Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-04-29 / 17. szám
2 HVANGÓIilKÜSOK uapjr 1923 Pedig a magyar nép ezt nem érdemli meg. A magyar nép lelke mélyén ma is azoktól az ősi virtusoktól ékes, amelyek a világ előtt szószólóivá tették Széchenyit, Kossuthot, Zrínyit, Aranyt, Eöivöst, Jókait, Petőfit. Békességre vágyik s a múlt áldott derűjét sóhajtja vissza. Régen megbocsátott már — az Ur intése szerint — az ellenségeinek is. Nem rajta múlik, hogy a békesség olajágán még mindig nem fakadnak rügyek és nem hajtanak zöld levelek. Soha nehezebb feladat előtt nem állott a nép igazi, vérbeli vezetője: a lelkész és a tanító. Ki kell ragadnia a népet a mának egészségtelen légköréből. Vissza kell vezetnie a régi, kipróbált ösvényre, amelyet, ha egyetértéssel járunk, a nemzet boldogulásához vezető széles úttá taposhatunk. A nép hivatott vezetőinek első sorban kötelességük felvilágosítani a riépet arról, hogy a demagógia fátyolt szőtt a szeme elé. Megfosztotta a tisztánlátás lelki gyönyörűségétől Fölkeltette benne azokat a tulajdonságokat, amelyeket hosszú időn keresztül való neveléssel éppen a templom és iskola igyekezett örökre elaltatni. Csak két szomorú jelenségre akarok rámutatni, amelyek annak következményei, hogy évek óta nem volt más, mint hegyen-völgyön politika. Népünk túlságosan anyagias lett. Nem szívesen áldoz, irtózik a közterhektől. Ellenben túlságosan cA magyar nemzetnek romlott állapotjárói Oh szegény megromlott s elfogyott magyar nép, Vitézséggel, névvel, hírrel vagy igen szép; Kár, hogy tártától ügy, mint senyvedő kép, Elő menetedre nincs egy utad is ép. Kedvelt, böcsült véred lett csufoltságossá, Szablyádnak bő zsoldja nagy olcsóságossá, Megcsorbult nemzeted változott korcsossá, Neved ékessége nagy utálatossá. Föld reménységére fölnevelt urfiak! Szemétre vettettek, úgy mint köz tyukfiak, • Zsírokkal hízódnak az idegen fiák, Hozzád nem kiilömbek, mint az ördögfiak. Hazádnak szép vége, mindenütt csonkán áll, Sereged száma fogy, romol s szállton száll: ínséged nő s árad, veled egy ágyban hál, Bő étkeid helyett rakódik apró tál Ki szánhat? bánd magad, nyomorúságodat; Mert nézi, nem érzi az csak romlásodat: Aki építhetné te szép országodat, Könnyen mulatja el csak záloglásidat. Sem pénz, jószág mostan s méltó áru posztó, Nem indit, hogy szolgálj; megszükült az osztó, Csudáid, hogy minden rend nem kóborlós fosztó ; A nagy orv, mert kicsinyt szörnyebb felakasztó. Oh kedves nemzetem, hazám, édesfelem, Kivel szerelmetes mind tavaszom, telem: Keseregj, sírj, kiálts istenedhez velem; Nálad, hogy szeretlek, légyen e vers jelem. értékeli a maga javait. Legyenek azok akár verej- tékes fáradságának gyümölcsei, akár Istentől adott képességei. Ma sokan vannak, akik — mert a falusi birói tisztet becsülettel betölthetnek — egész más pozíciók felé kacsintanak. Az önzés és a hiúság, különválasztották a falu népét. Felosztódtunk első- és másodosztályú keresztényekre, elsőrangú és kevésbbé rangos hazafiakra. A papnak és a tanítónak is panaszos szóval jár ki a búza, amely ma már az aranynál is becsesebb. És mégis tőlük várjuk a világ megfordulását. Az ö lelket építő munkásságuktól. Az ő feladatuk ismét átvenni a vezéri pálcát és visszavezetni a tisztultabb erkölcsi világfelfogáshoz. Hitet kell plántálni s azt nevelni és erősiteni a csüggedőkben, hogy a magyar ég kiderül még, mert Isten próbára teszi ugyan az ő kiválasztott népét, de csak azért, hogy bűneinek tudatára ébressze, lelkében megigazuljon. A magyar pap és tanító kész is er te a munkára, mert nem az emberek, hanem az Isten szolgája mind a kettő. De útjáról sok-sok akadályt el kell hárítani, hogy önfeláldozása ne legyen hiábavaló. A politikát csinálják ismét azok, akik értenek hozzá s a népet engedjék zsalugáteres, musEgy későbbi kiadásban pedig a következő zárósorokkal jelent meg: No nem kesergettek, hanem inkább intlek, térjetek utatokra, Szegénység nyuzását, egymás vér szopását mindenitek elhagyja, Isten hatalmával inkább hogy nem mással, könnyebb hadat bírnia! Balassa Bálint. A magyar lira megteremtőjének ezt a versét abból az alkalomból közöljük, hogy minden sora sőt minden szava annyira ráillik korunkra is,, hogy nem árt, ha „emlékezünk régiekről“. — (Szilády Áron nyomán). A jubiláló budapesti ev. főgimnázium. I. Az iskola és tanítványai.* A budapesti evangélikus főgimnázium junius 10-én ünnepli fennállásának századik évfordulóját. A behatóbban érdeklődőket, mindenekelőtt a volt, tanítványokat, utalom a jubileum alkalmával megjelenő Hittrich Ödön-féle alapos és terjedelmes monográfiára. Vegyék meg, olvassák el: szivük szeretete uj lángra gyűl ez iskola, e szeretetre és tiszteletre méltó egyéniség iránt. Mert ez, mint igazi protestáns iskola, igen határozott egyéniség. Aki varázskörébe kerül, akár mint tanár, akár mint tanuló, ebből élte végéig szabadulni nem tud, de nem is akar. Tipikus volt tanítványa gondolkodásában önálló, akarásában erős, testében edzett, a sportban jártas, a szépért lelkesülő, világnézetében felvilágosodottan ideálista, a politikában hazafias, vallásához, meggyőződéséhez hű, de a másét tisztelő. Iskolájához ragaszkodik, szívesen látogatja, ünnepein még őszülő fejjel is örömmel megjelenik, tanárait szereti, örömét, bánatát, sikereit sok-sok év múlva is velük közli, még a lövészárok borzalmai közül is elküldi hozzájuk * Következik még két cikk: II. Az iskola vezérei. III. Az iskola tanárai.
