Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-04-29 / 17. szám
1923 HVMriQáuiHÜSOn UAPdA 3 káílis ablaku otthonaiba vissza, hogy rátaláljon ismét önmagára. Hogy mintegy nehéz álmot, elfeledhesse, hogy volt egyszer idő, amidőn az ördög vitte fel a hegyre s minden körüllevő földet és gazdagságot odakinált neki azért, hogy ezután őt imádja. Lelkészek, tanítók, nekünk kell lehoznunk a népet a kísértések hegyiről édes hazánk búzatermő barázdáira! Szusz Lajos. .................................................................................... A z örök igazságokon nyugvó alap felé a testenvelésben isi Nagymegyeri vitéz Rates Károly vezértanácsnok, az Országos Testnevelési Tanács társelnöke az Orsz. Tiszti Tud. Kaszinóban egy nag) hatású előadást tartott Testnevelés-nemzetnevelés címen, amelyet Horthy Miklós kormányzó ur ófóméltósága is meghallgatott. — Az egész előadáson olyan lélek ömlik el, amely a tiszta evangéliumi fölfogásnak a modern hadsereg szellemében való áldásos térfoglalását dokumentálja s ezért megkértük Öméltóságát, bocsássa rendelkezésünkre előadásának egy-egy részletét s e kérésünk eredményei az alább következő átengedett s köszönettel vett sorok: Amennyire igaz, az hogy egy hadsereget vagy egy nemzetet anyagi összeomlásuk végett először lelkileg kell legyőzni, éppen olyan igaz az is, hogy azokat először lélekben kell megerősíteni, ha azt akarjuk, hogy feltámadjanak. Most említem meg tehát, amiből tulajdonképen ki kellett volna indulnom, hogy a mi nemzeti üdvözletét. Az iskoláért áldozatra is kész : rá, mint a német diákegyesületek a maguk .bemooste Háupter“-eire, az iskola mindig számíthat. Olyan kifejlődött egyéniség ez az iskola a maga közszellemével, mint idősebb, több százéves testvérei: a pozsonyi, eperjesi, soproni főiskolák. Szinte el se akarjuk hinni azt a csekély száz esztendőt. Pedig igy van: hisz édesanyja, a Deák-téri magyar-német gyülekezet is csak három és fél évtizeddel idősebb. II. József korának fel- virradása előtt a fővárosban nemcsak hogy nem volt gyülekezetünk, de protestáns ember még polgárjogot sem nyerhetett. Igen kevéssel a gyülekezet keletkezése után (1787) iskolát is alapítottak. Ennek fokozatosan felsőbb iskolává fejlődése után, mikor 1823-ban a humaniora-osztályt megnyitották: megindult a gimnázium eddig százesztendős élet- utján. Eleinte inkább helyi jelentősége volt: a vidéki, még a pestmegyei evangélikus tanulók is inkább felkeresték a régi nagyhírű főiskolákat, különösen a pozsonyit, mint ezt az uj csonka gimnáziumot. Legfeljebb a német szó kedvéért jött egy-kettő. Mert akkor Pest német város volt, még inkább német volt a jórészben szepesi és külföldi bevándorlókból alakuló evangélikus világ. Németek voltak a tanárok. Arra is volt példa, hogy egyik-másik a vakációban magyar szóra falura ment. Német és latin volt a tanítási nyelv. A tanulók is németek voltak. Így a nagyszámú izraeliták is, akik szívesen felkeresték már akkor is az iskolát. Vannak családok, melyekből több nemzedéken át szüntelenül van tanítványa az iskolának. A német szó kedvéért hozta fel 1833-ban egy pestmegyei jómódú evangélikus mészárosmester a tízesztendős vézna kis fiát. Csak a szikrázó szemei árulták el: mi lakik ott belül Petőfi Sándor egy évig járt nálunk tisztességes eredménnyel. Német szóra jött. Most mi járunk hozzá, hogy magyar érzésünk még erősebben fellobogjon oltára lángjainál. és önfenntartási küzdelmünket mindenekelőtt a Krisztusi evangélium szelemének kell áthatnia. Egészséges fejlődést csak örök igazságokon nyugvó alapokon remélhetünk. Ne méltóztassanak engem még gondolatban sem lemosolyogni e kijelentésemért, mintegy azt kérdezve : ugyan milyen vonatkozásban ál! a nemzeti küzdelem, különösen pedig a testnevelés a Krisztusi evangéliummal ? Még a keresztény újjászületés korában is oly szégyenkezve merünk — ha t. i. tudunk erről beszélni, azt gondolván, hogy arról elmélkedni csak a templomban helyén való. “Hát itt van a baj. Nincs bennünk keresztény öntudat. Mert miként az emberben sem választhatók külön a lélek és a test, mert a kettő összeforrva alkotja az embert, azonképpen kellene ennek az életben is lennie, t. i. a lelki és a testi kultúrának is ki kellene egymást egészítenie. Mi azonban mindarról, amit külső érzékeinkkel fel nem bírunk fogni, nem hisszük, hogy létezik. Ily módon tehát a belső, vagyis keresztény kultúránkat is, csak a forma szerint értékeljük, nem meggyőződésből, ezen alapon annak az életbe való átvitele is csak olyan szokásszerü, tessék-lássék valami. Annak a temérdek bajnak, súrlódásnak, melyeknek legyőzésére energiánknak legalább 70 százalékát fordítjuk, igazi okát mindig másban keressük, sohasem az alapbajban, t. i. a francia forradalom óta a keresztény alaptól való fokozatos elszakadásban. Egy világA német iskola, ahogyan környezete is, gyorsan sodródott előre a magyarosodás hullámain. A tanítás nyelve 1847-re már teljesen magyarrá lett. Az iskola ifjúságának kuruc szeltemére lehet következtetnünk a helytartó tanács rendeletéből, mely megtiltotta gimnáziumunk tanulóinak, hogy Pest vármegye gyűléseit mint hallgatók látogassák. Irigylésreméltó boldog fiuk! Hogy ott melegedhettek a legnagyobb magyarnak, nagy Kossuth Lajosnak, vagy a nagy alispánnak, Nyáry Pálnak szent tüzénél! Hiába minden tilalom! Benne van már „a magyar áfium“ a szivekben és heves lázban tör ki 1848 szent tavaszán. A szabadságharcban három tanár mellett sok diák is részt vett, pedig e hatosztályu gimnázium tanulói még átlagban .gyöngék lehettek a halál sarlójára“. A nagy katasztrófa után a német hatóság igen „melegen“ érdeklődött tanárok, tanulók múltja után. • E szomorú korszakban az anyagi gondok hullámai között vergődő gyülekezet kénytelen volt iskoláját négy, osztályúvá sülyeszteni. Csak 1861-ben nyílt meg az ötödik, majd a hatodik osztály. Benső viszony állt fenn ekkor a piarista gimnáziummal. Tanítványaink jórésze ott fejezte be gimnáziumi tanulmányait s ez nem ártott egyházias érzésüknek. Ott tanult Győry Vilmos is, áldott emlékű költőpapunk. Akárhányszor a mi 1861-ben megnyílt uj épületünkben tartotta a piarista gimnázium ifjúsága a hangversenyeit Boldog idők I De ma is, ha néha-néha fagyosabb szelek fujdogálnak is, a mi iskolánk közszelleme nem bocsátja be a szent falak közé a felekezeti idegenkedés hideg légáramlatát. Az uj iskolában 1872-ben nyílt meg a nyolcadik osztály. Ezután még intenzivebb lett az iskola szellemi élete s befejezettebb a nevelői hatása. Nagy része volt ebben a tanítás mellett a virágzó ifjúsági társaságoknak, az Önképzőkörnek (Arany János-körnek) s a Zene- és dalkörnek. Ez utóbbinak hangversenyei szinte események voltak az akkor aránylag kis városban s az iskolába vonzották a volt tanítványokat is.