Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-03-22 / 11-13. szám
4 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926 gen államok fennhatósága alá kerültek. Utóbbi rendelkezés ugyan nem ezzel a szövegezései foglaltatik a törvényjavaslatban, de lényegében ezt a rendelkezést tartalmazza a törvényjavaslat 5. §-ának az az intézkedése, mely szerint „olyan egyházi vagy polgári méltóság vagy hivatal feléledése esetében, amely a főrendiház legutolsó működése idején főrendiházi tagságra jogosított, e méltóság vagy hivatal viselője a felsőház tagja lesz.“ Sőt még tovább menve, a törvényjavaslat további hivatalok és méltóságok képviselőinek biztosit felsőházi tagságot. Uyenek: a koronaügyész, a magyar kir. honvédség főparancsnoka, a Magyar Nemzeti Bank Elnöke, s a latin és görög szertartásu róm. kath egyháznagyok közül a csornai prépost, a zirci apát, a hazai két premontrei rend és a kegyes tanitó- rend főnöke, valamint a székesfőkáptalanok nagyprépostjai. Csupán egyetlen kivételt tesz a törvényjavaslat, amidőn kihagyja a felsőházból az ev. egyház egyik olyan püspökét és kerületi felügyelőjét, akik tagjai voltak e méltóságuk és hivataluk alapján a főrendiháznak s akik jelenleg is ugyanezen méltóságot ugyanezen jogkörrel, legfeljebb kisebb létszámú hívek felett töltik be. Minden Magyarországhoz visza- kerülő görög keleti román vagy szerb püspök ipso facto és külön törvény nélkül a törvényjavaslat idézett rendelkezése erejénél fogva tagja lesz a felső- háznak, ha még oly csonka egyházmegyével kerül is vissza, de feltétlenül és minden időkre kimarad a [elsőházból a főrendiházban helyet foglalt harmadik ev. püspök és második egyházkerületi felügyelő. A törvényjavaslatban ilykép minden vonalon érvényre juttatott azon alapelv tekintetében, hogy mindenki, aki hivatalánál vagy méltóságánál fogva tagja volt a főrendiháznak, — hacsak e jogának gyakorlásában akadályozva nincs, ipso jure tagjává lesz a felsőháznak is, — egyedüli kivételt csakis a ?nagyar- honi ev. egyháznap, méltóságuk gyakorlatában nem — Jóska ... Budai Jóska ... — Aztán tovább sir. Talán éhes szegényke? Megkérdezem, hogy mikor evett utoljára. — Most mikor eljöttem, akkor ittam tejet — mondja. — Nézd kis fiam — mondtam neki, — én most adok neked egy kis húst és egy fél zsemlyét. — Mikor ettél húst? — Régen ... soha ... nem szoktam húst enni. — Hol laknak szüleid? — Nincsen lakásunk, az éjjel is az utcán voltunk. Újra kínálom a hússal, de nem akarja elfogadni. Szokatlan előtte a hús. A csöpp gyereknek igaza lehet. Oly ritkán ehetett húst, hogy szinte nem is emlékszik reá. Szavai valódiságát erősen látszik bizonyi- tani: gyenge, vézna teste és sápadt arca. Később megtudtam tőle, hogy árva s hogy szülei mindenüket elveszítve menekültek a fővárosba a románok elől. Most itt élnek. Lakásuk nincs. Valami keserűséget érzek szivemben, mikor ezt az ártatlan kicsiny embert magam előtt látom. — Miért van ez igy? — gondolom magamban. Miért kell egy 6 éves gyermeknek megismerni a szenvedést? Eszembe jut az a sok árva magyar gyermek, kik szegény hazánk agyonsebzett testén, szintén ilyen korán megtanulják a nyomort érezni. akadályozott egy püspöke és egyik egyházkerületi felügyelője képez. Emellett,a tényállás mellett teljesen érthetővé válik az a megdöbbenés, amit a törvényjavaslatnak ez a rendelkezése egyházunk közvéleményében keltett. Attól tartunk, hogy mindenkiben önkéntelenül kél a gondolat: milyen különös okot szolgáltatott az ev. egyetemes egyház erre a kivételes rendelkezésre? Az a körülmény, hogy az egyházak közül a trianoni szerződés folytán mi szenvedtük majdnem a legnagyobb veszteséget, mi folytatjuk a legnehezebb küzdelmet egyházi, kulturális intézményeink és a régi egyházközigazgatási keretek fenntartása érdekében, — még pedig elsősorban az integritás soha fel nem adható elvének a fenntartása okából — ez csak nem szolgálhat okul arra, hogy a magyar törvényhozás részéről is kivételes mostoha elbánásban részesüljünk Ámde nem célunk e helyütt az. hogy egyházunk érdemeit felsorakoztassuk, mert biztosak vagyunk benne, hogy Nagyméltóságod és a magas m. kir. Kormány amúgy is ismeri azt az értéket, amit a magyar kultúráért végzett munkája és a magyar szabadságért vívott véráldozatai révén az evangélikus egyház a magyar nemzetnek mindenkor jelentett és jelent ma is s ép ezért tudjuk, hogy csak valamely téves mérlegelése vezethetett arra a reánk nézve oly nagyfokban sérelmes módosításra, amit a nekünk véleményezésre kiadott javaslat a mi újabb meghallgatásunk nélkül szenvedett. Nem ismerjük ugyan ezt a szempontot, de ilyennek egyedül azt a körülményt tarthatjuk, hogy egyházunk a hívek létszáma tekintetében hazánk megcsonkítása folytán megfogyatkozott. Ámde ennek a szempontnak egyedül a mi egyházunk terhére való mérlegelése már első átgondolás után is kétségtelenül és teljesen tévesnek 'és jogosuEz már megvan mentve, de megmentette-e egy nemsszivü ember 100 árvával, a sok ezeret? Nem vol- na-e mindnyájunknak közös kötelessége az ártatlan gyermekeket, meleg kandallóhoz, jó ruhához és kenyérhez juttatni? Mi mindig csak panaszkodunk, pedig férfiak, erősek és munkabírók vagyunk, ők még nem tudják, hogy az, melyet átélnek, annak szenvedés a neve. Nézz rá sápadt arcára és gondolj vissza, boldog gyermek éveidre, mikor még szüleidnek legnagyobb öröme volt piros arcod rózsája és csillogó szemeid fürge tekintete. Nem érzel-e akkor egy hatalmas különbséget közted és a jelen vézna, beteges gyermekei között? Szomorú, ha ekkor föl nem ébred benned, egy eddig tán nem ismert kötelességérzet: segíteni az ártatlan szenvedő gyermekeken. Legyen áldott emléketek ti nagyok, ti nemesek kik nem szóvirágokkal, hanem áldó és segítő kezetek bőkezűségével építettetek házat az árváknak. Megosztott tűzhelyetek melege, sugárzó szeretetet és múlhatatlan hálaérzetet visz felétek. Mig éltek, érzitek ezt, s ha rátok borul a sir éjszakája, akkor is áldva említik neveiteket, azok az árvákból lett férfiak, kikkel ti felejtettétek el, hogy árvák, s kiknek ti mutattátok meg, hogy van Isten, egy örök Atya, kinek mindnyájan gyermekei vagyunk. János bácsi.
