Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-01-28 / 3-4. szám
2 HVfl^Qéia^üso^ üAPJft 1923 csak tagadólag válaszolhat, amennyiben ott 1870. és *1907. óta nem szerves továbbfejlődésről, hanem csak merev mozdulatlanságról, vagy forradalomról lehet szó. Más képet mutat a protestantizmus. A kényszeregyháziasságról való lemondásával, amelyet az independentízmus s a disszen- terség Nyugateurópában s a pietizmus és felvilágosodás Németországban indított meg, nyitva áll előtte a fejlődés útja. Ezzel elkerülte a katholizáló visszaesést és fogékonnyá vált uj szellemi erők és motívumok fölvételére és kifejtésére. A lutheránus- ság ugyan a XIX. században komoly kísérletet tett prófétájának nagy alkotó gazdagsága mellett annak középkori vonásait is, nevezetesen annak törvényszerű tanrendszerét is felújítani. De a világi élet iránti nyíltsága s a tudományosságban való öröme — hála a reformációnak és a felvilágosodásnak — oly mélyen gyökerezik az ő lényegében, hogy középkori kísérlete nem sikerülhetett. Még az ujluth. orthodoxia sem zárkózott el a kálvinizmus egyetlen fölénye: az egyházszervezet és a szeretetmunkásság terén kifejtett nagy aktivitása elől. A kálvinista gondolatelemeknek a pietizmus- sal való luth. átvitele állandóan megszilárdult a XlX-ik században s a keresztyén életnek oly intenzitását és sokoldalúságát eredményezte, mely azelőtt ismeretlen volt a német lutheránusoknál, ma pedig a belmisszió munkáiban neki egyenesen vezetőszerepet biztosított. Az szolgáltatja egyúttal az eszközöket is az egyházi szakadozottság veszedelmeinek bölcs elkerülésére, amelyek fenyegető alakban függnek össze a lutheránusság vallásos, theológiai kutatásainak, értékes vallásos, egyházi árnyalatainak és vallásos individualizmusának szükebb kereteivel. Megfordítva a kálvnizmusban a methodizmus pietista átformálással ugyan sok luth. gondolatmenetet vett át és erősített meg, amennyiben az ang- lius-kálvini sajátosággal igen erős törekvést kapcsol össze a személyes keresztyén üdvtapasztalat felé. A XIX-ik század folyamán az angol-amerikai keresztyénség folyton élénkül és erősbödik a német theológia mélyítő és tisztitó munkásságán, sőt az utolsó évtizedekben oly sokat tanult tőle, hogy némely amerikai egyházak mozgékonyabb életet mutatnak, mint a nehézkesebb német anyaegyház, így hát a keresztyénség protestáns tipusai folytonosan és kölcsönösen fejlesztik és megtermékenyítik egymást bizonyságául annak, hogy úgy történetileg, mint hittanilag mennyire helytelen és szűkkeblű a prot. keresztyénséget a merev felekezetiség Pro- krusztesz ágyába szorítani. És ezzel meg is könyebbül mindkét prot. típusra nézve a feladat, a modern világban egymást oly gyakran megtámadó, általános vallási és specifikus keresztyén áramlatok lehető szabályozására. A katholicizmus külsőleg hidalja át az ellentétet azzal, hogy minden egyéniséget a külső pápás egyház iránti közös engedelmesség alá foglal. A protestantizmus ezzel szemben csak bensőleg hidalhatja át az ellentétet, ami csakis a keresztyénség lényegébe való folytonos elmélyedéssel lehetséges (Harnack). Azért Eucken is hangsúlyozza, hogy a keresztyénség főleg annak megismerése szempontjából „keine fertige Grösse“, hanem egy folytonosan valósuló valláserkölcsi életfeladat az egyházban és annak történeti vallásfelekezeteiben s hogy a keresztyénség lényegéről szóló nagy csatát a német theológia földjein fogják még megvívni a jövőben. De ezzel megint uj lehetőségek és reménységek is kínálkoznak a keresztyénség végleges diadalára nézve azok fölött a nagy nehézségek fölött, amelyek önkéntelenül folynak a modern egyházi és világi életfejlődésből. Hogy miként és mily irányban fognak azok megvalósulni, csak a mindentudó Isten a megmondhatója. Felséges menetben irányozza sokszor meg nem valósult reményeken, sőt összetört formákon át a történeti fejlődést. A történetbuvár kutatja az isteni működés nyomait és céljait, de folyton tudatában annak, hogy azokat meg nem fejtheti, hanem csak hitének erejénél fogva legfeljebb sejtheti. Isten az egyházi történelemnek is és ennek különösen a gondviselő istene. Dr. Szlávik Mátyás. MiiimtmiiiiiiiiiiiiiiiiiiimimimimmiiEiiiiimiimiiiiiiimiiiimimimiiiiiiiiiiiimiii A Biblia. A Bibliának hatása nincs időhöz kötve. Ahol használják, mindenütt hat. Ha hanyatlott a hatása, csak azért hanyatlott, mert a Bibliát elhanyagoltuk. A Bibliát a nép ma is szereti és kívánja. Igazi népkönyv az, melyben a társadalom minden rétege megtalálja a neki valót. A Biblia azért áll minden könyv felett, mert benne nemcsak Isten akarata, hanem az ember küzdelmekben nemesedő és sokszor összetörő élete is megismerhető. A Biblia az ember tényleges életét és igazi hivatását csodálatos vonzó módon mutatja be. Ezért aki a Biblia világitásában ismeri meg az életet és aki a Bibliával szabatja meg a maga életének útját, az uj emberré válik. Kultúránk azért félszeg és egyoldalú, mert az ismeretekre sokkalta nagyobb súlyt vet, mint az ethikumra. A Biblia nem áll a kultúrával ellentétben, de a Bibliával áthatott kultúra bizonyosan nem az egyoldalú tudás, hanem a mindig nemesre törekvő akarat kultúrája volna. Nem is lesz addig igazi kultúra ezen a földön, mig a Bibliát a kultúra alkotó tényezői közé nem sorolják. Érzi ezt a modern ember is. Megcsömörölve az értelem kultúrájától, keresi a nagyobb értékeket. A keleti vallásfilozófiák terjedése, az u. n. szekták szaporodása eleven bizonysága annak, hogy a modern ember, az érzésvilága, a céltüző akarása számára is keres valamit. Legfőbb ideje, hogy siessünk kezébe adni a Bibliát, mert különben mást vesz a kezébe. A Biblia nem a múlté, sokkalta inkább még csak a jövőé, mert a múltból a jelenbe a Biblia lelke és erkölcse nem jött át örökségül. A Biblia életfelfogása még mindig ideál és a modern ember ideálok után vágyakozik. A Biblia a modern embernek nélkülözhetetlen! Dr. Raffay Sándor.
