Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-08-30 / 34. szám
4. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1925. den gyermek a kívánságoknak, szenvedélyeknek és vágyaiknak összetétele, fordítottja az észlénynek. Én is lelkesedem az észért. Hiszem, hogy Krisztus azért jött, hogy bennünket eszes lényekké tegyen. Hiszem, hogy megváltatni any- nyi, mint eszes lénnyé lenni. Azonban örült és alaptalan álom eszességet a szenvedély lerontása, kiküszöbölése1 és eltörlése által elérni akarni. Végbevihetetlen vállalkozás. Abból az eszméből támad, hogy minden kérdést u. n. tudományos szempontból kell elbírálni. Tény, hogy mindazok a barátaim, akik iszonyú edu- kacionisták és valláselleneseik, a tudománynak erős hívei. Azt mondják, meg kell tanulnunk azokat a nagy kérdéseket, amelyek bennünket elválasztanak és darabokra tépnek és. egymás torkának uszítanak, hogy a világot mészárszékké alakítsuk, tudományos szempontból nézni, s a tudós olyan ember, aki lelkét megtisztítja minden indulattól, szenvedélytől és előítélettől; a tudósnak egyetlen óhajtása az, hogy olyanoknak lássa a dolgokat, amilyenek. És a léleknek minden szenvedélytől és előítélettől való megtisztítása terén nevezetes sikereket értek el. Edukacionista barátaim azonban nem veszik észre, hogy a tudomány merőben absztrakt kérdésekkel foglalkozik, amelyekből a szenvedélyt ki lehet zárni. Úgy értem, hogy nagyon is lehetséges, minden egyéni büszkeségtől eltekintve, szorosan észszerű érvelést folytatni a mechanikus kombinációk, a binomiális tétel, vagy a nehézkedési törvény kérdésében, mert egy fi- tyinget sem törődik avval senki, hogy ezek a dolgok igazak-e, vagy nem. Ez tisztára absztrakt kérdés, távol áll az élettől. Ellenben azok a kérdések, amelyek tekintetében észszerüeknek kellene lennünk és nem vagyunk észszerüek, olyan kérdések, amelyek érintik az én gyermekeimet és mások gyérmékéit; az én zsebemet és a mások zsebét; az én hazámat és a mások hazáját; az én büszkeségemet és a mások büszkeségét. S akkor hozzám jönnek barátaim és azt mondják: »Légy észszerű!« Ha megteszem, elvetemült képmutató vagyok. Úgy tettetem magamat, mintha saját hazámmal sem törődném többet, mint más népek hazájával, holott hazámnak szeretete szivem gyökereit tépi, holott hazám hegyei, völgyei és rónái olyan szenvedélyeket ébresztenek bennem, amelyek bensőmet égetik. Felkérnek, hogy mindezt seperjem ki természetemből, ami egyértelmű azzal, hogy ugorjak ki a bőrömből. Vagy arra kérnek, hogy a magam gyermekei és a más emberek gyermekei irányában legyek teljesen észszerű, vagyis a magam gyermekei felől gondolkodjam épen úgy, mint a mások gyermekei felől, holott a szülői ösztön a lelkemet tépi, s kész vagyok vadállatként harcolni, ha gyermekemhez nyúlsz. Ebben a tekintetben én is elég érzékeny vagyok, de a feleségem még érzékenyebb, mert a nők ebben a tekintetben sokkal rosszabbak, mint a férfiak, s az ilyenfajta kérdésekben azt kívánni tőlük, hogy helyezikedjenek tudományos álláspontra és: legyenek teljesen észszerüek : feneketlenül ostoba beszéd. Arra kellene igyekeznem, hogy legyek észszerű azon dolgok tekintetében, amelyek az én zsebemet és mások zsebét illetik; feltételezik rólam, hogy mély és tisztára gaz- daságtani szempontot alkalmazok — azt mondják gazdaságtani kérdésekben érvényesüljön a tiszta gazdaságtan — s legyek teljesen észszerű és érveljek absztrakt fogalmákkal, mikor az én jövedelmemről és a mások jövedelméről i van szó. Hallottak már ilyen nyakatekertséget? Azt kívánják tőlem, hegy legyek teljesen észszerű olyan dologban, amely az én büszkeségemet és önérzetemet, s a mások büszkeségét és önérzetét érinti; egyénig személyes kérdésben; és mi keresztyének ismételten él-botlottunk ebben. Ismered azt az embert, aki segítségedre lehet a vasárnapi iskolában; más munkát osztasz ki neki, vagy valáki mást állítasz be, aki jobban elvégzi a munkát, s akkor kapják magukat, otthagynak és nem segítenek többé semmit. Pedig1 Isten dicsőségéért tették. Volt nekem a gyülekezetemben egy zászlóvivőm; eleinte minden vasárnap eljött; később, mikor már több emberem volt, nem kellett neki annyiszor vinni a zászlót, mert mást is megbíztam vele, s otthagyott, mert mást tettem a helyébe. Megkérdeztem tőle, Istennek tiszteletére vitte-e a zászlót, vagy önmaga tiszteletére? Ha Istennek tiszteletére, miért nem jön vissza? Önmaga tiszteletére? Lehet-e ennél hülyébb látvány? Egy furcsa kis ember, miseingben, amint körülhordja tipegő' léptekkel a maga tiszteletére a zászlót a templom körül! Pedig ezt mivelte az egész idő alatt, tudtán kívül, elhitetve önmagával, hogy Isten dicsőségére teszi, holott tényleg azért tette, amiért a hegyes galamb kidagasztja a begyét. Ösztön szerű büszkeség a bensőjében, s ez megvan minden gyermek ben- sejében, akit tanítasz. Azok a primitív vágyak és szenvedélyek az emberi természetnek alapszövetét alkotják, s nem szabad jajgatnunk', hogy olyan erősek, mert épen azoknak! erejéből feladatunk elkészíteni azt a hatalmas fegyvert, amellyel az Ur fog hadakozni. Hozzá kell tennünk, hogy ezek a mi szenvedélyeink, amelyek természetünknek bázisát képezik, nem a harmóniának természetes állapotában vannak. Mi nem születünk a természetes harmónia állapotában, miként az állatok. Az állat szenvedélyei által él s ezért az egészségnek és harmóniának állapotában él, mert az állatok hozzánk viszonyítva bevégzett lények, ök elérték természetük csúcspontját, s most a belső harmóniának áüapotába születnek többé-Jke- vésbbé bele, azért nem halljuk az állatoktól a keserű elégedetlenségnek kiáltását, nincs ön- gyilkosság, nincs rémület, nincs tragédia. Szenvednek, de szenvedésük fizikai kin, nem a lé-
