Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-04-25 / 17. szám
130. 1926. EVANGÉLIKUSOK LAPJA rását. Ez az Újszövetségnek dicső üzenete. A világ Őrül. Örül önmagának és önmagában. A tanítványok, el vétetett Urok után sírnak, mert vágyakoznak, mert ismernek szebb világot, igfa- zabb életet, dicsőbb reményeket. A tanítványok szomorúsága örömre fordul. Mert az igazság nem vész el. Mert a keresztyén vallásos tapasztalat nem csalóka lidérc fény. A hit legyőzi a világot. A világ öröme hazug! alapon áll. Kártyavárban lakik. A tanítványok szomorúsága abból a forrásból fakad, amelynek vizei gazdagítják az életet. Elemi iskoláink. A felekezeti elemi isko.ák tanerőinek fizetését legújabban az 1926. évi 25.000 sz. vkm. rendelet szabja meg. A rendelet megjelenése óta az érdekeitek sajtószerveikben elsírták régi sérelmeiket és megkezdődött az uj ostrom. Az Evangélikusok Lapja bátorságot vesz annak a ténynek a megállapításához, hogy ilyen áldatlan viszonynak, amilyen a kormány intézményes si- ketsége, érzéketlensége és a harcra kész felekezeti tanítóság között fennáll, nem lehet más oka és alapja, mint valamilyen hatékony, élőhazugság. Igaz, hogy fizetési ostrom akkor is volt, mikor 1913—14-ben a kezdő tanítónak havi 100 K illetménye képviselt olyan értéktartalmat, mint az idősebb tanítónak mai 3 milliós havi jövedelme, mégis feltételezzük, hogy igenis kell tudni o.yan helyzetet teremteni, hogy a kenyérharcoknak ez a neme ilyen mérveket és ilyen alakot ne ölthessen. Meg kell találni azt a megoldást, melynek az lenne a folyománya, hogy a tanító azzal a megnyugtató tudattal lépné át az iskola küszöbét: mostani fizetésemből okos beosztással meg kell tudni élnem, a kormány őszinte jóakarattal lenyúlt a pénzeszsák legfe- nekére. Elvégre hol van az megírva, hogy a kormány és a tanítóság közt olyan viszonynak kell lennie, mint valami tröszt és munkásszindikátus közt. A felekezeti tanítóság hosszú status-várása után most ismét el kezd pezsegni a régi főzet. Mennyi energiapazarlás előtt állunk. A nyári gyülésezések elmu aszthatatlan konstruktiv munkája helyett egyfé.e sivár, kiá tás hangzik majd: kenyér-kenyér kenyér ! Ezerféle kalku áció megy végbe. »Honnan és hogyan teremtse elő az »egyházi elnökség« (— nem az iskolafenntartó —) a százalékonként havi 15.625 K-t, mikor a hívek inkább azt várták, hogy a szentatya tán már valami jó hirt hoz az elrekvirált orgonasipókról, harangról, hadikölcsönökről, a rozzant iskola javítása felől, az adóalapi segély stb.-ről. A kántorok oldalakon végig számítják, hogy a 348.000 K-ás értékegység arányában az ő speciális vidéki helyzetükben mennyi a nyereségük vagy veszteségük. Van, aki igy spekulál: 14 hold földem fel van becsülve 14 értékegységre. Privát szerencsém és a minisztérium ösztönszerü latolgatása folytán a valóságban élveztem a földből 28 q gabonafélegységet, tehát az állami fizetésen felül egyelőre és véletlenül nyertem a kincstártól cca 14 q gabonát. Ha akarom, ráfogom, hogy ez a kántori jövedelem, ha nem akarom, nem szólok semmit. A másik kántor igy számol : A 348.000 K-ás értékegység arányában a tengeri 305.000 K, el kellett adnom 180 ezerért, a szalma 55 ezerével számittatik, itt az értéke 20 ezer, a szénát a rendelet 104 ezerével számítja, az itteni III. rendű széna 40.000 K. A búzánál és földnél mutatkozó nyereség figyelembevétele mellett kitűnik tiszta kántori jövedelemként — mínusz — 2i/2 millió korona. Ilyen gyujtóanyag felett természetesen nagy feszültségűvé nő az a gőz, amelyik aztán a nyári gyűléseken lecsapódik és mérges, keserű levéve! megáztatja a jövő iskolai év talaját. Ismét szükséges lesz a »jegyzőkönyvekben« leszögezni, hogy az iskolai munkásság) eredménye kitűnő — mert a »valóságban« nem lesz kitűnő? — Dehát kell ez nekünk? A mai adminisztráció, statisztika és stabil pénzviszonyok mellett nem lehet ez másképp ? Krisztus összecsavart korbácsával és szúró szemmel néz bennünket, amint a pénzváltó asztalok közt fanyalgunk, — mert az ő kis magyar gyermekeiről van szó. Nagyméltóságu Kultuszminiszter Ur! Engedelmet kérünk, de a vármegyei közigazgatási bizottság, az egyházi hatóságok és a tanfelügyelőségek és semmiféle intézmények nem segíthetnek azokon a bajokon, amelyekre a 25.000/1926. rendeletben azoknak figyelmét felhívni méltóztatik. Nem az adómorálnál, hanem mélyebben, a többi morálnál van a baj. És a legnagyobb baj éppen abban a műhelyben van, ahol a mindenféle morál summájának, az igazi vallásosságnak lenge tündérruháját kellene nagy gonddal és hozzáértéssel szövögetni. Nagy baj van itt, olyan, amelyen már intézményesen segíteni nem lehet. Az intézményeknek nincs öntudatuk. Ez az ügy a legfontosabb, iskoláknak és közvetve a nemzet megmentésének az ügye. Ezt csak lelkes öntudat, az ész, a szív és az akarat csatornáin keresztül tudná megoldani. N. J. Vannak emberek, akik nem lopnának el egyetlen gombostűit, nem ártanának még a légynek sem, nem innának meg egy gyüszüre való szeszes italt; hanem mind amellett készek elrabolni mások jó hírnevét, belevágni a pletyka kését mások hálába, s a társaságban a rágalmazás méreg-kelyhét körben járatni. »Ne mondj felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot«.
