Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-06-25 / 25-26. szám
2 BVftflGÉMKUSO^ liAPJA 1922 Canonica visitatio Ofoshá^án és környékén. Az orosházai evangélikusoknak és az orosházai járáshoz tartozó evang. gyülekezeteknek a múlt hetekben ritka örömben volt részük. A bányai egyházkerület püspöke meglátogatta a gyülekezeteket és a mindenütt szigorú kánonszerüséggel lefolytatott vizsgálat során intéseivel, buzdításaival s mindenek előtt az evangéliumnak szakadatlan hirdetésével sok sebet gyógyított, sok áldást hozott és sokaknak lelkében élesztette lángra az itt-ott már szunnyadásnak indult evangélikus öntudatot. Békésmegyének délnyugati részét szorgalmas, többnyire magyarajku és evangélikus nép lakja. A járás székhelyének, Orosházának alapját dunántúli származású evangélikusok vetették meg, kik a környéknek kövér, búzatermő földjén szorgalmuk s a magyar népnél csak szórványosan fellelhető kereskedelmi és ipari érzékük révén meglehetős jólétre tettek szert. Ennek a jómódú népnek lelki gondozása azonban a nép szaporodásával és terjeszkedésével lépést nem tartott; s ezért az utóbbi évtizedekben egyre érezhetőbbé vált az az evangéliumellenes társadalmi baj, mely a tehetősebbeknél az önző anyagiasságnak, a nincsteleneknél pedig a szocializmusra hajló elégületlenségnek tüneteiben jelentkezett. Növelte a bajt a politika, melynek mérgével egyes vezetők, főleg az orosházai erős evangélikus gyülekezet békéjét rontották meg. Szerencsétlen lépése volt e politikának a lelkészek föld- és terményjárandóságának készpénzbeli megváltása, melynek következménye gyanánt az az áldatlan helyzet állott be, hogy az egyházközségnek Edví lííés Páí hírhedt verse. Irta: Payr Sándor. Most száz éve annak is, hogy ez a vers az eklézsia vizeit felzavarta s egyik kiváló fiatal lelkészünket nagygeresdi szép állásától megfosztotta. Berzeviczy Gergely, a tiszai kerület felügyelője éppen 1822-ben adta ki a hazai klérus nagy türelmetlenségéről szóló munkáját (Nachrichten über den jetzigen Zustand, Leipzig 1822.), melynek adatait a Magyarországban utazó Friederich Ferdinánd berlini dómkandidátus is igazolta (Vertraute Briefe, Leipzig 1825.), I. Ferenc reakciós korában szedték a reverzálisokat, a vegyes házasok gyermekeit még a szülők karjaiból is kiragadták, a plebánus elenchusba foglalta, akikre igényt tart s a hatóság neki Ítélte; az áttérőket hatheti oktatásra a magok költségén messze vidékre is elvitték, rekopulációkat végeztek, a protestánsok úrvacsoráját impanisatiónak nevezték; a biblia-társaság kiadványait lefoglalták, a külföldi egyetemek látogatását megtiltották; püspökeink neveit nem vették fel az országos névtárba, mivel nem egyházi digni- táriusok, sőt a cim használatát sem engedték meg; a klérus durva, sértő gúnnyal szólt és levelezett igen mostohán javadalmazott lelkészei nemcsak hogy káplánt nem tarthattak, de megélhetésük érdekében maguk is mellékfoglalkozást keresni voltak kénytelenek. Nem lehet tehát csodálni azt, hogy Orosházának 17000 lelket meghaladó lutheránus magyarsága, egyházunk egykori büszkesége, Székács Józsefnek, Győri Vilmosnak hithü népe rohamosan haladt — az elpogányosodás felé. Ennek a lejtőre csúszásnak megállítását az isteni gondviselés Dr. Raffay Sándor püspökre bízta. S az ő kérő, intő, korholó szavai, magyar lelkének magyar telkekhez szóló közvetlenségei meg is törték a jeget. Orosháza feleszmélt, megmozdult s bár az evangélium fénye még bágyadtan pislákol, joggal remélhetjük, hogy a gyülekezet érdemes vezetősége a jobbérzésü s intelligens hívekkel karöltve, erős kezekkel fog az építéshez s Orosháza népét azzá teszi, aminek lennie kell: az evangélium népévé. Dr. Raffay Sándor püspök — kit orosházai útjára neje is elkísért — Dr. Zsigmondy Jenő egyházkerületi felügyelővel és Bezzegh Samu püspöki titkárral junius 7-én reggel érkezett Orosházára. Az egyházmegye papsága élén Kovács Andor esperessel már útközben Hódmezővásárhelyen tisztelgett a püspök előtt. Az orosházai pályaudvaron óriási közönség előtt az állomásfőnök, majd Torkas Kálmán főjegyző üdvözölték a főpásztort; nejét pedig a nőegylet és leányegylet képviseletében Kálmán Rezsőné úrnő és Jeszenszky Vica halmozták el szebbnél-szebb rózsa- csokrokkal. A vendégeket azután a virágot szóró iskolásgyermekek sorfalai között pompás négyesfogatok vitték be a városba s a menetet, mely gazdagon diszitett diadalkapun haladt át, hatalmas lovas bandérium nyitotta meg. A templomban, melynek bejáratánál Kálmán Rezső igazgató-lelkész üdvözölte a főpásztort, Kovács esperes imádkozott, majd a püspök tartott „békességet“ hirdető beszédet. Azután küldöttségek járultak a püspök elé, ki az evangéliom erejét s a magyar haza szeretetét megszólaltató szavaival néhány óra alatt a legkülönbözőbb társadalmi rétegekhez tartozó emberek százaiból váltotta ki a bizalomnak és szeretetteljes lelkészeinkkel. Nem csuda, ha szinte szálló igévé lett, amivel eredetileg Szaicz Leó egri szervita dedikálta goromba verseit az exjezsuita szanyi plebánusnak: „Ecce tibi Nagy János, — Mocskos szájú plébános!“ Rudnay Sándor, a tudós és buzgó prímás szintén 1822-ben hívta össze nemzeti zsinatra a klérust, hogy harcias kedvüket uj erővel tüzelje fel. Pozsonyban a jezsuiták templomában (melyet 1638-ban az evangélikusok építettek és 1672-ben tőlük vettek el)gyülekeztek össze a magyar érsekek, püspökök, apátok, prépostok, theol. tanárok (összesen 82-en) és szept. 7-től okt, 16-ig tanácskoztak. A pápa teljes búcsút adott azoknak, akik ez idő alatt Pozsonyban az eretnekségek kiirtásáért buzgón Imádkoznak. S a zsinatolást azzal kezdték, hogy ünnepélyesen tiltakoztak a königsbergi egyetem húsvéti programmja ellen, melyben Wald professzor a magyar hitehagyók számára a jezsuiták által készített hitvallást (a botrányos átokformulát) közölte. Protestáns koholmánynak nyilvánították ezt, holott megegyező szöveggel adták ki már 1676 óta Lányi György, Reiser Antal, Pilárik Jeromos és Burius János. Jordánszky Elek esztergomi kanonok erős, sértő támadással külön mun-
