Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-11-18 / 29. szám
íwa EVANGÉLIKUSOK LAPJA 8 Hit és tudás Kcktori megnyitó a soproni ág. ev. hittudo- uiáiryi kart felavató egyetemi közgyűlésen 1923. november 11-én Sopronban. Milyen Tisztelt Egyetemi Közgyűlés! ünnepi alkalom hozott össze bennünket ma a nemes evitas fidelissima falai között. A Pozsonyból száműzött a most Pécsett müködö m. kir. Erzsébet tudományegyetem Tanácsa örömmel jött ide, hogy keblére ölelje legifjabb leányát: az ágostai hitvallású evangélikus hittudományi kart. A tudománynak és a hitnek ez a szövetsége a köznapi eseménynél sokkal nagyobb jelentőségű kell, hogy legyen, mert benne az a mély értelmű meggyőződés rejlik, hogy e két fáklyának együtt és cgye’tértőleg. egymás fényét emelve kell világítania a szellem birodalmában. Ma már mindig jobban és jobban ráeszmél az európai emberiség, hogy az a világ, mely tisztán és kizárólag a tudásra hallgatott és elnémította a lélek titkos és reménykedő sejtelmeit, borzalmas katasztrófát, egész kultúránk pusztulásának vészót idézte fejünk fölé. A tudás egymaga rossz vezetőnek bizonyult, mert kiölte az ember szivéből a szeretrtot és nem látott & messze végtelenbe. így jutottunk el a szörnyű szakadék szélére... A megrémült emberiség szabadító után nyújtja ki kezét, s hit nélkül ez*, nem találhatja meg. Az ész döbbenetének idején mind hangosabban szólal meg lelkünk mélyén a szív szava s ma a hit és a tudás nem lehetnek többé egymásnak ellenségei. Az igazság fölfedezéséhez, melynek kutatása az egyetem feladata, mind a kettőre szükségünk van, s ezt ismerjük el akkor, ha az egyetemeken újra theológiai fakultásokat szervezünk. Aki a maga tudása határait észre tudja venni, azt a tudós gőg sohasem ejtheti hatalmába, hanem alázatos lélekkel tárja ki szivét oly tételek számán is, amik az ő tudása körét meghaladják. Azokon az igazságokon túl, amit az egyes ember értelme közvetlenül megismerhet, még számtalan igazság van De megvan a lehetősége annak is, hogy rrri ezeket a messzi igazságokat is megláthassuk: fölfedezik mások és ők közük velünk. Befogadjuk s magunkévá tesszük ezeket, etjiisszttk a mások tekintélye, szavahihetősége alapján. line m. t. Egyetemi Közgyűlés, a bit már a tudományos élet legkezdetJegesebb formájába is ily méhen helenyullk. Tudásunk világát a bit Oke^nosza folyj a körül, amelyről azok hoznak hirt nekünk, akik ott jártak, afcik rajta hajóztak. Ily hírhozó volt számunkra a Jézus Krisztus is. aki az Istennek magasságot* dolgait közölte velünk, hogy legyen a mi életünk az ő szándékai szerint való. Van-e nagyobb tekintély, mint ő, akinél csodálatosabb és fenségesebb Lélek még nem öltött halandó tesstet? Hihetünk e jobban másnak, mint ő neki? Amiről ő szól, az messze tulszárnvalja a természet határait. Az ő általa közölt örömhírt, ama természetfeletti világról immár kétezer év óta fejtegetjük. is ki merné magáról azt állítani, hogy annak értelmét maga egészében megragadta és valósággá is tette a saját életében?! Pedig, mint minden tudás. .a jézusi tanítás is arra való. hogy eleven életté váljék. Teremtő tudásra s teremtő hitre van szükségünk, ha életünket a nor- hól fH akarjuk emelni. Az alkotó, formáló emberi léleknek célokhoz kell igazodnia. Ezek pedig a meg- fnrmul,ázott igazságok és hittételek, amelyeket a világról a tudomány. Isten felséges dolgairól pedig az élő hi íré támaszkodó thfológi» hivatott az ember elé tárni. Fichte mondotta: Die Forme/ ist die grösste ivottat für den Menschen. A formula a legnagyobb jótétemény az ember számára. Ilyen formulák a dogmák is, a tudományos tételek is. Nélkülözhetetlenek az ember számára, inert bennük mintegy tükörben önmagára ismer a hit, illetve az emberi ész. Nélkülük szótfolyóvá válnék az élet, inert nem volna szilárd célja az akaratnak és kegyes szándék maradna a tett. Mivel minden formula egy élő, azaz fejlődő valóság kifejezése, természetes, hogy ha küzd a maga létéért, ha sokszor Türelmetlen a más formulával szemben. Volt idő, mikor egy vélemény óhajtott! a világ ura lenni. Ámde az újkori világ kezdeteit nem ok nélkül szoktuk a renaissance napjaitól, a művészi érzék ébredésétől számítani. A modem szellem Örömmel szemléli a sokaságot, mert tudja, hogy nem a pusztába kiáltó magányos szózat, hanem a soka- -ágban rejlő egység, a harmónia a szép és igaz. Nem akarjuk többé uniformizálni a világot, hanem gyönyörködünk annak változatos szépségében, amelyben minden részében az egy isteni világterv megvalósulását szemléljük. Ezért individuaJistA az uj kor. * ezért engedi meg a jézusi örömhírnek is az egyéni értelmezését. Türelmesek vagyunk, mert az a meggyőződés éltet bennünket, hogy minden keresztény vallás annak az egy Megváltónak az igéit akarja minél teljesebben megérteni. S oly gazdag ez a krisztusi evangélium, hogy emberi értelem annak mélységeit soha ki nem merítheti. üdvözítőnk maga mondotta, hogy az A Atyjának házában sok hajlékok vágynak. Aki az egyikben födelet talált a mag:» zaklatott leik** számára, meri-e mondani nyugtalanság nélkül, hogy a másik hajlék lakója nincs az Urnák házában? Mindegyik keresztény vallás cgy-egy próbálkozás arra, hogy az •'•letet a Jézus tanítás:« szerint éljük végig. Egy-egy hatalmas erőfeszítés, bog)' az ember megragadja és megtartsa e világban a krisztusi elvek értékét. Erről mondja a hivő lélek: „Megragadlak bitnél és nem bocsátlak el“. Az uj-kor kezdetén mondott» egy istenittas firne, Böhme Jakab, a csizmadia — ki h misztikus filozófusok egyik legkiválóhbja volt: „Tekintsék az erdők madarait, mindegyikük a maga módján dicséri Istent, az össze- hangokban éa az összes módozatokban. Vájjon azt látjuk-e. hügv Istent séYti ez a kü- lönféleség és hogy elhallgattatja az elütő hangokat? A lét valamennyi formája kedves a végtelen lény előtt**. Bár lenne kedves előtt«* az 0 igéjének az a magyarázata is, amely ezen a most felavatandó egyetemi fakultáson folyik! Ezzel az óhajtással nyitom meg a mai Egyetemi Közgyűlést. Dr. Nagy József. saxieiinerHunyadi János természete« leeserüvix hatása felülmúlhatatlan. I Lutherköpeny, baretta Ferenc József- és zakó- öltönyök, felöltők, télikabátok a legjobban az ECCLESIA R.-T. ruházati üzletében Budapest, IV., Veres Pálné-u. 18.
