Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-06-25 / 25-26. szám
4 HVHflQÉIil^ÜSO^ üflPüfl 1922 Luther-kabát nélkül is papja volt a magyar nemzetnek. Ahol szenvedést, kínt, nyomort, kétségbeesést látott, odasietett és könnyet törölt. Minden elesettet maga mellé emelt. Ahol valafhi szépért és nemesért lelkesedtek, vágyakoztak, bátorító, a csüggedőket tettre hivó szavai sohasem maradtak el. Ahol pedig a gyalázatosság, a rossz, a káros kapott lábra, oda is elment és minden veszedelmek ellenére is, kíméletlenül lecsapott. Sajnos a rendelkezésemre álló hely igen kevés ahhoz, hogy előző soraimat idézetekkel is kisérjem, de feleslegesnek is tartom. Akik ismerik a Gyóni- verseket és sokan, sok tizezeren vannak ilyenek, tudják hogy igazam van. Akik pedig nem olvasták, azok számára néhány vagy akár száz kiragadott részlet sem fog mindent megmagyarázni. A költőt olvasni kell és aki Gyóni Gézát olvassa, annak egy pillanatra sem lehet az az érzése, hogy feleslegesen pazarolta el drága idejét. Gyóni Gézát a „Világháború Petőfijé“-nek nevezték el és ő méltán megérdemli ezt a nevet, mert sok-sok ezer példányban elkelt háborús versköteteinek egyes darabjait nemcsak az irodalmi műveltséggel rendelkezők olvassák és hallgatják soha nem szűnő lelkesedéssel és odaadással, hanem e versek, a Petőfi-költeményekhez hasonlóan, a legegyszerűbb falusi és városi emberek számára is élvezetes, érthető és szivhezszóló Írások. Óriási dolog az és csak kevés kiválasztottnak adatott meg, hogy mondanivalója „mindenkinél egyaránt“ disszonanciák és maradékok nélkül találjon visszhangra. Ez pedig az utolsó két-három évtized költészetében egyedül csak Gyóni Gézának sikerült a reápazarolt dicséretet meg nem érdemelte s bántó volt, hogy a szerző Róma fényével és gazdagságával szemben a maga egyházát leszólta és lekicsinyelte. A vers a „Szépliteraturai Ajándék“ 1822. évfolyamában jelent meg ily címen: „A katholika Magyar Egyház. Az 1822. Pozsony szab. kir. városában nemzeti zsinatra öszvegyiilt fötisz- telendö papsághoz.“ Formailag is igen gyenge, nehézkes, néhol alig érthető, de a hatása mégis nagy volt. íme, a kezdő sorok: Magas Vatikántól beljebb Éjszak felé Emelkedik feje egy Lelki Sionnak, Nyolc századoknál több idő tel már belé, Mióta sok szélvész ostromit viselé: De nem hajolt feje soha az ostromnak. Áradozó bókolással szól ezután a római egyház nagyságáról és kiváltságairól: Krisztusnak egyháza dicsőén is áll itt, Ragyogva több olly más fölött malasztokkal... Befonódva a Hon kormánygépelyébe Egy egész ország áll mellette kezesül. Különösen bántó volt a 7. versszak, melyet a reformáció ellen lehetett felhasználni. íme: Felkent királyaink — mind ő nevelése — Kegyelmekkel ezt nem mulaszták halmozni, teljes sokoldalú tökéletességgel és ebben van az ő jelentősége. Ha valaki egyszer, századok múlva, a háboruelőtti évtized és a háború magyarját akarja megrajzolni, a Gyóni-kötetekért nagyon hálás lesz írójuk iránt. Gyóni Gézát fiatalon ragadta ki a halál körünkből a távol idegenben, de verskötetei: 1. Versek, 2. Erzsiké könyve, 3. Szomorú szemmel, 4. Élet szeretője, 5. Lengyel mezőkön, tábortűz mellett (Német fordításban is megjelent „Auf polnischen Fluren, am Lagerfeuer“ címmel 1914—1915. C. C. Meinhold §. Söhne, Dresden, kiadásában. A fordítások legnagyobbrészt Horváth Henriknek, a modern magyar lira legkiválóbb műfordítójának munkái.) 6. Levelek a Kálváriáról és 7. Rabságban, igy is örök helyet biztosítottak számára a magyar Parnasszuson. A gondolatot, hogy mivé is nőhette volna ki magát, ha életben marad, el kell hesegetnünk magunktól, mint az evangélikus Petőfi esetében is; mert az erre feltáruló perspektíva százszorosán erősebben érezteti velünk, hogy mit is vesztett a magyarság korai halálával. Ma, az évforduló alkalmával van egy kötelessége a mai magyarságnak a költővel, a hazával és az irodalommal szemben: A Gyóni Géza porainak hazahozatala körül indított sikeres akciónak mielőbbi befejezése. Gyóni Gézának, aki annyit dolgozott, szenvedett és életét áldozta fel Magyarország nagy és szent jövőjéért és akinek szelleme verseiben továbbra is köztünk és értünk munkál, itthon a helye. Ebben a mozgalomban pedig első hely illeti meg a magyar evan- gélikusságot! Por Pál. Volt is benn Ősinknek békével élése, Mig a meghasonlás rossz Angyala kése, — (Ah, hogy könynek nincs több vizünk siránkozni!) „Mig a zab-filozófiának szektái s a deli Anyának törpe lyánkái csak halni születnek vagy időtlenségükben elsorvadnak :r addig Róma ájtato- sabb hívek seregével vérmes Óriás élten él.“ Attól fél a költő, hogy nem tudja méltóképen festeni hazája Szentegyházát: Kit nem fogott meg az újabb idők máza, Kivel a hitlenség híjába csatáza. És akik e régi dicső Sión tetején fénylenek, a hűséges őrállókat most, midőn ritka koronában (a zsinat koszorújában) együtt ülnek, Edvi Illés minden hazafi nevében lelkesen üdvözli. S a reformáció óta a klérusnak, mint külön papirendnek, evang. pap még alig mondott olyan bókot, mint Edvi Illés itt a 12. versszakban: Szent Rendetek külön válva polgáritól, Annál tisztelendőbb világ szeme előtt: Mint a Csillagok, hogy földünk határin túl Állnak, elvonulva nézők csoportitói, Éppen ezért nyernek számtalan kedvelőt. „Fényeskedj is folyvást — mondja tovább — oh Szent s Méltóságos Rend, hazám Fődisze 1
