Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-08-23 / 33. szám
4. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1925. lásának jeleit nem adja. Ez valószínűiéig! nem egy esetben fölöslegessé tenné a tényleges meg- fenyitést. Nagyobb hibája a szabályzatnak az, — s egyben szellemére is jellemző — hogy a büntetés végrehajtása után már egyáltalán nem törődik azzal, hogy a beavatkozásnak volt-e foganatja vagy sem? Pedig, hía a bűnös megtért, egészen uj helyzet áll elő. Az a kérdés : mi a teendő megtért testvérünkkel szemben? Visszakapja-e elvesztett jogait, esetleges kedvezményeit? Törlik-e nevét a szégyen könyvből, ha netán abba belekerült volna? stb. Itt a javulásnak és állandósításának igen hatékony eszközei kínálkoznak. A szabályzat figyelme — sajnos — idáig! már nem terjed ki és a prezbiterium- nak sem ad semmiféle útmutatást. Különben arról se tájékoiztatja a prezbiteriumot, hogy mit tegyen a csökönyösőkkel és a visszaesőkkel: újra meg újra büntessen-e, mig minden fegyelmi eszközt kimeriteft vagy pedig álljon-e el inkább az eredménytelen beavatkozástól? A fegyelmezés Helyes, következetes és egyöntetű gyakorlását nagyon megneheziti a szabályzat pongyola fogalmazása és az a túl nagy szabadság, amely a különböző helyzetekben az egyéni felfogás számára tág teret nyit. A függelék első pontja igy szól: »Az az evang. egyházi tisztviselő, aki a templomot egyáltalán nem látogatja, úrvacsorával nem él, gyűlésekre nem jár, avagy rendszeresen és következetesen más felekezetek istentiszteletén vesz részt, egyházunk intézményeivel és ügyeivel nem törődik, hivatali; idejének lejárta után semminemű egyházi tisztségre többé meg nem választható«. Fennmarad emellett az egyházközség (tanács) ama joga is, hogy az ilyen egyén ellen belátása szerint a 4. pont alatti rendelkezéseket egyebekben is alkalmazza«. A következő sorok ezt a felhatalmazást kiterjesztik »ugyanilyen fogyatkozásokban szenvedő bármely egyháztagra«. A felsorolt hibák és fogyatkozások tehát együttesen ismérvei volnának az egyháztag azon állapotának, amely maga után vonja a fegyelmi beavatkozást. Következésképpen, ha ez ismérvek valamelyike hiányzik, a fegyelmezésihez már nincsen jogos alap. E szerint, ha valamelyikünk mindenben hibás, de gyűléseinkre eljár, már nem vonható fegyelem alá. Sőt — csupán más felekezetek istentiszteletén ne vegyen részt következetesen és rendszeresen, akkor, bár saját templomát belülről még nem látta, az úrvacsorát csak híréből ismeri, gyűléseinkre nem jár, már nem büntethető. De lehet, hogy tévedek és a szabályzat akként értelmezendő, hogy fenyíték alá esik minden egyháztag, a kiben a felsorolt hibák és fogyatkozások valamelyike feltalálható. Ilyen értelmezés mellett lehet válaki a leghűségesebb temple mlátogató, úrvacsorával élő s ügyeinkkel törődő, ha nem jár gyűléseinkre^ fenyíték alá vonható. Azonban volna talán az idézett soroknak egy harmadik értelmezése is: az, hogy fenyhéknek akkor van helye, ha az egyháztag a felsorolt hibák és fogyatkozások nagyobb vagy lényegesebb részében kifogásolható. Ha a szabályzat maga is igy értelmezi idézett sorait, úgy meg kellene mondania, melyek azok a hibák és fogyatkozások, amelyek a legsúlyosabb elbírálás alá esnek; mert ennek ismerete nélkül a meg- fenyitendőnek még általános egyházi habitusát se lehet kellő biztonsággal megállapítani'. Attól a fegyelmi szabályzattól, amely egyenként felsorolja a hibákat és fogyatkozásdkat és a mely a különböző büntetések igen változatos listáját állítja össze, el lehetne várni, hogy a fegyelmezés végrehajtásának igen nevezetes pontján ne fukarkodjon a felvilágosító szóval, esetleg egypár tanülságjos példával. így hát minden a prezbiterium belátására van bízva, a mi egyházi fegyelmezésünk teljes kiszámithatatlanságára, sőt megbizhatiatlan- ságára vezethet annyival is inkább, mert prezbi- teriumunkban sokszor »a kaptafától odaszaladt értelmetlen elemek« is döntő szerepet játszanak. Hogy mely esetben kell vagy lehet a prez- biteriumnak elővenni a fegyelmező pálcát, az tehát magából a szabályzatból biztosán nem állapítható meg. Ellenben világosan meg van mondva, ha büntetni akar a prezbiterium, hát a 4. pont fenyítékei állanak rendelkezésére. Ez a pont a legsúlyosabb bűnre, a hűtlenség esetére vonatkozó válogatott büntetéseket tartalmazza. Megeshetik tehát, hogy a prezbiterium a 4. pontot teljes egészében alkalmazza, tehát azaz a fogyatékos egyháztag a hűtlenségre kirótt legsúlyosabb büntetést kénytelen elszenvedni, J holott ezt a legsúlyosabb bűnt el se követte. Különben nem kevésbbé cifra az eset akkor is, ha az egyháztanács a 4. pontnak csupán d) alatti fenyítékét alkalmazza. E szerint a fogyatékos egyháztag házasságát nem áldathatja meg templomunkban és szertartásaink szerint, — vagyis ezt a szerencsétlen testvérünket saját prezbite- riuma kergeti bele a legsúlyosabb bűnbe, a re- verzálisadás bűnébe. Erre persze azt fogják mondani, hogy az egyháztanács a maga belátása szerint jár el. Olyan prezbiterium pedig nincsen, a mely ilyen oktalanságlot elkövetni képes volna. De akikor minek biztatja őt a szabályzat ilyen oktalanság elkövetésére? A fegyelmi szabályzat már hivatásának komolyságára való tekintetből sem tartalmazhat olyat, amit lalz egyháztanács bölcsebb belátása van hivatva utólag korrigálni. A prezbiterium gyakorolta fegyelmezésnek egyébként is nagy akadályai vannak. A fegyelmezésit először is elkerülik mindazok, akik egyik egyházközség kötelékébe se tartoznak;. Ilyenek p. o. a nemzeti hadsereg tagjai. Ki fegyelmezi őket? Hűtlenségük esetén ki írja be nevüket a
