Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-06-04 / 23. szám
1922 HVANOaiAll^USOK LkAPdA 5 a pünkösdi táncot. A fa sokszor szalagokkal, koszorúkkal, képekkel van teleaggatva. Sokszor egy-egy személy képviseli a májusi áldást, akit megkoszoruzottan végig vezetnek a falun. Máskor egy barátnőjüket koszoruzzák meg a leányok, a „májusi vagy pünkösdi menyasszonyt“ és úgy vezetik keresztül a falun, olykor egy „májusi vőlegénytől“ kisérve. ügy látszik, eredeti magyar pünkösdi szokás volt a „pünkösdölés* és a „pünkösdi királyság“. Mindkettőnek már csak az emléke él, pedig még 100 évvel ezelőtt nagyon is járta. így Edvi Illés Pál nemesdömölki ev. lelkész is említi az utóbbit elterjedt müvében : „Első oktatásra szolgáló kézikönyvében“ (1837), mely őt országos hirü emberré tette. A piinkösdölés Szeged vidékén dívott és abból állt, hogy 4, esetleg több leány is járt pünkösd első napján házról házra „pünkösdölni“, vagyis áldást kívánni a házra s 4 között egyik a királyné, másik a vőlegény, harmadik a násznagy, negyedik a zsákos, aki az ajándékot szedi össze; tulajdonképen a karácsonyi „kostolásra“ emlékeztet és lényegileg lakodalmi szokásnak a maradványa. A _pünkösdi királyságot“ Jókai Írja le egyik regényében. Veleje az volt, hogy a falu legényei lóversenyben mérkőznek, aki eléri harmadszor is a határhalomba tűzött piros zászlót, az lesz a pünkösd királya és egy éven bizonyos kiváltságokat élvez. így minden lakodalomba, ünnepélyre, mulatságra hivatalos, lovát, marháját társai őrzik, ha vétséget követ el, testi büntetés nem illeti stb. Kedveltek még a májusi körmenetek. Középpontjuk egy-egy virággal felcicomázott, esetleg májfát hordozó fiú, akit a végén vízzel leöntenek, foknak, Schwarzenbergeknek a katolikus atyafisága kieszközölte, hogy Sopronban megmaradhatott az evangélikus istentisztelet. Éppen Eggenberg hercegné, született Hohen- zotlern hercegnő Szentgyörgy-utcai házának udvarán tartották eleinte az istentiszteletet. Ma is megvan még a kőből faragott szószék az emeleti nyitott folyosón. Sopronban tartották az 1681-iki országgyűlést, mely némileg enyhítette a protestánsok helyzetét. A kuruckorszakban Sopron nem csatlakozott Thökölyi és Rákóczihoz. Túlságos közel voltak a bécsújhelyi ágyuk, semminthogy kitűzhették volna a magyar zászlót. Sőt ismételten vissza is verték a kurucok támadását. Emléke ennek a kurucok egykori táborhelyének a szélmalomkoronázta Kurucdombnak elnevezése. De ha a város megmenekült is, annál többet szenvedett vidéke és határa. Ahogyan Arany János mondja: .Hogy el ne ragadja szpahi, prédarántó Kardosán követi az ekét a szántó.“ Megtörtént az is, hogy kiment a soproni polgár jókedvűen szüretelni és hazahozták lepedőben véresen, holtan. Bizony nagy fellélekzéssel fogadták a belső háborúk megszűnését és az ő követük is kiáltotta a bájos királynő előtt: Életünket és vérünket Mária Teréziáért. Háborúk ezután is voltak, de Sopron vidéke nem volt hadszíntér. Illetőleg egy kissé 1809-ben. Ekkor is csak annyiban, hogy rengeteg sok üdülő, gyógyuló francia katonát szállítottak be Sopronba. Jutott belőiök még az evangélikus költőpap, superintendens Kis János házába is. Ekkor történt, hogy egy ilyen francia katona, jóízűen lakmározva a finom babcsuszpajszból és füstölt húsból, boldog, megelégedéssel mondta háziasszonyának: „C’est bon!“ Ez ám a jó dolog! Ez persze németül értette: vagy vízbe mártanak, lombdiszén pedig a falu lakosai osztozkodnak, mert azt hiszik, hogy a szerzett ág termékennyé teszi a földet. És általában ez a májusi szokásoknak az értelme, ősrégi fakultusz, fatisztelet maradványa ez, párosulva azzal a hittel, hogy a jelzett jelképes szertartásokkal biztosítani lehet a tenyészet gazdagságát. A pünkösd mélységes tartalmához tehát semmi köze egyiknek sem. Bizony a Szentlélek kitöltetése, a pünkösdi lángnyelvvel, oly titok, melyhez ezek a régi szokások hozzá nem férkőzhetnek, amint nem is érti meg a Szent lelket más, mint az, aki magában bírja. „Jövel azért, Szent Lélek Úristen!*... . Dr. S/. <5. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuimmtinfiiiiiiimininiHii Chrístología. Az embernél ismert lelkiállapotok között van egy olyan is, amelyben szemlélettel lehet fogalmat szerezni a valóságról. Ezt a lelkiállapotot érték el egyes próféták és szentek, akik azután a lét megismerése által magasabb isteni önérzethez jutottak s mint istenemberek vallási törvényeket alkottak. Maguk az ő megvilágosodottságukban, bekapcsolva érezték magukat a mindenség lelki részébe s ismervén az utat, amelyen ők odáig jutottak, tehát másokat is beakartak kapcsolni oda, tanítván, hogy ez a legnagyobb dolog, amelyet az ember valaha elérhet. Ebben pedig igazuk volt. De megértőjük mindenkor kevés akadt, mert hiszen a szent állapot vajmi ritkaság az emberek között; mégis ez tekinthető az emberi fejlődés céljának az emberiség földi életében a Kozmosszal szemben. Ha ki akarunk vergődni a mai tudatlan céltalanságból. amely már fullasztólag hat a gondolkozóra: mindenekfölött az emberi lélek ezen magasabb tulajdonságával kell behatóan foglalkoznunk. A krisztusi világosság állandóvá tétele: a „lux perpetua“ az, amit mint célt kell elérnie az emberiségnek a mi közös égitestünkön, a földön. „Seebohnen“ ; a fertótavi dűlőben termelt babnak s jámborul felvilágosította a franciát: „De szán káné Seebohnen. De szán am Dudlesberg gwakszn.” A francia háborúk után csillagászati csoda történt Magyarországon. A nap egyszer nem keleten, hanem nyugaton kelt fel. Sopron mellett Nagycenken, Széchenyi Istvánnak nevezték. Széchenyit közelről ismerték a soproniak, hisz ott a Líceum előtti sétatéren van a Széchenyi-nemzetség palotája. Széchenyi Ferenc a Muzeum alapitója gyakran lakott ott s fiaival szívesen meg-megjelent például a líceumi Magyar Társaság ünnepélyén is. Széchenyi lánglelkének varázsa megragadta a soproniakat is. Ekkor lettek igazán magyarok Nyelvben még nem, hanem érzelemben. Azok lettek, amiknek önmagukat nevezték. Magam hallottam egy soproni polgártól a Wurm bácsitól, aki talán egy árva szót sem tudott magyarul: „Wir oedenburger, wir szán halt deutschsprechende Ungarn.“ Lelkesedtek a 48-as eszmékért is, sok derék soproni polgár vérehullásávai tett bizonyságot hazafiságáról, mint honvéd. ~ - A szabadságharc után Sopron egy nagy kerületnek volt a fővárosa. Volt is ott rengeteg sok német hivatalnok, úgynevezett „Bach-huszár“. De épen ennek a korszaknak a visszásságai, miket soproni ember, Széchenyi ostorozott oly kegyetlenül „Rückblick“ cimü könyvében, éppen ezek sodorták a soproni lelkeket ellenállhatatlanul a magyarság, sőt mondhatjuk részben a kuruc magyarság árjába. Az alkotmányos korszakban épen a soproniak, a poncichterek közt sok volt a balpárti, a 48-as ember. A kormánynak ugyancsak foghatós képviselőjelöltet kellett Sopronba küldenie, hogy megtarthassa ezt a tekintélyes kerületet. Magam ott álltam egy csoport földmives polgár mellett, akik hangosan kiabáltak Trefort miniszter felé, amint a diszkiséretével bevonult a Langezeilen. A csupa tempera-
