Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-04-25 / 17. szám
1926. ______________Evangélikusuk lapja___________________________ i3i L utheránus válasz eoy pápai enciklikára. XI. Piusz római pápa a tavalyi jubileumi esztendő végén egy enciklikát bocsátott ki, amelyben elrendeli, hogy minden év októberének utolsó vasárnapja, mint Krisztus Királyságának Ünnepe tartassék meg. Ebben a pápai okmányban a vallásra és a kormányzatra vonatkozólag nagyon ügyes okfejtések foglaltatnak. Az amerikai National Lutheran Council legutóbbi ülése ennek az enciklikának tárgyában a következő nyilatkozatot adta ki : Nagy érdeklődéssel olvastuk XI. Piusz pápának 1925. december 11-ról kelt enciklikáját, amelyben »apostoli tekintélyénél fogva« felállította az Ur Jézus Krisztusnak, mint királynak ünnepét. Ezt az ünnepet >az egész világon esztendőnként október hónapok utolsó, vagyis Mindenszentek ünnepét megelőző vasárnapján« kell megülni. Elrendeli azt is, »hogy ugyanazon a napon meg kell újítani az egész emberi nem felajánlását Jézus legszentebb Szivének, ahogy szent emlékezetű elődünk, X. Piusz, annak évente való megismétlését elrendelte.« Szinte szentségtörés számba mehetne ilyen ünnep és ilyen felajánlás ellen valamit szólni. Minden hivő keresztyén óhajtja, hogy Krisztust mint királyt tiszteljék és imádkozik^ hogy a föld országai az Urnák és az ó Krisztusának országává váljanak. És mi egy szót sem szólnánk ellene, ha nem volna az enciklikában néhány olyan állítás, amelyek nem igazak, amelyek a szó legszorosabb értelemben szék áriusok és amelyek szeretetlenek ; és ha nem lenne található benne ellenséges támadás a keresztyéneknek nagy sokasága és a keresztyén igazságnak széles körökben elfogadott felfogása ellen. A pápa például nem mondja az igazságot, legalább is nem az egész igazságot, amikor azt mondja, hogy' a »Katholikus Egyház« — amelyen természetesen a római katholikus egyház értendő — »Krisztus országa a földön.« De hogy ezt minden megkeresztelt keresztyénnek, minden nemzetnek és minden kormánynak kötelessége elismerni, azt, ha kifejezetten nem mondja is, nyilvánvalóan értendőknek tartja az encikllka. Ezzel kapcsolatban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a pápa hármas koronájával mint Krisztus földi helytartója« uralkodik. A földön nincs olyan intézmény, személy, vagy rend, amely önmagára mutatva azt mondhatná : »Itt van a Krisztus országa.« Ez az ország nem szem- melláthatólag jön el. Krisztus országa lelki ország. Krisztus országa ott van mindenütt, ahol a Szentlélek működik a kegyelem eszközei által, s az embereket elvezérli a Krisztusban való hitre. Krisztus királyságának ünnepét a pápai enciklika szellemében megünnepelni annyit jelent, mint legalább is hallgatólagosan elismerni a pápának, mint Krisztus helytartójának szuverenitási igényeit. Ha az ünnepet más szellemben ünnepeljük meg, a pápa az olyan ünneplést nem tartaná érvényesnek. Éppen olyan nyilvánvalóan feltételezi a pápa azt is, hogy az Egyház nem egyéb, mint a római katholikus egyház; és ezen feltevése alapján mindazokat a keresztyéneket, akik neki nem engedelmes alattvalói, nemcsak eretnekeknek és skizmatikusoknak bélyegezné, hanem mint olyanokat, akik »Jézus Krisz.ust és annak legszentebb törvényét száműzték életükből, c a ádi körükből és közügyeikböl«, s akik ennélfogva felelősek a »gonoszság ózonéért«, amely elárasz’otta a világot. Kitűnik ez az enciklika első paragrafusából és a XIII. Leó pápától veit idézetekből. Ezáltal a legszektáskodóbb szekta fejévé és vezetőjévé teszi magát és igen szeretetlenül jár el. A pápának célzatossága és ellenséges szándéka félreérthetetlenül kitűnik annak a napnak megállapításából, amelyre az ünnepet helyezte. Nem feledte el azokat a kalapácsütéseket, amelyek 1517. október 31-én egész Európán végig- hangzottak és tudtul adták a keresztvén népeknek a szabadulás napját, amikor Lu'her Márton hires kilencvenöt tételét a witíenbergi vártem- plom ajtajára szegezte. Az enciklika a Reformáció művét veszi célba. Nem állíthatjuk, hogy a pápa nem őszinte, amikor kifejezi azt a vágyát, hogy Jézus Krisztus az egész világon ismertessék el, mint minden népnek és mindennek királya; de kétségtelen, hogy azt gondo’ja, hogy ennek elérésére a legjobb ut a Reformációnak és az Evangéliom felszabadító erőinek ellensúlyozása. Erre való tekintettel vá'asztolta ki az uj ünnep napját. Mi rendszerint ok óber 31-én, vagy az azt megelőző vasárnapon ünnepeink a reformáció ünnepét; ezt cselekszik a lu‘heránusok mindenütt immár négyszáz esztendeje. Minő mesteri fogás lenne, ha a pápa el tudna rendelni egy olyan ünnepet, amelvet nagy lelkesedéssel ülnének meg nemcsak a római katho'ikusok hanem a protestánsok is! De legalább is minket nem visz lépre. A reformáció a keresztvénségnek három nagy elvét állította fel uira : a Szentirásnak mint Isten igéiének tekintélyét, a hit á’ta1 va’ó meg- igazulást és a hivők egyetemes papságát. Azt tartjuk, hogy mindazok, akik h sznek Jézus Krisztusban, mint Istenükben és MegváLó'u’ ban s akik ama három elvet nvnden következményével együtt elfogadják, va’óságigal az Egyháznak és a Krisztus országának királyukul való elcog^dá át leghelyesebben azzal mutatják meg, hogy Krisztus igéje szerint szent életet élnek. Minden protestáns embernek meggondolásra ajánljuk azt a kérdésünket, vaj'on nem helyesebben tisztelik-e királyukat és megváltójukat a Krisztust, ha ragaszkodnak az evangéliom igazságához és ahhoz szabják életüket, mintha részt- vesznek egy nagy ünnepélyen, amelvet »nagyszerű körmenetek« és külső »ceremóniák« jellemeznek ?
