Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-03-15 / 9-10. szám
2 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1925 Mozdulj meg Magyar Lutheránia I. A múlt évi egyetemes közgyűlésen egyik érd. püspökünk egy különös, a liberális sajtó által felkapott és nagy hangon pertraktált incidens elsi- mitó művelete kapcsán, keményen és bele- vagy félremagyarázásokat kizáró, de e csonka ország minden magyarul beszélő polgára által megérthető hangon kijelentette, hogy jogaink tiszteletben tartását, mert elvárjuk, hát követeljük! Az incidens méregfogát ez a férfias és önérzetes hang kihúzta. Most azonban egy olyan incidens adódott, melyet nem a mi sorainkból való hang idézett elő és amelyre válaszolni nem szóval kell, hanem cselekedettel, egy olyan egyetemes megmozdulással, tiltakozással, melynek higgadt méltóságában legyen benne az a jog, melyet elvárunk, követelünk! Magyar ev. egyházunkat jogsérelem fenyegeti, történeti jogunknak elkobzása, államalkotó és fentartó mivoltunknak lekisebbitése, erkölcsi értékünk letaksálása abban a javaslatban, mely a főrendiház helyébe a felsőházat akarja léptetni. A törvényjavaslatot a m. kir. miniszterelnök már benyújtotta. Rövidesen az érdemleges tárgyalások már megindulnak. Patópáloskodásra időnk nincs! A qui habet tempus, habet vitam elvet tovább hangoztatni olyan opportunitást jelentene, mely a kultuszminiszteri költségvetésben minket ért, hideg zuhanyként ható csalódások és félreérthetetlen, bár a „szanálással“ metegetett mostohabánás után amilyen indokolatlan, époly szomorú volna, mert csak azt bizonyítaná, hogy néhány kegyelemből elénkvetett knncért, segélyért lemondtunk olyan jogokról, mértékét, mert lemondtunk róluk, soha visszakövetelni módunk nem lesz, de ez esetben meg is érdemeljük, hogy ne is legyen! Amikor keserűségbe mártott tollal e sorokat írjuk és sajnáljuk, hogy nem tudjuk azokat olyan tüzzé varázsolni át, mely a lutheránia jogos fölhá- borodása lángtengerét zúdítaná menten e törvény- javaslatban minket lekicsinylő szellemre, egyetemes egyházunk elnöki tanácsa már dolgozik azon. hogy megakassza a tervezett sérelmek valóraválá- sát. De mert nincs mód arra, hogy ez a tanács‘a mi autonóm erőnk azon súlyára hivatkozhassék, melyet az egyetemes közgyűlés jelent (bár mi tisztelettel úgy érezzük, hogy ha valaha, úgy most volna történelmileg indokolva egy rendkívüli egyetemes közgyűlés összehívásának sürgős szükségessége!), nincs más ut az elnökség támogatására, csak az: ev. gyülekezetek, esperességek, mozduljatok meg és tiltakozzatok mielőbb, azonnal az ellen, hogy a felsőházra vonatkozó törvénytervezetből törvény legyen; hogv törvényesíti essék az a semmivel sem indokolható, sőt az 1848; XX. t.-c. és az 1885. VII. t.-c.-be ütköző gondolat, mely a mi felsőházi (főrendiházi) képviseletünkre vonatkozó szerzett jogunkat megsemmisíti, a miénket, akik területileg is, de lélekszám szerint is a legtöbbet veszítettük, akikben ezért is a legélénkebben ég a régi határok visszaszerzését biztosító és szorgalmazó vágy és aktivitás. Ám hogy alkotmányos jogvédelmi akciónk ne nélkülözze a tárgyilagosságot, közöljük a tervezett, ellenünk irányuló törvényjavaslatot úgy, amint az a különböző politikai lombikokon keresz- tülmenve, lett!... Az országgyűlésnek egy felsőházzal való kiépítésének gondolata a magyar újjáépítés tervének egyik alapvető, azonban eddig, mindenféle meggondolásokkal csak hátráltatott része volt. Már 1922 május 8-án a kultuszminisztérium utján megkapta egyetemes egyházunk a felsőházra vonatkozó, előkészítés alatt álló törvényjavaslatot azon kéréssel, hogy az ev. egyházat érdeklő részére tegyük még nyilatkozatainkat. Ez a nyilatkozat, miután a javaslat az 1885: VII. t.-c.-ben biztosított jogainkat épségben tartotta, a javaslat elfogadását jelentette ki. A m. kir. kormány 1925 január havában a felsőházra vonatkozó javaslatot, komoly belső tárgyalások után, végleg megfogalmazta és ebben a formában, amint azt a napilapok is jelentették, az ..Egységes párt“ elé terjesztette. Már akkor is csodálkozva állapította meg mindenki, aki ev. részről a tervezetet megismerte, hogy az 1885: VII. t.-c. rendelkezéseit egyoldalúan, a róm. kát. egyház javára, az uj viszonyokra tekintettel, áttörte — szerintünk a kát. restaurációt titkosan szolgáló kéz. E javaslat szerint (4. §. B. p.) a felsőháznak, hivataluk alapján, a következő „egyháznagyok“ lennének tagjai: „1. Magyarország hercegprímása, a kalocsai és egri érsekek, a Csanádi, győri, hajdudorogi, pécsi, székesfehérvári, szombathelyi, váci és veszprémi megyéspüspökök, a pannonhalmi főapát, a csornai prépost, a zirci apát, a kegyes tanitórend főnöke, az érseki és püspöki káptalanok nagyprépostjai; 2. a ref. hitvallású egyháznak hivatalban legidősebb három püspöke és főgondnoka; 3. az ágostai hitv. evang. egyháznak hivatalban három püspöke, továbbá egyetemes főfelügyelője és hivatalban legidősebb két kerületi felügyelj. * 4. az unitárius egyháznak hivatalban idősb egyik elnöke; 5. a budai gör. keleti püspök.“ Ez tehát azt jelentette, hogy a nem róm. kat.- oknál marad minden a régiben, de a róm. kat.-ok megszaporodnak olyanokkal, akik azelőtt nem voltak főrendiházi tagok. Ilyenek pedig: a három szé- kesfőkáptalan három nagyprépostja., a hazai két premontrei rend és a kegyes tanitórend egy főnöke. De mert a 18. §. szerint a Pázmány Péter Tudományegyetem mindegyik kara külön egy-egy tagot választ a felsőházba, tehát a róm. kát. hittudományi kar is, ez is egy olyan nyereséget jelent a róm. kát. vallásfelekezet javára, amely eddig nem volt. Ezt a szaporítást természetesen tárgyalások
