Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-07-16 / 28-29. szám
1922 aVAMGÚUIKUSOK UAPüA 5 lése következeit, amelyen Klebersberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi minisztert Turner Mihály soproni polgár- mester, a dunántúli egyházkerületet Kapi Béla püspök, a budapesti volt soproni diákok körét pedig dr, Nádossy Imre országos főkapitány, dr. Kirchner Viktor táblnbiró és Petrik Aladár ügyvéd képviselték. A közgyűlést dr. Wrchovszky Károly kuriai biró, elnök lelkes szavakkal nyitotta meg. Beszédében örömmel emlékezett meg arról, hogy Sopron magyar maradt s a magyar műveltségnek továbbra is nyugati végvára lehet. Üdvözölte a vallásügyi miniszter képviselőjét. Kapi Béla püspököt, a Diákszövetség védnökét, dr Nádossy Imre országos főkapitányt, a régi és mai diákokat, a régi tanárokat, akiknek emlékét a jelenlévők felállással tisztelték meg, a mai tanárokat s hangoztatta, hogy az elszakadt országrészeket csak a magasabb kultúra hozhatja vissza s azt az üzenetet küldi az elszakadt testvérckkcz, hogy sorsuk nekünk is mélységesen faj s minden akaratunk arra irányul, hogy ők hozzánk visszakerüljenek. Turner Mihály polgármester a vallásügyi miniszter üdvözletét tolmácsolja s nagy éljenzés között jelenti ki, hogy Sopron megmaradásában nagy része van ennek az iskolának s az e falak közül kivitt magyar szellemnek. „Sok ilyen iskolát a hazának, akkor visszaszerezzük Nagy Magyarországot I* Kapi Béla püspök az egyházkerület nevében köszöntötte a soproni líceumi diákszövetséget és mindazokat, akik az intézet tanítványai közül ezen magasztos ünnepségre összegyülekeztek. Hamvas József menekült pozsonyi tanár a budapesti cv. főgimnázium cs az elszakított pozsonyi főgimnázium üdvözletét hozta. Hollós János líceumi igazgató az ősi iskola nevében üdvözli a volt tanítványokat, akiknek ilt még a falak is érthetően beszélnek. Hetvényi Lajos, a titkári jelentést terjeszti be s a Diákszövetség célját ismerteti A szövetség célját jól kifejezi jelvénye is: nyitott biblia felett kézfogás. A közgyűlés Dr Nádossy Imre országos főkapitányt védnökké, Kirchner Viktort és Petrik Aladárt társelnökökké, Németh Sámuel volt felsölövői igazgatót helyettes titkárrá választotta s a választmányi tagok számát harmincra egészítette ki. A hősi halált halt volt líceumi tanulók emlékére az iskola épületében emléktáblát helyez el. A lelkes hangulatú közgyűlés a Szózattal ért véget. Délben az Erzsébetkertben 400 teritékü közebéd volt, ahol több lelkes pohárköszöntö hangzott el. Délután kelletett volna az ujjáépitett Deákkutat átadni magasztos rendeltetésének De minthogy órákon át esett az eső, úgy ezt az ünnepséget a tervezett méretek szerint n?m lehetett megtartani. Este V«10 órakor a kaszinó nagytermében hangverseny fejezte be az ünnepséget. Hamvas József prológusa vezette be a műsort „Köszöntünk Sopron* címmel. Az est fénypontja Kapi püspök ünnepi beszéde volt. Beteges állapota — úgymond — tulajdonképpen megtiltaná azt, hogy szóljon az ünneplő közönséghez. Hogy mégis idelépett az előadóasztalhoz, azt nemcsak kötelességérzete, hanem egyszersmind szive érzése is magyarázza. Lehetetlen hallgatnia, mert hiszen saját szemeivel látta azt a templomba vonuló hosszú menetet, mely az intézet falai közül kikanyarodva, a messze multat, a jelent és a jövendőt egyesitette magában Lehetetlenség volt ezt a menetet könnyezés nélkül látni és ő most ünnepi beszéd helyett nem tesz egyebet, hanem számot ad arról, hogy mit látott és pedig mit látott nemcsak szemeivel, hanem egyszersmind leikével is. Az ősi líceum udvarán hatalmas ünneplő embertó neg hullámzott. Azután felemelték a deákkuti vármegye fehér selycmzászlóját és megindult a hosszú menet. Elől a fáradtabb járású öregek, akiknek fejére a tél derét vetette az idő, kik maguk előtt alig látnak immár várnivalót, hanem csak az emlékezésben élnek. Azután jöttek az idős. de még munkában álló férfiak, azután mindig fiatalabbak jöttek, végre a legfiatalabb generáció. És mentek kettős sorokban, halk, csendes léptekkel, úgy, mint valamikor réges-régen az iskola falai közül a templomba. Az arcukon elsimította a mindennapi nehéz gond redőit az áhitat. Örömtől sugárzott a szem és mégis a pillák alatt nehéz könny csillogott. És a templomban felbugolt az orgona és felharsant százak százak ajakáiól az Istent dicsőítő ének. Kérdezem: mi hozta össze ezt a nagy embercsoportot ? Mi volt az az erő, mely parancsolt nekik, hogy közelről, távolról összescregeljenek, hogy legyőzzék a távolság nehézségeit és félretegyenek munkát, gondot s egy ünnepnapra összejöjjenek ? Fiák jöttek az édesanyához. A volt tanítványok jöttek a leghívebb édesanyához: az ősi alma materhez! A lelkek megteltek hálával. Lemérték, mennyi mindent kaptak, drága kincset, lelki értéket, irányítást, útmutatást és most eljöttek, hogy lehajolva megcsókolják az édesanya kezét Hogy mécegyszer lábai elé ülhessenek. Hogy áldó kezének simításával menjenek vissza életük munkamezejére. Ezért jöttek. De azért kell, hogy ennél az érzésnél valami hatalmasabb is legyen a szivekben. Különböző életkor, különböző élethivatásu és társadalmi osztályú ember áll egymás mellett. Aggastyán mellett az élete lávaszán álló fiatalember. A Telkemmel látva a hosszú menet felett láthatatlan szellem áradását láttam. A soproni ősi líceum nemes tradíciója, melyet a tanítványok magukba szívtak, mely a kövekből, a tantermekből, a tanárok egyéniségéből feléjük áradt és csodálatos gazdagsággal töltötte ineg szivüket. Fzért érzik cgyeknek magukat a különbözők. Olyanok, mint egy nagy család tagjai, minden különbözőségük dacára eggyé teszi őket az édesanya lelke: közös eszmények kultusza, egyazon emelkedett életirány nemessége. És még egyet láttam lelki szememmel: az ősi líceum kapujában különböző vallásfelekezetekhez tartozó lába lépegetett a szeretet és imádság háza felé. És eggyé lett a haladásban és elismerésben azoknak lelke, kik egyébként különböző templomokban, különböző szertartás szerint imádják az Istent. És ebben hatalmas bizonyságtételét látom az ősi liceumnuk ama nemes hagyományának, mely föléje emelkedik a vallásfelekezeti türelmetlenség korlátainak. Föléje emelkedik az elválasztó korlátoknak és mély hasitásu árkoknak és felemeli a lelkeket azon magasságba, ahol egységben találkoznak a nemesért hevülő cmberlelkek. És amint a templom felé kanyargó embertömeget láttam, elveszett szemem elől a való és megláttam a látóin íny mögött rejtőzködő örök igazságot. Az emberi élethivatás hófehér sclyemzászlója alatt igy lépeget az iskola falai közül múlt, jelen és jövendő. Elöl az öregek, akik legelébb érkeznek haza. Azután a megtettek akik mögött nagyobb az élet, mint előttük. Azután a fiatalok, kik előtt még a tavasz teljes pompájában ragyog. De a templom felé vezető ut egy és ugyanaz. Életünk csak akkor lehet áldottá és tartalmassá, ha az iskola falai közül gazdagodott lélekkel, nemes szívvel és jellemmel az Isten háza és a nemzeti dicsőség temploma felé vándorlunk Szerencsétlen magyar nemzetünk is dicsősége templomát csak akkor érheti el, ha van szivünkben hála Isten iránt, ha van lelkeinket összekötő nemes tradíció és ha föléje tudunk emelkedni az elválasztó korlátoknak és egyesülni tudunk az emberbecsülés, a munka és szeretet egységébe. Berecz Abel ügyvéd sok derültség közepette emlékezett meg a régi Deákkuti vármegyéről. Sopron neves művészei Zupancsics és Altdörfer zeneszámokkal, Dr. Trae- ger Ernő miniszterelnökségi miniszteri titkár gondos szavalattal járult hozzá az est sikeréhez. Az ifjúsági zenekar szép zeneszámai fejezték be a hangversenyt. Ugyanakkor, amidőn a soproni ev. liccum Diákszö- vetsege nagyszabású találkozóját rendezte, az cv. tanítóképzőben egy méreteiben ugyan szerényebb, de annál bensőségesebb házi ünnepély folyt le. Ekkor találkoztak ugyanis azok a tanítók, akik ezelőtt harminc évvel hagyták el az anyaintézetet, hogy apostolai legyenek az evang. hitéletnek és a magyar kultúrának. A találkozóra, melyen az intézet tanári kara teljes számmal s még élő régi vezetői közül Kapi Gyula és Pap József ny. igazgató vett részt, megjelentek Búza János föv. igazg, Asbóth József magyarosai, Nagy Lajos nagygeresdi. Nitsch István khőgyészi és Szórády Dénes celldömölki tanító.
