Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-06-04 / 23. szám
6 HVAfíGÖLiI^USO«; LkAPtfA 1922 A krisztusi eszme prófétai módszerrel keletkezett. A próféták sejtették ki Krisztust a megismerés szenvedélyének lelki tüzében, mielőtt eljött volna Ő, aki azután a neki szánt szerepet betöltötte. Krisztus azután meghatározta az ember kozmikus viszonyát és célját s ezzel megmutatta az emberi fejlődés lényegét. Krisztus az ember kozmikus viszonyát a fiuságban határozta meg, még pedig oly értelemben, hogy a fiuság az Atyaságig fejlődhet az Istenemberben. Ez pedig azt jelenti, hogy az Atyaságnak szüksége van a fiuságra azért, hogy az Atyasága folytonossága örökké fennálljon a mindenségben. Eszerint tehát az Alyaság örök fennmaradását a krisztusi önfeláldozás utján elért isteni fokozatnak kell biztosítania mindenkorra: ehhez pedig már köze van Krisztus híveinek is. Nekik kell a legnagyobb odaadással és önfeláldozással mintegy kitermelni és állandósítani a krisztusi világosságot. Csakis ilymódon fogja betölthetni egykoron a mi földünk az ö égi hivatását. Önfeláldozás a megismerésért! Ez az a krisztusi elv, amely Jézust a lét megismeréséig emelte; amikor azután elmodhatta: „Az Atya és én egyek vagyunk.“ A keresztény társadalomban tehát a Krisztussá lenni akarás elvét kell hirdetni és annak útját tudatosan egyengetni. Mert hiszen ha a föld, mint egy nagy individium üdvözölni akar. akkor készülnie kell, hogy az isteni szellemi tökély folytonosságában betölthesse azt az időt, amelyet minden hasonló égitest hivatva van betölteni, ha ugyan kitudja kerülni addig az elkárhozást. — A vallás jobban érthető meg, ha azt magunk helyett a nagy egyedekre: az égitestekre alkalmazzuk. Azok, akik elérték a tisztánlátás lelki állapotát, rendszerint a társadalom kötelékein kívül állva szemlélődtek ; szemlélték az életet és tisztánlátásuk emelésére hatalmas segítőeszközt találtak az aszkétikus lelkitisztulásban. Folyton küzdve a testiségeken, mindig magasabb szellemi életbe jutottak s tapasztalva a bennök megnyilvánuló isteni szellemiséget: testüket annál inkább Isten templomává szentelték s iparkodtak onnan száműzni minden profán tökéletlenséget Ilymódon azután lelkileg kiemelkedve az őket környező világból, megismerkedtek a mindenség lelki világosságával s iparkodtak tanítani a valóságot és az életet, az isteni céllal kapcsolatban. Ez az mentum miniszter boldogan köszöntgetett az emlitett csoportnak. Pedig ezek a balpárti polgártársak nem azt kiabálták: „Éljen der Trefort!„ Hanem, bocsánat az erős kifejezésért: „Elender geh’ fort.“ A legújabb idők eseményeit, a népszavazás izgalmas fordulatát nem tárgyalom. Ez még nem történet, hanem politika. Nem az én világom! Áttérek előadásom második részére. Sopron gazdasági és szellemi kultúrájának ismertetésére. * Sopronra kitöltötte a sors bőségszarujának egész tartalmát. Határa itt a rónaság és hegyvidék találkozásánál bőven terem gabonát, kertiveteménvt, babot, páratlan kerekrépát, zamatos gyümölcsöt Szőlője olyan édes, hogy a szüreteiének összeragadnak az ujjai a cukortartalmától. És milyen olcsó volt. Édes jó anyám egy egész forintot küldött egy szüreti vakációra, hogy azt mind szőlőre költ- sem. Négy krajcárért talán egy kilóra valót lehetett kapni belőle. Mint szófogadó gyermek, beteggé ettem magamat azért az egy forintért. Bora világhírű. Már az Anjou-korban az volt a hire : „Vinum Semproniense cor delectat.“ A soproni bor vidá- mitja a szivet. Pompás tölgyes erdei vannak 25.000 holdas határában. A brennbergi bánya, a város tulajdona, termeli a feketegyémántot, a szenet. Ipara exportképes, kereskedelmi vidéke 100 kilométernyi sugárral mérhető meg. Vásárai mindig népesek voltak. Jól emlékszem azokra, mert minden országos vásár hétfője vakáció volt. Akkor jöttek fel a vidéki atyafiak s hozták a diáknak a pompás „hazait“, a töpörtyős pogácsát és más efféle jókat. Messze vidékről jöttek a vásárosok. Az én szülőa prófétai módszer, amellyel mindenkor, tehát most is. hasonló eredményt lehet elérni. Ezt a módszert tehát alkalmaznia kellene minden igazi nagy szociológusnak, aki e világ állapotán segíteni akar, valamint mindazoknak, akik az üdvözülést hirdetik. Ma a modern tudomány tagadja a valóság meg- ismerhetését és a prófétai misztikus megismerésről azt állítja, hogy az csak a megismerés illúziója. Ezzel szemben az igazság az, hogy teljes önmegtagadással végzett lelki tisztulással, kellő kitartással és bizonyos tehetséggel a valóságot keresve: elérhető egy oly lelki metamorfózis, amelyben az ember lelki szemei elé nagyobb világosság derül a létre vonatkozólag s az illető megtalálja az összhangot a múlt, a jelen és a jövő között. Ezt érte el eddig a legnagyobb fokban Jézus s azért nevezhető az evangéliom krisztusi világosságnak. Ennek azonban az Írásból át kellene költöznie a lelkekbe, hogy kezdetét vehesse a céltudatos élet e földön. — Hogy ez káprázat-e vagy valóság, arról felesleges vitatkozni. S tény az, hogy az Isteni vezetés a földön eddig ilyen volt és ezen az utón, keletkezett a keresztény civilizáció alapja: a kér. vallás. És az is tény, hogy Krisztust követve, ót mindenki átélheti lélekben ön- feláldozása fokához mérten ; főleg, ha emellett az ö utasítása szerint: ketten, hárman gyakran összejönnek az ő nevében. Hinnünk kell tehát, hogy az evangéliom nyomán, megfelelő önfeláldozással és kitartással okvetlen meg lehet közelíteni azt a lelki metamorfózist, amely jézus lelkében végbe ment; amikor azután teljesen átszellemült a megismerés boldogságától. A Krisztussal való szellemi egyesülés idönkinti át- élheíése tehát egy adott valóság, ami elérhető a megfelelő önfeláldozással. Ily módon művelendő a christologia s ezen kell alapulnia mindennek, de főleg minden Krisztusi kér. egyház vezetésének, úgyszintén a keresztények világ- programmjának is. E nélkül a mai kér. egyházaknak nincs más értelme, mint a beléjük helyezett remény, hogy egykoron bennük is föl fog. ébredni Krisztus és akkor az egyházi tekintély és lelkihatalom eddig soha nem tapasztalt magasságot fog elérni. Ennek a reménynek megvalósulásán azonban mégis csak tudatosan dolgozni kellene az erők legnagyobb megfeszítése árán is: egészen a Krisztusért való önmegtagafalum hetven kilométernyire van Soprontól, de az én jó anyám is hozott fel búzát eladni, mert a szinházutcai pék jóval drágábban megfizette, mint a pápai Kohn, akit negativ szépségéért csúnya péknek neveztek. Sopront méltán nevezted egy gráci pap, a soproni tanácsnak ajánlott könyve előszavában, kedves szójátékkal „Edenburg“-nak, paradicsomvárnak. Ezt a nevet nemcsak azért érdemli meg, mert vidéke gazdag, hanem azért is, mert édeni szépségű. Igaz, hogy Petőfi Eperjes vidékére mondta: „Olyan szép ez, mintha az Isten az én képzeletem után teremtette volna meg.“ De hogy ezt Sopron vidékére is el nem mondta, abban csak ő maga a hibás, mivel zöldhajtókás, sárga- pitykés ujonckatona korában, mikor Sopronban járt, még nem tudta olyan gyönyörűen kifejezni a gondolatait, mint majd hat esztendő múlva, mikor Eperjesen járt Tompa és Kerényi látogatására. Sopron ott fekszik, ahol érintkezik a pitypalattyos buzavetés és a jelzett turistautak birodalma. Innen — tanúm legyen rá Thirring Gusztáv ur, a turisták fő-fővezére — pompás jelzett utakon el lehet menni akár a Bodeni-tóig, a magyar mesék Operenciás-tengeréig. Magam is megpróbáltam ennek egy részét. A Neuhoftól a Deák-uton, Muck- kilátón, áz isteni Lanzsán át két nap alatt feljutottam a a lombos erdők világából a hómezőkre. Ilyen sétát tehetnek a soproniak és tesznek is, mert őket megáldotta Isten legnagyobb áldásaival, „hogy tudnak gyönyörködni a szépben, a természetben. Ok Magyarország lepasszionátusabb sétálói, leglelkesebb turistái. Az se egészen véletlen dolga, hogy a magyar turistaegyesületek , fővezérüknak éppen soproni embert választottak meg. És ha a soproniak az Eden-völgyéből visszatérnek városukba, ott is a szépben gyönyörködhetnek, mert Sopron igen szép város. Igazi városegyéniség, mint amilyen Lőcse, vagy Eperjes. Bástyái
