Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1925-08-09 / 31. szám

1925.

EVANOELIKUSOK LAPJA

3.

erő rejlik. Az egyházak abban a szerencsés helyzetoen vannak, hogy nevelési eszményeiket készen kapják s nevelési munkájukban egy élő közösség példája támogatja őket. Ez az élő közösség, buzgó gyülekezet a felekezeti nevelésnél szükséges is, ez már magában nagy nevelő erő. Tehát felekezeti középiskola és felekezeti intemátus! E ponton egy kérdésre kell kitérnünk, amely egyházi közvéleményünket erősen foglalkoztatta. Ez a közvélemény ugyanis erősen hajlott arra, hogy' evangélikus intemá- tusokat kellene fenntartani a drága középiskolák helyett; az intemátusból járhatnának a tanulók a különböző állami iskolákba, a nevelést, még pedig egyházi nevelést elvégezné az in- ternátus. Akik igy gondolkodnak, nem számolnak azzal a ténnyel, hogy a tanítási anyag, v. még helyesebben a tanítási anyag miként való nyújtása egyik leghatalmasabb nevelöeszköz. Világos, tiszta nevelési programmot csak olyan intemátus irhát elő magának, amely biztosítva van, hog\r ezt a nevelési programmot tiszteletben tartják ott is, ahol a tanuló idejének nagy- részét tölti, az iskolában. Ha netalán ellentétbe kerülne egymással intemátus és iskola: alig-alig tudná az intemátus vezetőség a nem kívánatos hatást ellensúlyozni; annál nehezebben tudna természetesen érvényt szerezni a saját elveinek.

VII. Azt mondottuk, hogy- az intemátus a tanuló jcllemfejtödését szolgálja olyanképpen, hegy egységes világnézetet viszünk be az internátusba, eszményképet alakítunk ki. Ezt a célt a felekezeti intemátus jobban tudja szolgálni, mint az állami, mert egységes világnézet az alapja. Ezt az egységes világfelfogást, tehát nevelésünket irányitó elvet m i ez evangéliomi világnézetben találjuk meg. Az evangéliomi alapon felépült jellem tehát nevelésünk célja. Amikor a tanítás, nevelés munkájával szemben

egyszer gondoltam a temetőre, mint élő — árnyak, testet öltött halottak jártak-keltek körülöttem az életnek e hajótöröttjei. Majd négy hetet töltöttem e szomom, hallgatag üres tekintetű emberek között. Közben meg tudtam a kis gyülekezetnek a történetét is.

A zoari gyülekezetét és intézetet, amely közvetlenül a sziléziai Rothenburg mellett fekszik, 1898. szept. 27-én alapította Gerlach Márton lelkész, néhány ápolóval, amikor is az itteni uraság három házát vásárolták meg, s ez lett alapja a mai intézetnek, amelyről egyik Hausvater igy irt hozzám írott lapján: »a zoari testvéri közösség: egyesülése evang. luth. férfiaknak, akik az Ur Jézusnak akarnak szolgálni a szegények, elnyomorodottak és segélyre-szo- rulók ápolásával«. S az intézetben található: nemcsak szegény, gyengélkedő, gyönge elméiü, epileptikus, iszákos, hanem szállást kereső vándorlegény és fiatal kom bűnös is, mindezeknek otthont nyújt az intézet, de nemcsak, hanem a fiatal korú bűnösöket keresztyén nevelésben s

annyi száz és száz féle igénnyel lép fel az újabb felfogás, nem lehet eléggé hangoztatnunk, hogy a sokféle cél között el ne vesszék a fő: a jellemnevelés. S az evangéliumi alapon felépülő jellem nyújt nekünk legnagyobb biztosítékot úgy az egyes egyén boldogulására (individualizmus), mint az egyes egyénnek a közösségbe való beilleszkedésére nézve (socializmus). Jellemet elsősorban egy másik kiforrott jellem hoz létre a nevelés munkájában. Ha már a tanár tanítási munkájában is Kiemeljük az egyéniség nagy hatását, mennyivel jelentőségesebb az egyéniség az internátusbán, ahol a tanár, illetőleg nevelő egy személyben bíró, apa, barát. »Bizony nagyon tapintatos, finom lelkű, jelle- mes, mély tudásu, mély psychologiai ismerem tekkel rendelkező, egészen hivatásuknak élő paedagogusokra van szüksége (Weszely: Modern pedagógia utjain 400 I.) Az evangélikus intemátus nevelőinek világnézete természetesen az evangéliomon épül fel. Még pedig olyan világnézet legyen ez, amelyet nemcsak egyszerűen elfogad valaki, hozzájárulását adja, hanem életének minden mozzanatát tényleg irányítja. A nevelésnek különböző eszközei vannak, de egy sem olyan hatékony, mint a példa. Ha tehát internátusainkban evangélikus szellemű növendékeket akarunk nevelni, úgy mindenekelőtt evangélikus szellemű nevelőkre van szükség, e nélkül a legjobb szervezet sem ér semmit Nem az aprólékosan kidolgozott szervezet és nevelői utasítás fogja internátusainkban a nevelés ügyét előre vinni, bár ez is szükséges, hanem élő személyiségek. Sezek az élő személyiségek az evangélikus egyházban még fontosabbak, mint p. o. a róm. katolikusoknál. A r. katolikus nevelésnél sok olyan külsőség, külső vallási fegyelmezés van, amelyet az autonómián felépülő evangélikus egyház nem isr

—LIjéJ1— . - -xi - . . .i —r--------' - j-i -J1ZIZ1

oktatásban részest. Az ápoltak száma meg-\ haladja a 250-t, az ápolók száma, — akik nem tartózkodnak ugyan Zoarban, de mégis Zoar- hoz tartoznak, t. i. itt nyerték ápolói kiképzésüket, — mintegy 00.

S e sok ember kielégítése nem kis gondot okoz, mivel az intézetnek csak néhány hold földe van s bizony idegen külső segély nélkül fentartani nem tudná magát, noha tőle telhe- tőleg megtesz mindent az élet fentartás köny- nyitésére; saját villany-telepe, kovács, pék, cipész, szabómühelyc van az intézetnek.

S e sok irányú szervezetnek az élén áll egy lelkész, s egy cand. thsol., aki a lelkészt elfoglaltsága s távolléte idején helyettesíti. A szellem: evang. luth.-i, de ennek ellenére sem tartozik sem egyházhoz, sem államhoz, hasonlóképen mint Bethel b. Bielefeld. Mint egy nagy család teljesen önállóan intézi a saját ügyét. S e családias jelleget mi sem árulja el jobban, mint az a körülmény, hogy a naponkénti esti hálaadó istentisztelet keretében at imádságba