Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-01-08 / 2. szám

1922

HVAMGáliIKUSOft UAPJA

5

A gyülekezet az 1920-ik évvel — mely sok áldozatot követelt, sok reményt, tervet meghiúsított a pécsiek körében — sikeresen birkózott meg. Hitéletének ápolásában,fejlesztésében nagyobb akadály nem merült fel. Az istentiszteletek látogatása nem lanyhult, sőt erősbödött; a hitoktatás is rendszeresen folyt az egész éven át. Az urvacso- rázók száma növekedett. Bibliaórák minden csütörtökön tartattak. A hívek áldozatkészsége növekedett; a gyülekezet aranykönyvében húsz adakozó szerepel, kiknek nagyobb része a 4520 K val növekedett reformációi jubiláris szeretet-alapot gyarapította. — Különös dicsérettel emeli ki az egyházközség évi jelentése az egyházi adóteher készséges viselését. A 489 adófizető egyháztag között még az 1920. évben is elég számosán voltak 100—500 K adóval megterhelve, az 1921. évre kirótt adótételek között pedig a 800—2000 koronás összegek is sűrűn szerepelnek; mely körülmény — tekintetbe véve egyúttal az adófizetők számának 729-re való növekedését — azt sejteti, hogy a pécsi gyülekezetben erős az élni- akarás, hitéletében nagy a vonzóerő s az egyházi adóteher az egyre fokozódó drágaság mellett sem vált ki a hívekből elégedetlenkedő hangokat. A gyülekezet egyébként azoktól a hívektől, kik az egyház rendes teherviselésében részt nem vesznek, adott esetben a lelkész szolgálata ellenében dijakat szed, melyek a gyülekezeti pénztárba utaltatnak be. Egyes funkciók után az adófizető tagok is fizetnek dijat az egyház javára.

A statisztikát illetőleg figyelmet érdemel az a körülmény, hogy a környéken levő református egyházakból 311 egyén tért át a pécsi evang. egyházba, valamint az, hogy a katholikus részről javunkra adott reverzálisok száma csaknem kétszer- annyi (13) mint a híveink részéről adottaké (7).

A gyülekezet körében a Seyfried Ernő elnöklete alatt működő „Evangélikus Társaság“ fejt ki szép társadalmi munkásságot A jelentés hét, vetített képekkel kisért ismeretterjesztő előadásról s egy gazdag müsoru jótékony matinéról számol be azzal a megjegyzéssel, hogy a lendületesebb munkát a bizonytalan társadalmi és politikai viszonyok gátolták. Nyilván mélyebb gyökereket vert a gyülekezet szivében az „Evangélikus Diakoniau, melynek tiszteletbeli elnöke maga a lelkész: Baldauf Gusztáv. Ez az egyesület, melynek külön vallásos összejöveteleket rendező-, leány-, énekkari-, segélyző-, propaganda-, női patronage- és vigalmi szakosztálya van, — Mária vallásosságát Márta szorgosságával párosítva — a nehéz viszonyok között is szép buzgóságot fejtett ki. Kulturális szempontból a valláserkölcsi alapon tartott mesedélutánok rendszeresítése, a női énekkarnak vegyes karrá alakulása érdemel különös megemlitést. A leányok összejöveteleiken ajándéktárgyakat készítettek, kézimunkákat vállaltak, melyeknek munkadija részben a Diakonia pénztárát gyarapította; továbbá kirándulásokat szerveztek s könyvtárt létesítettek. A propaganda szakosztály tagjai a közömbös, beteg vagy idegen hitsorsosokat látogatták;

a vigalmi szakosztály Majálist rendezett. Szép feladatokat vállalt a patronage szakosztály, melynek tagjai a nőcselédek anyagi és erkölcsi érdekeinek felkarolása érdekében kéthetenkint összejöveteleket tartottak s azokon színdarabokat, zeneszámokat stb. adtak elő.

Ami pedig az egyház minden jótékonysági teendőjét elvégző segélyző szakosztályt illeti, annak nagy munkáját mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy pénztári forgalma nagyobb volt, mint a gyülekezeti pénztáré.

Mig számos hasonló egyházi jellegű egyesületünk aránylag nagy tagdíjbevétel mellett kisszerű munkát végez, addig a pécsi Diakonia, melynek rendes tagdíjakból csak 1268 K állott rendelkezésére, — mintegy 47.400 K-ás forgalmat ért el s csak adományok cimén (ide nem értve az alkalmi gyűjtéseket) közel 18.000 K-t számolt el.

Pécsi gyülekezetünk tehát nyilván már eddigi működésével is szép példát nyújtott egyházainknak ; s a Dunántúli Luther Szövetségbe bekapcsolódó egyháztársadalmi munkássága révén * remélhetőleg egyik mintaegyházunk lesz abban az irányban, melyben püspökeink haladnak akkor, midőn egyházunk jövőjét, fejlődésünk reményeit az evangélium realizálására hivatott Szövetségi szervezetek kiépítéséhez fűzik.

Érthető tehát az is, hogy az ilyen jól vezetett s igazi evangéliumi érzülettől hevített gyülekezet, mint a pécsi, azt a gondolatot, hogy az oda áthelyezendő egyetem kötelékében evangélikus teológiai fakultás állítassák fel, — szintén lelkesen felkarolta. Presbyteriuma utján már 1920 telén terjedelmes memorandumot intézett e tárgyban a mi egyetemes közgyűlésünkhöz s az a melegség, mellyel az egyházközség a pécsi teológia felállítása mellett szóló érveket csoportosította, egyházunk reményeinek a közel jövőben várható teljesülésére bizonyára jelentékeny hatással volt.

inMiniiiiimMiiniimiiiimimiiimimmiiimiiiiiiiinmiiiiiiiiimiiiiiiiimimiiiiimni

Ki tanítsa a vallást?

A vallásoktatás kérdéséről az „Evangélikus Lap“ 1914. évi 47., 50., 51. és 1915. évi 2. számában közöltem ugyan cikksorozatot, de mivel az ott elmondottak emlékét a világháború izgalmai s fájdalmas következményei futóhomokkal bontották be, úgy hiszem nem lesz egészen céltalan munka, ha a szerkesztő ur engedelmével ismét néhány gondolattal igyekezem megvilágítani azt a szőnyegen fekvő kérdést, hogy az iskolában a vallásoktatást a tanító végezze-e vagy a lelkész.

Bizonyításra nem szoruló ténynek tekintem azt, hogy nincs tanügyi férfiú, aki el nem ismerné az iskola kettős célját. Az iskola egyrészt előkészíti s fölfegyverzi a gyermeket arra a küzdelemre, amelyet az egyénnek a nagy természet kártékony erőivel végig kell harcolnia, másrészt előkészíti s igyekezik képesíteni őtet arra, hogy az emberi társadalomban helyét megtalálja s azon a sírig megálljon és igy békés egyetértésben tudjon élni