Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-02-08 / 3-4. szám
XL évfolyam. Budapest» litt. február 8. 3—4« síén. Szerkesztfaég és kiadóhivatal: Budapest, IV., Deák-tér 4. sz. Kiadja: A LUTHER-8ZÖVET8ÉG. MfgfHcnIk jalius és augusztus hónapok kivételével vasámaponkint. Alapította: Dr. RAFFAY SÁNDOR ptapSk. Szcrkasttisért felelő«: Dr. HIRCHKKOPF «VHZTÍV Előfizetési ár negyedévenkint: I aranykorona Egyes szám ára: 20 aranyfillér. Hirdetési árak megegyezés szerint. Matasd meg nékem a te utadat, hogy járhassak a te igazságodban és teljes szívvel féljem nevedet. 86. Zsoltár, 11 vers. Olvasóinkhoz! Az ^Evangélikusok Lapja“ válsággal kezdte m ujesztendőt. Ez a válság neon uj keletű. A Luther-Szö vétség múlt évi közgyűlésén kezdődött, amikor az Evangélikusok Lapjáról szóló rendes évi jelentés kapcsán, váratlanul és minden előzetes megbeszélés nélkül, a lap szerkesztésével és kiadásával kapcsolatosan tett indítványra és meggondolásokra válaszként elhangzott a szerkesztő kicserélésére vonatkozó, ellenvélemény nélkül maradt s igv határozattá lett javaslat. ' Indokolt volt-« tMZtán a szerko-ztü váraikra kicserélésével elintézni a lap kiadása és *z<*rkefz- réec körül szerzet t tapasztalatokat is» a Lappal egy vidéki helyre. Győrtől is elég messze eső faluba menni, annak az eldöntése nem mám tartozik. I> másra tartozik annak az eldöntése is. hogy azon 9 hónap alatt, — mely a lap meg- és fen tartása érdekében folytatott példátlan és keserves, persze a legtöbb olvasó előtt ismeretlen, közködés volt — nrilyen és mennyi érdeme volt aJulirt szerkesztőnek. akinek meggondolt javaslataiból mindössze egyet honoráltak azt, nmlvben a felmentését kéri arra .az esetre, ha a kiadás és szerkesztés lehetetlen helyzetén a Szövetségnek nincs módja- ban változtatni. Lehet arról is beszélni, hogy helyes volt-e a közgvüléaen történtek után tovább vinnem a szerkesztőség terhét é*s a kiadás keresztjét munkatársak nélkül, de annál több meg nem értés közt azok részéről, akiknek feladata talán mégis csak az volna, hogy ha már any aggd nem is látnak el. ha egyházunk középosztálya számára nincs is mondanivalójuk, legalább támogassanak a lapterjesztésben. Az igazság az. liogv látva a közgyűlés határozata. nyomán fakadt konstemációt. kötelessóg- -zerfien — bár megvallom, kedvetlenül — vittem tovább a hálátlan szerei vet. Az uj év nem tisztázta a helyzetet. Sőt súlyosabbá tette azzal, hogy Németh Károly, a megválasztott szerkesztő a megbízatást nem vállalta. .Tannál* hó 21-re volt összehiva a Luther-Szövetség országos választmánya. Ennek legfontosabb feladata a lap szerkesztésének és kiadásának vajúdó ügye lett volna. 21-re azért lett össze hiva, mert a Luther-Szö vétség elnöksége különös •>ulyt kívánt helyezni arra, hogy a helyzet szanálásába bevonassanak egyházkerületeink elnökei is, mint akiknek támogatása nélkül természetesen az Evangélikusok Lapja Ugye alig intézhető el a békesség és megértés, de a siker jegyéiben is. A 2l-iki elnöki értekezlet, azonban elmaradt, ami maga után vonta, az elnökség indokolt jószándéka következményeként, az országos választmányi gyűlés elmaradását, illetve egy olyan illőpontra, való összehívását, amikor a választmányi tagok lehetőleg teljes számban megjelenhetnek és egyházkerületeink elnökei is ráérnek foglalkozni a lap dolgával, de a Luther-Szövetséget érdeklő egyéb ügyekkel is. Hogy ez,va legalább általam nagyon várt alkalom mikor fog bekövetkezni, nem az Ev. Lapok szerkesztőjétől függ. Azt azonban érzem, hogy előfizetőinket lap nélkül tovább nem hagyhatjuk. Ezért, engedve a Luther-Szővétség érd. elnöksége rábeszélésének, vállalva természetesen a további felelősséget, az Evangélikusok Lapja megjelentetéséről újból gondoskodom és feladataimat, tehetségemhez kénest, igyekszem megoldani. Programot azonban nem adhatok, ha csak nem jelentem ki újból, hogy az Ev. Lapjának első é-s legfőbb feladata az azon Krisztusra, az azon evangéliómra való ráébresztés. melynek testet kell öltenie, melvnek meg kell valósulnia egyházunk társadalmában, azokban a különböző rétegekben, melyek együttvéve alkotják gerincét annak az egyházunkat irányító eszköznek, melvnek amilyen sürgősen, éppolv megfontoltan ' kell uj utakat törnie céljaink felé*, ha azt akarja, hogy ebben a róm. katholicizmus által tüzzcJ-vassal szorgalmazott, klerikális túl lengéstől vezetett, magát honmentőnek tartott és a Habsburgok restau- rációs gondolatával fütött Krisztus nélkül dolgozó végletben egyfelől, a pénz ördögétől megszállt. magasabb erkölcsi értékeket nem ismerő, de magát egyedül üdvözítő szociáldemokráciának kinevezett társadalomátalakitásra hivatott tekintélynélküli destrukcióban másfelől neesak mentse, ami menthető, hanem megtartsa, amire vállalkozott, amire ki lett választva, ami hivatása: — az Isten országa akarása és építése!