Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-07-16 / 28-29. szám
6 HVAflGáblltUSOf^ LkAPtfA 1922 Mi — és a biblia. Luk. 6, 36—40. Az irgalmasság egyike a legjellegzetesebb keresztyén erényeknek, melynek gyakorlása Isten megismeréséről és megértéséről tesz tanúságot. Mert irgalmas csak az lehet, aki bűneinek tudatában Isten irgalmáért maga is gyakran fohászkodik s meg van győződve arról, hogy Isten irgalma nélkül — melyről napról-napra megbizonyosodik — menthetetlenül elpusztulna. Az evangélikus embert azonban nemcsak az a vágy ösztönzi az irgalmasság gyakorlására, hogy Isten irgalmára ezúton is érdemeket szerezzen, hanem az a higgadt megfontolás is, melynek szemüvegén felebarátaink gyengeségeit elbíráljuk. S miként' saját fohászainkban igyekezünk minden mentőkörülményre kiterjeszkedni, melyekkel saját bűneink beszámithatóságát enyhíthetőnek véljük, úgy mások megítélésénél is tekintettel kell lennünk azokra az emberi gyengeségekre, melyeknek leküzdése önerőnkből csaknem lehetetlen. Ha tehát másokat is úgy Ítélünk meg, mint ahogyan Isten ítél meg minket, ha mások gonoszságait a belénk oltott isteni meglátással bíráljuk el s a rossz cselekedet mellett a jó szándéknak legcsekélyebb jelét is értékeljük, akkor megítéléseinkben és kárhozlatásainkban mérsékeltek, tartózkodók, az irgalmas megbocsátásban pedig bőkezűek leszünk. így gondolkozva s igy cselekedve, lelkünk az egyenlő elbánásnak, az egyforma mértékkel való megméretésnek tudatával is gazdagodni fog s ez a gazdagodás nagy, nemes cselekedeteknek váiik majd kútfejévé. A megbocsátás gyors készsége, az irgalmasság felemelő érzete egy uj és pedig olyan keresztyén erénynek tör utat, mely typikusan evan gélikus. Az adakozásnak és pedig a habozás nélkül való, áldozatos cs szükségleteink lefokozásával teljesített adakozásnak készsége ez; mely nem abból ad, amit az Ur feleslegül adott, hanem abból, amit az Ő kegyelme a mi adományaink pótlására megadni fog. Egyházunk fenmaradását, virágzását 400 esztendőn át ez a jellegzetes evangélikus áldozatkészség, az Istennek való kölcsönadás ösztönös vágya biztosította. Ezt az- erényt ápolni, fejleszteni — az Evangélikus Szövetség tagjainak elsőrendű kötelessége. Mert miként a múltban azok a templomok, iskolák, stipendiumok stb. mentették meg egyházunkat az ellenreformáció vermeitől, melyek az Istent is meglátó lelki világosság képviselői voltak, úgy a jövőben is — mert uj harcok előtt állunk — abban kell őseinket tanítványok gyanánt követnünk, amiben ők Mesterek voltak. Az egyházépitésben, a hitünkben rejlő talentumok napfényre juttatásában. Legyünk tehát hasonlók a mesterekhez, hogy mint tanítványok — tökéletesek lehessünk. Pét. 3, 8—15. Péter intéseiben Jézus szavai csendülnek vissza, mert az apostol is irgalmasságra, kegyelmességre oktat minket. Meg is jelöli az ösvényt, mely jellemünk eme töké- letesbitéséhez vezet; s ez az ut az atyafiui szeretetnek rendszeres gyakorlása, az a szivbeii közösség, mely mások nyomorúságát, bánatát magáénak vallja s a velünk együtt élő emberekkel vállvetve, egy minden szenvedést elviselni képes lelki egységet teremt." Tudjuk azonban azt jól, hogy ennek az együttérzésnek, az evangélium szellemi légkörének megteremtése még kisebb baráti körökben is végtelen nehéz. Csak úgy sikerül, ha a társaságnak minden tagja magát apostolnak, Jézus tanítványának, Isten fiának érzi s az ezekkel a végtelenül magas és felelősségteljes tisztségekkel járó kötelességeknek teljesítését mindennél előbbrevalóknak tartja. Mert mindennél — tehát még az igazság kedvelésénél is elöbbrevaló az evangéliumi békességnek szeretete, melynek érdekében az élet küzdelmei tőlünk percről-percre megújuló áldozatokat követelnek. A lelki békesség áldásaira tehát csak az számíthat, aki az igazságszolgáltatásnak, a megtorlásnak isteni privilégiumát maga részére kisajátítani nem kívánja s a gonoszt jóval fizeti vissza. Elég sok rossz napunk van e földi életben. Testi fogyatkozásaink, anyagi küzködéseink, szeretteinkért való folytonos aggodalmaink sok rossz percet okoznak; s ezek a gyötrelmek nemcsak idegzetünket, de lelkünket is erősen megviselik. Ne tetézzük tehát ezeket a lelki szenvedéseket még azzal is, hogy pusztán a belénk oltott, de különben is nem mindig helyes irányt mutató jogérzet szavára hallgatva, ellenségeket szerzünk A földi életet, mint Isten alkotását szeretnünk kell. Ám ez az élet egészben véve rut élet s ami szépség van benne s ami egyedül képesít minket annak szeretetére, az a lelki békesség. Ha tehát életünk céljául ennek a békességnek keresését és a jónak követését tüzzük ki, akkor sok jó napunk lesz. Mert ha szenvedünk is olykor-olykor az igazságért, mégis boldogok leszünk. Boldogít bennünket az a tudat, hogy Isten szemében igazakká válunk s könyörgéseink meghallgattatnak. Lelki békességben élve, sem mások, sem saját lelkiismeretünk nem háborgatnak minket. Ne feledjük soha, hogy az evangélium az ö népére különös kötelességeket ró; és vannak sokan más vallásbeliek is, kik minden reménységüket belénk helyezik. Hogy a világnak megfeleljünk, ahhoz nagy alázatosság és becsületesség kívántatik. Szenteljük meg tehát sziveinkben az Ur Istent s akkor nemcsak a világ tekintete, hanem az Ur szemei is mirajtunk lesznek. iiiiiiiiiiiiiiiiiriiiiiiiiiiiifiuiiiiiiiiiiKiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiii Könyvek és folyóiratok. Uj egyházi lap. A Csehszlovákiához csatolt magyar evangélikusok Evangélikus Lap címmel egy Léván havon- kint kétszer megjelenő lapot 'indítottak, melynek főszerkesztője Endreffy János, felelős szerkesztője Lie. Fizély Ödön, főmunkatársa Egyed Aladár. Az uj testvérlap megindításának szívből örülünk s annak pártfogását olvasóink, kivált pedig Felsőinagyarországról származó híveink meleg pártfogásába ajánljuk. Előfizetés egy évre 40 (szlovák) korona. Szerkesztőség: Léva, Szepesy-utca 9. szám; kiadóhivatal Léva, Teleki-utca 12 sz. A lap erélyesen síkra száll az ősi evang. egyházi autonómia visszaállítása érdekében s ama protestáns alapelvböl kifolyólag, mely szerint minden jog az egyházközségtől ered, követeli azt, hogy az autonom utón megválasztott egyházi főhatóság mielőbb uj zsinatot hívjon össze. A törvénytelen utón egybehívott u. n. trencséni zsinat ugyanis — melyről a magyar és német egyházak tiltakozásaival kapcsolatban annak idején megemlékeztünk — erőszakkal, önkényesen és nemzeti elfogultsággal olyan alkotmányt hozott létre, mely egyenesen a nem szlovák evang. egyházak megsemmisítését célozza. Minthogy pedig a szlovák egyház most már az egyetemes és egyházkerületi tisztségeket is betölteti (lapunk zártakor nyilván már be is töltötte) s a hivatalos jelöltek személyei (egyetemes felügyelő Dr. Vanovic János, keleti kerületi püspök Dr. Jánoska György, felügyelő Dr. Ruman János, nyugati kerületi püspök Zoch Sámuel, felügyelő Simkó Lajos) közül egyetlen egy sincsen olyan, aki iránt a magyarok vagy akár a németek bizalommal viseltetnének — az elnyomott 30,000 főnyi evangélikus magyarság most legalább az említett egyházi lap révén fog tömörülni és keserűségeit legalább az összetartás érzetének fentartásával és erősítésével fogja némileg enyhíthetni. Laptársunk szerkesztőinek és munkatársainak erőt, kitartást kívánunk. Sajnos de való, hogy mi saját lapunkat még most se juttathatjuk ki hozzájuk s a posta szerkesztőnknek néhány lapunkból kivágott apró hirt tartalmazó levelét is visszaküldőbe, pedig a hirek semmiféle politikai vonatkozással nem biró templomi és szövetségi ünnepélyekről szóllottak. De már az is haladás, ha most legalább mi hallhatunk, olvashatunk egyet-mást a mi kedves felvidéki evang. egyházainkról. A 30,000 magyar lutheránusnak pedig — kiket már is erős szövetségbe tömörített az önkényuralom — most csak azt üzenjük, legyenek testvérek, igazi hűséges evangélikusok. Mi számítunk rájuk s ők is — Isten után — belénk magyar- országi evangélikusokba vessék minden reménységüket
