Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-06-04 / 23. szám
4 HVAfiGÉLklf^USOft UÄPJÄ 1922 hazára emlékeztették őket; az emberiség szeretete nemcsak nem oltotta ki belőlük hazájuk és fajuk szeretetét, hanem még növelte és tettekre buzdította. Dévai Biró Mátyás, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Cseri János, Czvittinger Dávid, Bőd Péter és a többiek mind ezt hirdetik és vallják. Az igazi protestantizmus nem ismeri a hitbeli ellenségeskedést. Ahol a hitbeli fölfogás ellenségekké teszi az embereket, ott már nincsen protestantizmus, ott a legmerevebb dogmatizmus uralkodik, amely kiöli az emberekből a szép és nemes vonásokat s a kannibálok erkölcsi világába sülyeszti őket, mert csak a kultúra máza és zománca fogja megkülönböztetni azoktól. A protestantizmus azonban nem ismeri a közömbösséget sem: érdeklődést és részvételt követel, mert csak ezáltal lehet a hívek benső egységét megteremteni. Ez a protestantizmus nem okvetlenül és nem kizárólagos tulajdona a sokszor csak névleges protestánsoknak, mert birtokába juthatnak olyanok is, akik formailag nem tartoznak a protestánsokhoz. Ez a protestantizmus tiltakozás minden meggyőződésbeli kényszer ellen és utat enged minden jogos és nemes meggyőzésnek. A rajta fölépülő internacionalizmus valóban internacionalizmus, mert az egyéniségüket megőrző s egymást kereső nemzetek, nációk között erőszak és kényszer nélkül kíméletes eszközökkel és egyenes utakon iparkodik a helyes, állandó testvéri kapcsolatot megteremteni és ápolni. A háború és ennek következményei durván, de világosan megmutatták azt, hogy erre a protestáns internacionalizmusra nagyon nagy szükségünk van: az emberiség pünkösdjének mi hamarabb el kell jönnie Dr. Zimányi Dániel. Az elmebeteg Rudolf alatt megkezdődött az ellen- reformáció. Sopronban elvették az evangélikus gyülekezet összes egyházi javait, papjaikat száműzték. De ne féltsük Sopronban az igazságos ügyet. Éppen vasárnap van. Ott a horkai-uton, amely a Magyar-Kapunál jobb felé elkanyarodik, milyen nagy néptömeg feketélik. Soraikból Luther diadaléneke száll ég felé. „Egész Sopron“ vándorol ki Kereszturra, nem sajnálva oda-vissza a húsz kilométernyi utat, csakhogy kedves papjai ajkáról hallja az evangéliumot. Amellett fűt-fát megmozgatnak, küldözgetik ajándékba a sok finom, jó soproni bort, esztergomi érseknek, győri püspöknek, udvari főméltóságoknak, könyörögnek, argumentálnak, csakhogy kedves papjaikat visszahozhassák. Minden hiába van! Végre megszólalnak az ellenállhatatlan argumentumok, Bocskay ágyúi és Sopron a bécsi béke után visszanyeri szabad vallásgyakorlatát. Ezután Sopron politikailag is, egyházilag is valóságos kis állam az államban. A környező nemesi társadalomtól elszigetelt életet él. Nem is tartozik a dunántúli egyház- kerülethez. Első papja valóságosan superintendens is, püspöki jogokat gyakorol. Ezt a helyzetet, illetőleg felfogást megváltoztatja az ellenreformáció második heves rohama, II. Ferdinánd korában. A soproni polgárság is érzi, hogy egyetlen menekvése a magyar nemesség és különösen az erdélyi fejedelmek. Rémületes dolgokat követ el az ellenreformáció éppen Sopron környékén. Mindnyájan ismerik a párisi Szent-Ber- talan éjszakát, ha máskép nem, hát Meierbeer gyönyörű operájából, a Hugenottákból. De azt alig tudják mindnyájan, hogy nekünk is volt ilyen Szent-Bertalanunk 1621-ben, mikor Tilli belgiumi francia zsoldosaival körülfogta Csep- reget, a dunántúli evangélikus világ fővárosát és 1221 békés Pünkösdi szokások. Pünkösd magasztos ünnepe sok keresztyén ember előtt érthetetlen. Karácsony a maga ragyogó fényével aránylag a legkönnyebben megérthető és egyformán megragadja a gyermekeket és öregeket; nagypéntek megrázó eseményeivel, rettentő ellentéteivel is sok ember szivébe hatol; husvét, mely a halálból feltámadó életről beszél, már nem egy ember előtt rejtély marad; de mégis a pünkösd az, mellyel oly sokan nem tudják, hogy mit csináljanak, még pedig azért, mert a szellem, a legmélyebb bensőség ünnepe. Sokan kint a szabadban szeretik ünnepelni á piros pünkösd napját, amint tényleg a természet nagyszerű fakadása és zsen- dülése fennenszóló magasztos prédikáció Istennek és áz ő szellemének mindent átható erejéről. De az igazi pünkösdünneplés, mégis igazában a szellem ünneplése a lélek legmélyebb mélységében, mint a régi ének mondja: „Wer rechte Pfingsten feiern will, der werde in seinem Herzen still“, ott a szivében sejti meg az ember az igazi májust, mely után nincs többé ború és fergeteg ... A pünkösd rendesen május hónapra esvén, a pünkösdi és májusi szokások szinte összeesnek és sokszor ősrégi májusi szokások hozzáftiződnek pünkösd ünnepéhez, de másrészt a pünkösdtől függetlenül is dívnak. Ilyen pl. az u. n. „májfau mikor rendszerint május hó elseje éjjelén vagy pünkösd hétfőjén sudár virágzó fát vágnak a legények az erdőben és felállítják kedvesük háza előtt. Sokszor egy-egy májfa az egész falunak szól. így pl. Muzslán a fiatalság választott főnökének állítja fel a májusfát s aztán körülötte járják polgárt legyilkoltatott, jórészben a templomban, ahová hiába menekültek. Ne csodáljuk hát, hogy a soproniak úgy fogadták falaik között Bethlen Gábort, mint Istentől várt szabaditójukat.. Ezután kezdődött a bensőbb összeforrás Sopron német polgárai és a magyar társadalom között. Divatba jön a csererendszer, hogy a falusi magyar és a soproni német családok kicserélik egy évre gyermekeiket. Szívesen alkalmaznak a városnál magyar nemeseket hivatalnokul. Örülnek, ha előkelő polgáraik nemességet kapnak. Ma is sok soproni polgár van, akinek őseit érdemeik jutalmául a nemesség sorába emelt a királyi kegy. Sopronban volt ügyvéd a sárvári születésű evangélikus Vittnyédy Istyán is, aki valóságos szellemi vezére volt az országnak, mint a Zrínyiek, Wesselényiek, sőt az esztergomi érsek bizalmas tanácsadója. Tulajdonképen róla kellene elnevezni azt a gyászos véget ért Wesselényi-féle szövetkezést. A soproniak átélték ennek borzalmait is; láthatták, amint láncraverve viszik Bécsújhelybe a mozgalom két vezetőjét, Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet s jön a rémhír a lefejezésükről. Ezután következett az ellenreformáció legerősebb rohama: I. Lipót korában. Ezt a gályarabok szomorú sorsa és az isteni hollandus nemzet hőse, de Ruyter által való megszabadítása teszi emlékezetessé. Sopron evangélikus egy háza vagyonát is elvették ekkor és papjait ismét száműzték. De csudálatos módon az egyetlen Sopron volt az a hely, ahol mégis némi evangélikus, egyházi élet kifejlődhetett. Oka a mindenható erő, a protekció volt. Valami 800 osztrák protestáns főúri család emigrált Ausztriából, ahol teljesen megakarták semmisíteni az evangéliumot; jórészük Sopronban telepedett meg. Ezeknek az Eggenbergeknek, Laszbergeknek, Trauttmannsdor-
