Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-03-05 / 10. szám
1922 BVA|<IGáuiKUSOl{ LiflPdA 3 bajlódni, miként illő is, hogy a hitetlenek szenvedjenek. Mivel tehát nem akarok Fönségednek engedelmeskedni, Fönséged Isten előtt mentesítve van, ha engem megfognak vagy megölnek. Embernek tartsa azért magát Fönséged: t. i. a felsőség emberének mint választófejedelem, engedelmes legyen és a Császári Felséget engedje uralkodni Fönséged városaiban és országaiban, az élet- és vagyonbiztonság felett, amint illik, a birodalom rendje szerint s ne tiltakozzék, se ne ellenkezzék, se ellenállást vagy akármely akadályozást ne kívánjon a hatalommal szemben, ha az engemet megfogni vagy megölni akarna. Mert a hatalmasságot senki se igyekezzék megtörni vagy neki ellentállani, ha csak az nem, aki azt. rendelte : különben lázadás áll be és pedig Isten ellen. Én azonban reményiem, hogy józan észjárással fel fogják ismerni, miszerint Fönséged magasabb célra született, semminthogy nekem tömlöcőröm legyen. Ha Fönséged a kapukat nyitva hagyja és a szabad járás-kelést biztosítja, ha azok maguk jönnének értem vagy küldötteik, akkor Fönséged eleget tett az engedelmességnek. Hisz többet nem követelhetnek Fönsé- gedtől, mint hogy Luthert Fönséged kezében akarják tudni. És ez meg lesz, Fönségednek gondja, szorgoskodása és legkisebb veszedelme nélkül is. Mert Krisztus nem tanított engem arra, hogy másnak kárára legyek keresztyén. Ha azonban valaha is oly oktalanokká lennének s parancsolnák, hogy Fönséged maga vessen reám kezet, meg akarom Fönségednek mondani, hogy mit kell cselekedni: Fönséged életét, vagyonát, lelkét biztosítani akarom kárral és veszedelemmel szemben, az én ügyem érdekében, akár hiszi Fönséged, akár nem. Ezzel Isten kegyelmébe ajánlom Fönségedet. A továbbiakról majd beszélünk, ha szükséges lesz. Mert ez Írásomat hevenyében végeztem el, nehogy Fönségedet szomorúan érintse érkezésem hire; mert nekem, ha igaz keresztyén akarok lenni, mindenki számára vigaszteljesnek kell lennem és nem kártékonynak. Más férfiú az. mint György herceg, akivel nekem dolgom van;• az jól ismer engem s én nemkevésbbé őt. Ha Fönségednek hite volna, meglátná az Isten dicsőségét; de mert még nem hisz, azért még nem is látott semmit. (Fordította: Taubinger Rezső tábori esperes). <t A jénai „Fekete medvé"-ben. Kessler János, svájci reformátor naplójában a kővetkező érdekes történetet olvassuk: Kessler diákkorában egy másik svájci diákkal útban hazájából Wittenberg felé, betért a jénai „Fekete medvé“-hez címzett vendéglőbe. Szerényen meghúzódtak az ajtó melletti pádon. A szomszéd asztalnál egy lovag ült, előtte nyitott könyv. Barátságosan köszöntötte, meghívta asztalához és megvendégelte őket. „Svájciak vagytok?“, kezdé a lovag a beszélgetést: „melyik tájáról Svájcnak ?“ „Szent Gallen- ből“, hangzott a válasz. „Ha, amint veszem észre, Wittenbergbe igyekeztek, kedves földieket találtok ott: Schürf Jeromost és fivérét, Ágoston doktort.“ „Leveleket hoztunk nekik. Urunk, vájjon meg tudnád-e mondani nekünk, hogy Luther Márton Wit- tenbergben van-e jelenleg, vagy hol időzik?“ „Biztos tudomásom van róla, hogy Luther most nincs Wittenbergben, de ott lesz nemsokára. Azonban ott van Melanchton Fülöp és a görög nyelvet tanítja, mások héberül tanítanak. Hűségesen tanácsolom, tanuljátok ti is e kettőt, mert a Szentirás megértéséhez elsősorban szükségesek.“ Csodálta a két diák, hogy egy lovagtól ilyen tanácsot kap. Aztán ilyen kérdést tett fel a lovag: * T. i. Jézus Krisztus. „Kedveseim, mit tartanak Svájcban Lutherről?“ „Uram, felelt Kessler, mint mindenütt, ott is kétféle a vélemény. Némelyek nem győzik eléggé magasztalni őt és áldani az Istent, hogy az igazságot kinyilatkoztatta és a tévelygéseket felismertette általa; mások kárhoztatják őt, mint tűrhetetlen eretneket, elsősorban a papok.“ így szövődött, fonódott tovább a beszélgetés fonala. A korcsmáros, hallván, hogy Luther érdekli őket, azt mondta, ha két nappal előbb jönnek, találkoznak vele. Bosszankodtak is nagyon, mért nem jöhettek előbb. De a korcsmáros félrehivta Kesslert és a fülébe súgta, hogy a lovag — Luther. Kessler tréfának vette a dolgot. Társa meg úgy vélte, hogy Kessler rosszul értette, nem Luthert, hanem Huttent mondhatott a korcsmáros. Közben két kereskedő érkezett oda éjjeli szállásra. Az egyik kis kötetlen könyvet hozott magával. „Doktor Luther magyarázata —' feleié a kérdésre — néhány evangéliumról és epistoláról, most nyomták és adták ki. Még nem láttad?“ „Nem, de meg lesz nekem is nemsokára,“ — hangzott a lovag válasza. Vacsoránál a diákok a lovag vendégei voltak. Beszélgetés közben igy szólt az idősebb kereskedő: „Én egyszerű, együgyü laikus vagyok, de nekem úgy tetszik, hogy ez a Luther vagy mennybéli angyal, vagy a pokolnak egyik ördöge. Szívesen rááldoznám utolsó tizforintomat, csak egyszer meggyónhatnék nála.“ A lovag úgy vélte, ez a vágya még teljesülhet. Vacsora után a diákok Hutten urnák szólították. Majd a kocsmáros ment a lovaghoz azzal, hogy nem Hutten, hanem Luther. A lovag nevetett. Mégegyszer kocintott a diákokkal, üdvözöl- tette általuk Schürf Jeromost s kérdésükre, hogy kitől üdvözöljék azt, csak annyit felelt: „Csak mondjátok, akinek jönnie kell, az üdvözölteti s rögtön megérti az üdvözlést.“ Korán reggel elnyargalt a lovag Wittenberg felé. Mikor a diákok Wittenbergbe értek és betértek Dr. Schurfhoz, hogy átadják neki az ajánlóleveleket, ott találták a jénai lovagot is Melanchton- nal és több barátjával. A lovag mosolyogva köszöntötte őket; „Ez Melanchton Fülöp, akit említettem nektek.“ És a lovag maga — Luther Márton volt. Luther Wittenbergben. 1522 március 4-ét Írtak és invocavit vasárnapja volt, amikor Luther a wittenbergi városi templom szószékére lépett. Nyolc napon át prédikált Wittenbergben és a környéken templomokban és szabadban. Szólt a miséről, képekről, böjtről gyónásról, az Úrvacsora két szin alatti kiszolgáltatásáról, a papok házasságáról. Nem fordult harag és bosszú hangján a rajongók ellen, hanem szelíd intelem hangján a gyülekezethez. Figyelmeztette, hogy az istenországa nem szavakban, hanem a lélek erejében áll. Türelemmel kell