez, s nem tudták megragadni őt a racionalizmus városszerte ünnepelt szónokai sem! Mit jelentett a/, hogy a Steinhal későbbi »Atyját«, a falu kultúrájának századokra szóló úttörőjét, az egyetemes belmisszió egyik legnagyobb alakját; azt, akinek nevére emlékeztetnek a vi'ág összes gyermekóvói, — azok is, amelyek vannak, azok is, amelyek még meg sem épü.tek, azt akinek nevét Berlin mellett az Oberlin-ház, Amerikában az Oberlin-főiskola hirdeti, — igen. mit jelent az, hogy ezt az Oberlint az első rangú strassburgi igchirdetók s a világ minden nagy sze.lerne helyett egy Lorenz Zsigmond ragadott meg, az akit sokan megvetettek, mert pietista volt, mert Spener és Francke szellemében hirdette az igét. Vajha megértenénk, hogy mit jelent ez, és engednénk az Isten Országa történetének bizonyságtétele előtt!

Oberlin ifjúkora arra az időre esik, mikor Zinzendorf j>róf áldott munkája mind távolabb tájakon érezteti határát s Strassburgban is van már a herrnhutiaknak egv kis testvérközössége. Obcrlinnek ide is be kell kerülnie. Egyes hivő személyeken kivül, ez a kis komoly közösség is nagyban formálhatta. »Ime, a lelki hatások csodálatos menete és irányítása!« Igv kiált fel e helyen Oberlin egyik magyar életrajzírója. Valóban csodálatos. De az Ur igy vezet. S akiket nagy dolgokra akar felhasználni, azokat ösz- szeköttetésbe hozza hivő személyiségekkel, akik e világ szerint lehetnek jelentéktelen egyének — s beviszi őket olyanok közé, »akik nem vitatkoznak az isteni kijelentés felett, hanem igyekeznek aszerint élni és munkálkodni.«

2. Húsz éves korában valami olyat tett, ami sok evangéliumi gondolkozást! embernek visz- szatetszó. Fogadalmat, írásban; melyet aztán tiz. évenként megújított. ‘Egyik naivnak, másik katolikusnak, harmadik féilcngős iziinek mondja ezt. De nézzünk csak bele az írásba s engedjük, hogy szólhasson hozzánk egy-egy részlete: »hallgasd meg Uram, az én beszédemet és írd be könyvedbe, hogy- én a Tied vagyok; megtagadok minden más urat, kit eddig szolgáltam: a világ örömeit, a test vágyait. Isten lesz az én mindenem. Neked szentelem mindazt, amim van: lelkem erőit, testem tagjait, időmet, vagyonomat. Segíts Atyám, hogy mindent a Te dicsőségedre cselekedjem és parancsolatodra használjak fel. Az legyen a vágyam, hogy a Tied maradjak és

másokat Hozzád vezéreljek; adj bátorságot és erőt, hogy bátran tegyek valiást Terólad. Add, hogy ne csak én szenteljem magamat szolgálatodra, hanem másokat is rábírjak erre. A Krisztus vére által tisztíts és erősits Uram!«

Mi ez? Imádság? Igen, ha imádság az, ami a Lukács 15. 17-tól olvasható a tékozló fiú ajkán-. Mi volt ez? Obcrlinnek a legtitkosabb, legelrej- tettebb, de leghatározottabb állásfoglalása. Életátadása, szövetség re lépése Istennel, melyet kénytelen volt valamikép kifejezésre juttatni, s melyet aztán folyton szeme előtt óhajtott tartani. Nem pótolhatta ezt semmi nyilvános és templomi szertartás közt lefolyó hitvallástétel. Áldás dús életének ez volt a központi titka, valami, amire legtöbbször gondolt s ami válságos órákban félelmes, szentséges erejével állt eléje s hatott döntöleg. S Oberlin itt üzen. Üzen és beszél arról, hogy mindenkinek, aki szolgálatot vállal az Ur egyházában, át kell mennie a titkos ordiná- náción Vajha lennének most is sokan, akik minden kevélységet félretevő szívvel közvetlen kitörő szavakkal ajánlják fel életüket Istennek. Oly sokan csodálják Oberlint. Sóvárognak a nagysága után. De bemennek-e úgy, mint ö, a titkos kamrába.«

3. Kevesekre várt a nehézségeknek nagyobb áradata, mint Oberlinre. Van neki tehát bőven üzenni valója azok számára, akiknek gyülekezete csupa »nehézségekéből áll. Városi fiú volt. Könyvek közt ringatták bölcsőjét s kiképzésében is nagy helye volt a tudományoknak. És kimegy a városból faluba, az. akkori fogalmak szerint nagyszerű kultúrából egy* zordon tájra.-ftol az éghajlattól és a három nyelvű nép tudatlanságától, a terméketlen talajtól s az emberek toprongyos koldus voltától kezdve egészen addig, hogy nvolc falura terjedő gyülekezetei kel! gondoznia, a nehézségek összes tonnája teivonult ellene. Előtte minden lelkész csak átmenetnek tekintette az állást, honnét a sanyarú jövedelem miatt az ember kénytelen megszökni. S ó nemcsak kibirta ott 1767-től 1826-ig. egy ben 59 esztendőn keresztül, hanem szinte elvarázsolt mindent s anyagi, szellemi és lelki téren megismétlődött rajta Ábrahám áldása.

A nehézségek nem maradtak el akkor sem, amikor Steinthal kéjpe a régihez képest paradicsommá változott. Jött 1789. s vele a francia forradalom rémes korszaka a nvomáhan zajló háborúkkal. Aki nehézségekről panaszkodik s azok alatt megbénítva érzi magát, annak Oberlin üzen. Ez volt a jelszava: »Riens sans Dieu, tout an Sauveur!« Semmit se Isten nélkül, mindent a Megváltóért! Oberlin óta nincs joga senkinek »szerencsétlen« közül mennyekre, a falusi nép tudatlanságára. a terméketlen talajra, a forradalom és háborúk nyomán megtvá'tozott korszellemre hivatkozni és csüggedten nézni s mentegetni magát, hogy: nem lehet, nem lehet.Oberlin üzen. Lehet.

Bámulatos volt önmegtagadása akkor is, mi