Evangélikusok lapja, 1924 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1924-01-13 / 2. szám
EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1824 Dacára a háború időközben történt kitörésének a tanácskozásokat megtartották és oly értelmű határozatot hoztak, amely szerint „. •. az emberek közötti barátság és megértés munkálása a legigazibb 'keresztyéni cél lévén, ennélfogva legelsősorban az egyháznak feladata minden államban befolyásolni a népeket, parlamenteket és kormányokat oly irányban, hogy a nemzetek között való jó viszonyt és barátságot ápolva, előbbre vigyék az emberiséget a békés civilizáció utján. Minthogy pedig minden keresztyén egyháznak egyaránt érdeke a béke fenntartása és a világ összes népei között való jóbarátság ápolása, ennélfogva kivánatoa, hogy a közös cél érdekében együttesen járjanak el. Éppen ezért oly célból, hogy f a különböző egyházak részére lehetővé tétessék az egymással való érintkezés, szükséges először az, hogy minden országban — akár felekezetinként, akár felekezet- közi jelleggel nemzeti osztályok alakuljanak, amelyeknek hivatása legyen az egyes egyházakat megnyerni e mozgalom részére és egyesíteni őket a közös cél érdekében; továbbá szükséges másodszor az, hogy egy központi bizottság és iroda állittassék fel, mely a különböző osztályok között való érintkezést megkönnyítse és a nemzetközi, egyházi mozgalmat minden vonalon irányítsa: A megalakított központi bizottságban angolok, amerikaiak, franciák, németek, belgák és svájciak vettek részt. Mintegy a konstanzi konferencia folytatásaképen 1914 augusztus 14-ére Liégebe volt kitűzve egy második konferencia, amelyen protestánsok és róm.-kaith. világi elemek együttesen tárgyaltak volna a közös cél miként leendő megvalósításáról. íme a szövetség megalakulásának és célkitűzésének hiteles története. n. Az említett érdekes cikk második nagy tévedése az, amidőn olyan politikai hatalmi célok szolgálatát amputálja az egyházak világszövetségének, „mely azt a forSir a Kárpát Sír a Kárpát minden fája, Nyugtát Erdély nem találja, A Balaton háborog; Duna, Tisza könytül árad; Alföld füve mind kiszárad, Isten, sújt az ostorod! Honfi, ki élsz-halsz hazádért, Amit Isten karja rád mért, Hittel tűrd balsorsodat! Az ellenség lesben állva,^ Vár a „nagyszerű halálra“, Készíti koporsódat. Nem koporsónk, bölcsőnk készül Boldog újjászületéstűi, Minket sír el nem takar. Birkádj hajnal, harang csendülj, Buzgó hálaima zendülj: El örökké a magyar! SÁNTIiA KAROLY dulatot igyekszik elhalasztani, amelyre már mintha derengene és amely az orvosszereket csak igazi helyükön, a párisi békékkel megbontott erkölcsi és jogi világrend helyreállításában fogja keresni.“ Ennek épp az ellenkezője a tény, mert az egyházak eme világszövetsége mindenkor erőteljesen bírálta a párisi békéknek mindazon rendelkezéseit, amelyek az erkölcsi világrendet s ezzel az egyházak konszolidált helyzetét is lelforgatták, munkájukat megnehezítették és a nemzetek között való békés egyetértést és barátságot veszélyeztették. És ba valakinek, úgy különösen nekünk, magyaroknak, hálával kell elismerni e szövetségnek azt a 'ténykedését, amellyel mint legelső kelt a magyar protestáns egyházak védelmére. Történt ez az 1919. évi szeptember 30—oki. 4-áki Hága-vasenaari kongresszuson, amidőn a jelenvolt két magyaT református és egy lutheránus egyházi kiküldött jelentéseit meghallgatva, egyhangúlag hozott határozattal kérte a Népszövetséget arra, hogy .. tekintettel azokra a nagy veszélyekre, amelyek a nagy történelmi múlttal bíró és sokat szenvedett magyar protestáns egyházakra nézve Magyarország politikai feldarabolása jelentene, intézkedések tétessenek atrra, hogy bárminő politikai rendezés esetén is az egyházak a magyarországi központi szervezettől való elszakadásra ne kényszerittessenek, mert hiszen egyházi autonómiájuk és központi egyházi intézjné- nyeik oly rendkívüli értékeket képviselnek, amelyeknek akár megbontása, akár gyöngitése, egész Keleteurépa egyházi és vallási viszonyaira nézve súlyos csapást jelentenének. Ugyancsak elhatározta a szövetség azt, hogy minden egyházi szervezetnek felhívja a figyelmét a magyar protestáns egyházak súlyos és veszélyeztetett helyzetére és A kajári prédikátor Irta: Porkoláb István Szentmiklóssy közeledtére felneszeitek, mint az elvadult kóborkutya, amely az idegen érkezésekor azt szimatolja: jó ember-e, vagy rossz az illető s e szerint megnyalja-e a kezét, vagy belemarjon a lábába. A jó embert az éles bujdosószemek elárulták a kurta zeke alól kilátszó papi talár, melynek láttára némán süvegelték meg az Isten szolgáját és nyitottak neki tisztelettel utat. A pap és kísérője beléptek a kunyhóba. A középen bogrács alatt parázs szunyókált, derengő világa vetett homályos fényt a párától és füsttől nehéz levegőjű tanyára. A belépők zajára a tűz mellett, avarból vetett ágyán csapzott őszhaju, halálos verejtéket izzadó öreg ember emelkedett nagy kínnal fel könyökére: a haldokló bujdosó, nemes Erdősy Mihály. — Eljött a tiszteletes? — hörögte elhalón. Felelet helyett hozzálépett a pap: — Itt vagyok, testvérem az Urban. Hogyne jöttem volna el?! Kötelességem. De szívesen is jöttem el, mert bujdosó szenvedő testvérhez, elűzött magyarhoz hívtak . . . Hoztam a vallás vigaszát, lelkem veletek érző melegségét . . . A haldokló nemes törtfényü szemeivel hálásan nézte a pap átszellemült arcát és görcsösen ragadta meg a kezét: — Élek az Úrvacsorájával ■— rebegte alig hallhatóan. A pap kiszolgáltatta. És a haldokló, mintha csak
