Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-03-05 / 10. szám
2 mSAflGÉIiIftUSOIt ÜAPJA 1922 1522. Invocavit. Mig Luther Wartburg várában éjt nappallá téve fáradott a reformáció ügyéért, iratai, mint mindmegannyi bomba csaptak le a pápizmus várának bástyáira, az Ujtestámentomot fordította s imáival az eget ostromolta az Ige diadaláért, Wittenberg olyan események színhelye lett, amelyek a reformáció művét pusztulással fenyegették. Mi történt Wittenbergben ? Dr. Karlstadt és Zwilling, a radikális, romboló irányzat képviselői erőszakkal akarták a katolikus kor maradványait kiirtani és újításokat behozni. Lázitó beszédeik hatása alatt a diákság és polgárság egy része is melléjük állt. A barátokat ki akarták űzni a kolostorokból, a papokat házasságra kényszeríteni, az összes ünnepeket, a vasárnap kivételével, kiküszöbölni, a gyónást, mint bűnt, betiltani, a misét csak két szin alatt szolgáltatni. A szobrokat kiszórták a templomokból, a képeket, mint „olajbálványokat“, elégették. Hadat üzentek a tudománynak, az iskolát beszüntették. Az egyetemről a diákok szétszéledtek és más foglalkozás után láttak. A lelkészi hivatalt is el akarták törölni. Zwickauban pedig egy Münster Tamás nevű rajongó garázdálkodott. Kikelt az egyházi és a világi felsőbbség ellen. Meg akarta alapítani a „szentek birodalmát“. „Próféták" is léptek fel ugyanott, akik azt állították, hogy megjelent nekik az Isten és Gábor arkangyal. Megvetették a bibliát. Elvetették a gyermekkeresztelést. Miután a zwickauí tanács elűzte őket közülük, egy takács és két diák Wittenbergbe ment és ott folytatta garázdálkodását. Melanchton és a többiek, a város tanácsa és az ország kormánya tehetetlenek voltak ezekkel szemben. Luther Wartburgból küldött leveleiben elitélte a mozgalmakat, szeretetre, türelemre és kíméletre intett, majd meg erélyes hangon kikelt a rombolók ellen. De — minden hiábavaló volt. Erre Luther a birodalmi átok és a választó- fejedelem aggályai, tilalma ellenére elhagyta Pathmo- sát, a Wartburgot, hogy visszatérjen Wittenbergbe. Luther levele. Útközben a választófejedelemnek az alábbi levelet irta: Bölcs Frigyes szász választó fejedelemnek. Borna, 1522 márc. 5. Legfönségesebb s legméltóságosabb választófejedelem, Legkegyelmesebb Uram ! Fönséged írása és kegyes megemlékezése péntek este érkezett kezemhez, midőn másnapra, szombatra fel akartam kerekedni. Hogy Fönséged a legjobban gondolja a dolgot, azt magam előtt sem beváltanom sem bizonyítanom nem kell, mert arról, amennyire emberi megértés terjed, teljes bizonyossággal meg vagyok győződve. Viszontag azonban, hogy én is jól gondolom a dolgot, úgy látom, hogy emberinél magasabb megismerésből tudom. De ez még nem elég. Fönséged Írását olyaténkép nézem, mintha az én írásom Fönségedet megbántotta volna azzal, hogy azt Írtam, hogy Fönséged bölcs legyen. Azzal a bizodalommal vagyok, hogy mindig olyan volt a szivem, hogy annak mélyéből, minden tettetés nélkül, több örömöm és kedvem telt Fönségedben, mint akármely más fejedelemben és felsőbb- ségben. Amit pedig Írtam, az féltő gondokból történt, hogy Fönségedet vigasztalni szándékoztam : amaz ügyetlen dolog miatt, mely Wittenbergben, az evangélium nagy szégyenére a mieink által támadt. Aggódni kezdtem, hogy Fönséged ez okon nagy nehezteléssel leszen. Mert magamat is úgy megszorongatott a baj, hogy, ha nem volnék benne biztos, hogy evangéliotn van részünkön, kétségbeestem volna e dolog felett. Mindaz, ami eddig hántásomra történt a dologban, kicsiség és semmiség volt. Szerettem is volna, ha lehetséges lett volna, életem árán szívesen eltávoztatni. Mert olyas dolog, hogy sem az Isten, sem a világ előtt nem felelhetünk érte s mégis én szorongok miatta s leg- főkép a szent evangéliom. Ez igazán fáj szivemnek. Az én ügyemben pedig, legkegyelmesebb Uram, ekként felelek. Fönséged tudja, vagy ha nem tudja, szolgáljon ezennel tudomására, hogy én az evangéliomot nem emberektől, hanem egyedül az égből, a mi Urunk Jézus Krisztus által vettem, miért is tehettem volna (amint ezentúl tenni is akarom), hogy szolgának és evangélistának nevezem és irom magamat. Hogy pedig kihallgatásra és Ítéletre való készségemet felajánltam, történt nem azért, mintha kételkedném benne, hanem fölös alázatból, hogy a többieket ezzel édesgessem. Mikor azonban látom, hogy az én szerfeletti alázatom az evangéliom megalázására vezet és az ördög egészen el akarja foglalni a helyet, holott én csak tenyérnyi helyet engedek neki, lelkiismeretem kényszerítéséből máskép kell cselekednem. Én Fenségednek eleget tettem az által, hogy ez évben meghúztam magamat, Fenséged óhajára. Mert az ördög jól tudja, hogy nem bátorság híján cselekedtem. Jól látta szivemet, amikor Wormsba bevonultam, hogy, ha tudtam volna, hogy annyi ördög leselkedett volna is reám, mint zsindely van a háztetőn, mégis közéjük ugrattam volna örömmel. Már pedig György (szász) herceg* korántsem ér fel egyetlen egy ördöggel sem. És minekutána a feneketlen irgalmasság atyja minket az evangéliom által bátorságos úrrá tett minden ördög és halál felett és nekünk megadta a bizodalom bővséges gazdagságát, úgy, hogy igy szólhatunk hozzá: „Legédesebb Atyánk“, Fönséged maga megítélheti, hogy az ily atyára a legnagyobb bántalom, ha nem bízunk benne ugyannyira, hogy urává leszünk még György ur haragjának is. Bizton tudom magamról, ha ez a lipcsei dolog** úgy állana, mint Wittenberg, mégis belovagolnék, akár (Fönséged bocsássa meg bolond beszédemet) kilenc napig is csupa György herceg esnék az égbőlIs mindegyike kilencszer dühöngőbb volna, mint ez. 0 az én Krisztus Uramat szalmából fonott férfiúnak tartja; ezt az én Uram és magam, egy ideig nyugodtan tűrheti. Ezt Fönségednek azzal a szándékkal irom, hogy Fönséged tudja, miszerint Wittenbergába sokkal magasabb oltalomnak védelme alatt megyek, mint amilyet a választófejedelem nyújthat. Nem is szándékom Fönséged védelmét kérni. Sőt, úgy vélem, hogy Fönségedet jobban akarom megvédeni, mint Fönséged engem meg tud védeni. Hozzá még ha tudnám, hogy Fönséged engem meg tud és akar védeni, akkor nem is akarnék odamenni. Ennek az ügynek kard ne legyen, de nem is lehet eligazitója és segitője. Istennek magának kell itt segítenie minden emberi gondoskodás és hozzájárulás nélkül. Azért akinek legtöbb a hite, az fogja itt a legtöbb oltalmat nyújtani. Minekutána érzem, hogy Fenséged még igen gyenge a hitben, semmikép nem tekinthetem Fenségedet annak a férfiúnak, aki engem meg bírna védeni vagy menteni S mert Fönséged is tudni kívánja, hogy mit kellene cselekednie ez ügyben annál inkább, mert úgy véli, hogy nagyon is keveset tett, alázatos válaszom az, hogy Fönséged már nagyon is sokat tett és semmitsem kellene többé cselekednie. Mert Isten nem akarja s nem tűrheti Fönségednek vagy magamnak gondoskodását és szorgoskodását. Saját magára akarja bizva tudni a dolgot és senki másra; eszerint igazodjék hát Fönséged. Ha Fönséged ezt hiszi, akkor biztonságban s békességgel lesz; ha nem hiszi, én mégis hiszem s engednem kell Fönséged hitetlenségét gondjaival * Luther ellensége. ** A lipcsei egyetem, mely György herceg főnöksége alatt állott.
