Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1925-03-22 / 11-13. szám

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

1925

Mozdulj meg Magyar Lutheránia!

II.

Egy halom levél fekszik előttem. Nincs ennek v csonka országnak olyan része, ahonnan ne láttak volna el tanácsokkal, ne küldtek volna gondolatokat arra nézve, hogy mit tegyünk, válaszoljunk a felső- házról szóló törvénytervezetre. Valahogy megérzi hát mégis csak ez a Magyar Lutheránia, hogy az a látszólagos csekélyke kis szám, az a két üléshely, melyet a felsőházról szóló törvénytervezetben kivesznek alólunk, egy olyan történelmi igazságtalanság, amilyen volt az, amikor templomainkat és j^koláinkat szedték el. Szentségtörés ez, mert azon mi hitünk templomának lerombolása, melyben egy aggódó nemzet magyar lutheránusai vallották, hogy megbecsülik őket a viszonosság alapján és gondosan ápolják a múltért, melyben előljárt a legjobbak közt és a jövőért, mely szép és teljes csak úgy lesz, ha összefogják azokat, akikben a lélek mindenre kész... És ez a hitünk lerombolása fájóbb, mint volt Trianon. Ott kalmárkezek darabolták le lelketlenül egyházunk testéről annak kétharmadát. De most a testvérek veszik ki belőlünk annak a tudatát, hogy itt jogegyenlőség uralkodik. És a legfájdalmasabb, hogy számarányokat vonultatnak fel, amelyekben azért nincs igazság, mert az, amit a számok takarnak, nem valóság. A felvonultatott számokkal azt akarják bizonyítani, hogy akkor, amikor a törvénytervezet nem a jogfolytonosság elvén, hanem a demokratikus kétkamarás rendszernek közénk való bepíántásáról, vagyis a szellemi arisztokráciának kiválogatásáról és a nemzeti épitőmunkába való felelősségteljes beiktatásáról van szó, a múlt közömbös, de a jelen lélekszáma a döntő.

Ha a törvénytervezet annak a kétkamarás rendszernek volna recipiálása, melyben a születési arisztokráciának szerzett jogai ismeretlenek, melyben a múltból semmi sem jutott az indokolás súlyos érvei közé, igazat adnánk a felállított tervezetnek. De amíg a tervezet át van szőve a főrendiházat alkotott fogalmakkal és bizonyos szerzett jogok hangsúlyozásával, amíg a tervezetben benne áll az 5. §. („A 4. §-ban nem említett olyan polgári vagy egyházi méltóság vagy hivatal feléledése esetében, amely a főrendiház legutolsó működése idején főrendiházi tagságra jogosított, e méltóság vagy hivatal viselője a felsőház tagja lesz.“) a számok mindenképen nem azt mondják, hogy a tervbe vett egyházi dignitáriusok számát ne emeljék, hanem azt, hogy sem a jogfolytonosság elvét fentartóknak, sem az azt megtagadóknak nincs joguk nekünk lutheránusoknak csak 4 helyet biztosítani a felsőházban. A számok a következőképen indokolják a mondottakat.

A felekezetek

közti számarány Trianon mutatja:

előtt és után azt a képet

Az ország lakosságából Tri

anon előtt

Trianon után

róm. kath. volt

49.3%

63.0%

gör. kath.

11.0%

2.1%

református

14.3%

21.3%

unitárius

12.8%

1.0%

ág. h. ev.

7.1%

6.2%

E számokból világosan kitűnik, hogy ha a görög katholikusok. akik 8.9%-al, vagy ha az unitáriusok, akik 11.8%-al fogyatkoztak meg, a felsőházban megtartják mindazon egy háznagy okai, akik Trianon után megmaradtak, vagy ideköltöztek, vagy akik Trianon előtt a főrendiházban helyet nem is foglalhattak

(ilyen p. o. az unitáriusok püspöki vikáriusa, ha az idők rendje idősebb elnökké teszi a csonka Magyar- országban), sőt! ha ezek a Trianon utáni Magyar- országban az egyházi méltóságuk feléledése esetén visszanyerik a felsőházban azokat az összes tagsági helyeket, amelyeket a főrendhiáz utolsó működése idején bírtak, mi jogon kapunk a felsőházban mi, akik csak 4.9%-ot fogyatkoztunk meg, csak 4 olyan helyet, akik a régi főrendiházban, annak utolsó működése idejében birt 6 tagságot sohasem nyerhet jük többé vissza?

De különben is a történelmi jogfejlődés folyamán páratlan eset. hogy az egyházak által teljesített egyházi és kulturális feladatokat népszámlálási arányszámoktól tegyék függővé! És valóban szomorú kötelességet kell teljesítenünk, mikor ez ellen kénytelenek vagyunk védekezni. És kénytelenek vagyunk arra is rámutatni, hogy a magyar közjog integráns részét képező vallási törvények alapvető gondolata, a fele- kezetek egymásmellettisége és a paritás, szenvedne, ha ezzel a magyar törvényhozás esetleg szakitana, aminek előbb-utóbb az volna a következménye, hogy miközben a múlt jogeszméivel jutna ellentétbe, kockáztatná a két történeti prot. testvéregyház egymás melletti békés együttmunkálkodásnak kilátásait is. Erre sohasem volt szükség. Ilyennek nem szabad még csak az árnyékát sem felidézni most. mikor teljes együttműködés építheti meg csak azt, amit szerte- huzás miatt elvesztettünk.

Rámutatunk még valamire, amit nem szabad figyelmen kívül hagynia annak, aki komolyan akarja, hogy Magyarország legyen. — Nem iszivesen tesszük, mert anyagi okokra nem szívesen hivatkozunk mi, akik — azt hiszem — a Trianon előtti Magyarországban bebizonyítottuk, hogy minket csak etikumok és nem politikumok vezetnek az államhoz való viszonyunk biztosításánál. De kénytelenek vagyunk, ügyünk védelmében, erre is hivatkozni.

Hivatkozunk pedig arra, hogy, bár törvényeink a történelmileg bevett egyházaknak a teljes vallás- szabadságot biztosítják és ennek ellenében az állam gyakorolja is teljes mértékben, sőt! néha ezen is tűimen ve, a maga ellenőrzési jogát, az állam, a pénzügyi okokra való hivatkozással, képtelennek mutatkozik az anyagi feltételek biztosítására. Az utókor előtt kötelességünk teljes nyíltsággal és leplezetlenséggel rámutatnunk arra, hogy milyen keserűséget váltana ki az egész ev. közvéleményben, ha azt látná, hogy a törvényhozás az erkölcsi téren is, ahol a pénzügyi ok fenn nem forog, háttérbe szorítaná azt az egyházat, amely a legnehezebb viszonyok közt a nemzeti eszméért küzdeni soha el nem lankadt. Már pedig, ha egyházunk azt látná, hogy a trianoni szerződés igazságtalanságába neki úgy kell belenyugodnia, hogy egy jövőbeli esetleges szabályozás alapjául a jelenben való számszerinti meggyengülést kell elfogadnia, tehát hogy egyedül ő az a magyarországi kér. felekezet, mellyel szemben, e szörnyű sorscsapásban, nem méltányolják sem a történelmi jogot, sem a múltban, és a jelenben becsülettel telj esitett kulturfeladatot, úgy indokoltan lehet tartani attól, hogy a mellőzésnek érzete, mely velünk szemben következtetéseit részletes összehasonlításokból vonta le, az összehasonlításokat áldatlanul más téren is kezdené kutatni. Erre pedig nincs szüksége ennek a nyomorult országnak, különösen most, mióta azt is tudjuk, hogy, ha nem is a hivatalos ref. egyház, de legalább is annak egyik kemény hangú sajtóorgánuma, a mi jogsérelmünket nem veszi észre, az ellen egy szava sincs!