Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-09-06 / 35. szám
4; EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1925. nek. Kötelesség tudat, szánalom, szeretet, haszonlesés, hiúság, becsvágy, fitogtatás, ^ nagylelkűség, bőkezűség, könnyelműség, áldozat- készség, odaadás. Viszont egész skálája van azoknak az érzelmeknek is, amelyek az adakozástól visszatartanák: önzés, szükkeblüségl, irigység, fösvénység, telhetetlenségj, kapzsiság. Úgy az egyik, mint a másik érzelmi körben rá kívánok mutatni két olyan rugóra, amelyek! figyelemreméltók: adakozásira ösztönözhet a szégyenérzet, miikor látjuk, hogy mások!, nálunknál szegényebbek, adnak és áklkor elpirulunk arra gondolva, hogy mi tehetősebbek elmulasztjuk az adakozást; másrészt visszatarthat bennünket az adakozástól az az érzés, hogy az illető intézmény, vagy gyűjtés vezetőjének szerzünk dicsőséget és hírnevet akkor, ha vállalkozásának sikerét előmozditjuk. Mindezekből kitűnik, hogy milyen bonyolult és sokfelé elágazó az adakozás érzelmi rugóinak világa. Mennyi mindent tekintetbe kell vennie annak, aki ezt a munkát vállalja. Az adakozás rendszeressé tételéhez tartozik az is, hogy az adakozókat ebben az irányban neveljük. Úgy kell a lelkieknek érzelmi részét ápolni, hogy az adakozás legnemesebb motívuma: a szeretet, megerősödjék, a nemtelen motívumok kiküszöböltessenek, az ellentétes inditékok elsorvadjanak. Reá kell még! világítanom a képmutatásra is, amely az iadako- zástól visszariadó emberek szavaiban gyakorta nyilvánul. Gazdag emberektől gyakran halljuk azt, hogy nem akar nagyobb összegű adománnyal »tüntetni«, mert a szegényebbek megütköznének rajta. Az ilyen beszéd mögött többnyire a fösvénység lapít. És a képmutatásról ezen a téren sem árt kíméletlenül letépni az álarcot, s kimutatni, hogy nem vagyunk any- nyira korlátoltak, hogy ne tudnánk miről van szó. A másik érv, amelynek árnyékába a fösvény menekül, az, hogy elkezd »volnázni«: ha igy volna, ha úgy volna, ha nem ezt csinálnák, ha nem ig!y csinálnák, ha nem ez volna az élén, ha más célra volna a gyűjtés stb., itt meg rámutathatunk arra, hogy minden munkának vezetésében kell lenni embereknek, akikben megbízunk, s nem várhatja minden egyes adakozó azt, hogy kisebb nagyobb adományaival együtt magához ragadhatja az egész vállalkozásnak irányítását is. r Ugyancsak az érzelmi motívumok köréről szólva kell rámutatnunk arra is, hogy éppen ezen a téren milyen nagy veszedelem fenyegeti azt az embert, aki az adakozás terén* állandóan az ördög szavára és tanácsára hallgat. Gyülekezetek is, intézmények is sokszor számítanak arra, hogy egy-egy közismert zsugori majd a végrendeletében megemlékezik a gyülekezetről, vagy valamelyik egyházi intézményről is. Előfordul ez az eset. De sokkal gyakoribb és érthetőbb is az az eset, hogy a remélt hagyatékáért körülhizelgett Krőzus becsapja a várakozókat és nem hagy el semmit számúikra. Miért? mert egy hosszú életen keresztül annak az embernek a lelke egészen elkorcsosult, elnyomorodott. Úgyhogy inkább arra kellene figyelmeztetni a gyülekezeteket, hogy ne ala- csonyitsák le magukat azzal, hogy egy közismert zsugorit a remélt hagyatékért kitüntetésekben részesítenek. A cél itt sem szentesíti az eszközöket. Ehre wem Ehre gebührt, de a fösvényt nem illeti meg1 keresztyén gyülekezet részéről semmiféle tiszteletadás és úgy hiszem az Uj- testamentom ebben a tekintetben elég határozottan tanít. Az akarat körébe tartozó motívumok közül, minthogy az értelmi és érzelmi rugók kellő figyelembevétele az akaratra is nagy kihatással van, főleg csak kettőre kívánom felhívni a figyelmet. Az egyik az, hogy az akaratbeli indíték működését ne nehezítsük meg. Nem tudok elképzelni a lélektan minden tanításával ellentétesebb eljárást, mint azt, mikóir kapok egy gyüjtőivet, olvasok egy felhivást, és nem találom meg, hogy milyen címre kell az összegeket beküldeni. A retorika minden fegyverével felkeltik bennem az adakozási kedvet, s azután lehetetlenné teszik az adakozást, mert nem tu-, dom hova küldjem a pénzt. Pedigo ha az egyházi lapjainkban megjelent felhívásokat, sőt hirdetéseket olvassuk, nem egyszer találunk erre a nagy mulasztásra példát. Banális dolognak, kicsinyességnek tűnik fel talán, azonban mégis nagy jelentősége van. Már csak azért is, mert az emberben az az érzés támad mellékzöngte- ként, hogy a vállalkozás nincs kompetens kezekben. Az adomány célhozjuttatását inkább igyekezzünk minden módon megkönnyíteni. A másik dolog az akaratnak a megszokás révén való beidegzésre, az adakozásra. Annak iaz intézménynek, amelyik adományokra számit, gondoskodnia kell arról, hogy az akaratot iparkodjék állandóan foglalkoztatni. Valamely gyülekezet adakozása nagyobb eredményéket ér el akkor, ha a gyűjtés egész éven át, talán kisebb összegekben történik, mintha rohammal akarják megóstromolni néhány százezer, vagy néhány millió koronáért a zsebeket. Ennek a szoktatásnak még az az előnye is megvan, hogy a propaganda egy éven át sokkal többféle eszközt vehet igénybe és használhat fel, mintha csak egypár napra szorítkozik. A stockholmi konferencia előzményei. A Nemzetközi Jóbarátság Világszövetségének tagjai (Írja Lynch F. dr. a Lutheran-ban) 1919. nyarán összejöttek Hágában. Ez volt az első nemzetközi jellegű összejövetel a fegyver- szünet megkötése után, ha eltekintünk a munkásvezérek szükkörü összejövetelétől. Az egyházaknak körülbelül hatvan vezető embere jelent meg, majdnem valamennyi protestáns egyháznak és Európa legtöbb országának képviseletében. Amerika is képviselve volt.
