Evangélikusok lapja, 1924 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1924-10-26 / 33-34. szám

EVANGÉLIKUSOK LAPJA 3 1ÖU4 földi segítséggel módjukban áll sokat tenni a szo­ciális nyomor enyhítése körül. Ezáltal is hiveket szereznek maguknak, ami egyébként annál is köny- nyebb számukra, mivel a hirdetett sokféle tan olyan fogalomzavart idéz elő, hogy abban még a szakértő­nek is nehéz magát kiismernie, menuyivel inkább tóvelyedhetnek tehát el egyes naiv lelkek. Sajnáltt- tal kell megállapitanom, hogy a szekták leginkább nagyobb gyülekezeteinkben terjednek, el kell tehát készülnünk arra, hogy a helyzet e téren még inkább rosszabbodni fog. Az előkészülés alatt a szociális nyomor elleni küzdelem kimélyitéeét, valamint min­den tekintetben egységes frontnak megteremtését értem. Ha ugyanis kis táborunkat még a visszavonás, vagy, arai még rosszabb lenne, a tan is megosztaná, menthetetlenül el lennénk veszve. Hiszem és remé­lem azonban, hogy a lelkészek fokozott fzociális és missziós irányú munkáján hajótörést szenvednek a szekták további kísérletei. A szekták elleni fokozott lelkipásztori tevékenységet annál is inkább elvárhat­juk az e teintetben elsősorban illetékes lelkészektől, mert a leginkább veszélyeztetett egyházközségeink­ben működő lelkészeinket a megélhetés anyagi gond­jai sem akadályozzák lelkészi hivatásuk minden tisz­tének teljes odaadással való végzésében. Beimisaxió A szórványokban élő hi vek intenzivebb gondo záftbavétfle is, eltekintve egyéb szempontoktól, már rsak a fentiekben vázoltakra való tekintettel is eminens kötelessége az egyháznak. Nem mulasztha­tom el, hogy a kérdéssel kapcsolatban ne mutassak rá Kapi püspök urnák közismert nagyszabású bel- miasziói programmjára, mely valósággal korszakos alkotásnak mondható és mint ilyen érdemes az Egyet, közgyűlés köszönettel párosult elismerésére. A belmissziónak minél szélesebb körben való lelki­ismeretes gyakorlása, azaz az egyes lel kekkel való Cancriny Emília*) Irta: Dr. Osvdth Gedeon Petőfi életének és költészetének hatalmas iro­dalma van már, méltó a nagy lélekhez, melynek gaz­dagságát tükrözni akarja. Érthető mégis, ha e rend­kívüli, bár rövid, de annál változatosabb életnek min­den részlete a leggondosabb vizsgálódás ellenére sem került még napfényre. A költő lelki fejlődésével kapcsolatban az Aszódon eltöltött diákévek élményeinek föltárása egész fejezetet tesz ki, mégis homályban maradt a költő ebő szerelmének: Cancriny Emíliának érdekes alakja. Pedig joggal tarthat számot e név arra, hog7 Petőfi jól ismert nőideáljai sorában a méltó helyet elfoglalja. Igen, mert a költő életében többet jelentett ö, mint egy diákszerelem múló emléke. Az a varázs, mely ennek a 14 éves rózsásareu szép barna leánynak szelíden mosolygó kék szeméből sugárzott felé, a korán érett ifjú leikébe mélyen fészkelte be magát s annak rejtőkén legbensőbb lény-í kiérlelésében együtt munkált ott Ovidius panaszom verseivel, Horatius férfias komolyságával, Gyöngyösy és Gvadányi dévaj kedvével, Csokonay eleven szel­lemével, Vörösmarty költészetének lenyűgöző bájá­*) A Petőfi Társaság 1924. junius 15-én tartott gyű­lésén e tanulmányt Ferenczi Zoltán olvasta föl. minél behatóbb foglalkozás szempontjából kiválóan fontos szerep jut a Luther-Szövetségnek. Ezért lát­tuk célszerűnek az állami hozzájárulással megszerve­zett uj állásban működő, második egyetemes misszio- r.áriusnak a Luther-Szövetség részére történt átenge­dését Kivándorló misszió Ugyanez a szempont vezette az egyetemes egy­házat akkor, amikor a hamburgi kivándorló csarno­kokba ez év nyarán az ev. kivándorlók lelki gondo­zásának megszervezésére kiküldöttem Kuthy Dezső lelkész, egyetemes misszionárius urat aki ezen sok tudást és tapintatot igénylő munkakört a nála meg­szokott, de épen azért eléggé nem dicsérhető, példás lelkesedéssel és fáradságot nem kímélő önzetlenség­gel oly alaposan megszervezte, hogy őt az ottani rendszeres munka folytatásában a siker reményében (Fürst Ervin budapesti Deák-téri segédlelkósz sze­mélyében) fiatalabb munkaerő válthatta fel. Egyelőre minden nyáron négy hónapra tervezzük a hamburgi munkát, amelynek nemcsak egyházi, de nemzeti szempontból való nagy fontosságát L talán feles­leges ehelyütt bővebben fejtegetnem. Theol. fakultás Mindezen szempontok és általában egyházunk egész jövendőjének az érdeke adja meg a theol. fakultás e közigazgatási év folyamán végbement megnyitása tényének mérhetetlenül fontom jelentősé­gét. Nagy megnyugvásunkra szolgálhat, hogy egy házunk jövő lelkészgenerációjának a képzése pozi- tivhitü professzorok közébe van letéve, akik az ifjú lelkósznemzedéket a hit reá váró harcára az evangé­lium szellemében készitik elő. Szeminárium A lelkészképzés mindenekfelett fontos ügyét szolgálni hivatott lelkészképzö-szemindriMm feláUitása val, a népdalok és mesék szálló sóhajával. Mind e ha­tások együttes eredménye volt hogy az a tizenöt éves Petrovics Sándor, akiből a magyar költészet s a vi­lágirodalom Petőfije lett, önmagára talált s dalolni kezdte csordultig telt szive édes ábrándját a szere­lemről. Nem csoda, ha azt a lényt aki ajkát olső dalra fakasztotta, nem tudja feledni akkor sem, mikor Aszódtól már végleg búcsúznia kell. A selmoczi líceum mostoha sorsú vándordiákjának nem a sok nélkülözés, bántalom fáj, meJyet szenvedni kényte­len, hanem az a csalódás, melyet a „esalk.a Emma“ esküszegésével okozott neki; férfias daccal szemére is veti ezt A hütelenhez c. költeményében. A gráczi őrhelyén didergő katona vesztett boldogságát siratva küldi sóhaját a Galgapartihoz: Lángszerelmem szép viszonzója, Barna lány Emlékezve küldsz-n még sóhajt a Szív után, Melyet annyi kéjnek bölcsejében RingatáL, Melynek első éneket Lantjára Te csalál? A hírnévre kapott s Eperjesen ünnepelt költő gondolatait ez az emlék szövi át. Az ideáljaiban s em­berekben csalódott férfi ezt az ábrándképét sohasem tudja megtagadni. Ki volt e leány, hogy annyira homályban maradt

Next

/
Oldalképek
Tartalom