Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)
1921-09-18 / 38. szám
VII. évfolyam. Budapest, 1921 szeptember 18. 38. szám Ss«rfc«sxl6ség I Budapest, Vili kér . Ollől-ét 24. «iám, hová ■ kéziratok ; Kiadóhivatal: viiL, SicatfcirAiyi-a. 51. hová az dőflxetésl dijak küldendők Lapraklamóciók ifj. Kallntr Era« könyv- ayoaáájáka Budapest. V., Caaky utca 10 kOldandák. Alapította Dr. Raffay Sándor. Kiadja Előfizetési ér évi 100 korona. Egyes isim Ara A korona. Hirdetési árak megegyezés szerint. Megjelenik minden vasárnap. AZ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS SZÖVETSÉG. Felelős szerkesztő: Társszerkesxtő és felelős kiadó: Kirchner Rezső öki titkár Dr. Scholtz Oszkár az O. E. Sz. igazgatója. Az evangélikus irredentizmus. Minden történelmi válság lassan készül: mint a villám kilobbanása, vagy mint a vulkán* robbanás... A feszültség lassan, olykor elvár- hatlanul lassan nő-nő arra a fokra, melyen a hamis erőegyensúly felbomlik és uj erőviszonyok alakulnak ki. A magyar irredentizmus nem csak politikai életűnk hatalmas motorja (igaz, hogy e motorkezelés még nem pontos), hanem egyházi életünknek is az uj, szerencsétlen viszonyok között egyik vezető gondolata. Nem is lehetne a mi egyházunkat elszakítani a nemzeti élettől, oly egygyé forrót az a Habsburgok nemzetietlen politikájának rabláncai, korbácsai és gályái által reánkzúditott szenvedések tüzében, oly annyira egy lélek lelkesítette a nemzeti függetlenség politikáját az evangéliumi egyházak szabadság-törekvéseihez, hogy ma a magyar nemzeti gondolat uj tartalmában is egyházunk haladásának egyik útjelző csillaga. Mikor az 1849-i nemzeti tragédiánk szomorú finis-e lejátszódott s az aradi kilenc bitóval elrettentő tilalomfát állított a botor hatalom a független magyar nemzet eszménye felé haladó törekvések elé s mikor a saskarmok között véresen vonaglott a mi sokszor megtépett turulunk, az evangélium egyházainak gyüléstermeiből hangzottak ki a Tisza Kálmánok, Balogh Péterek, Zsedé- nyiek és Mádaiak bátorságos, hatalmas szavai s a mi drága énekeink szent biztatást öntöttek a siró, kesergő magyarok elbúsult, de remélő leikébe . . . Hol bomlik meg egy hamis egyensúly, hol billen fel egy gonoszságokra fundamentumozott és hazugságokkal körülpillérezett hatalmi elrendez- kedés, azt soha senki sem tudja. Nézzünk csak körül . . . Erdélyben a „királysági* mócok rágázolnak mindenre, ami hatalmi mámorukban lábuk ügyébe kerül. Új zsebrákhad özönli el a „meghódított országrészt* s az oláh parlamentben, vagy hol, főnek a fejek, hogy miként lehetne valami lélekbeli, érzelembeli nexusba fűzni a rabigába vert Erdélyt. Mert a fegyver visszafelé is elsülhet. Mert a szurony és ágyú keserves államfenntartó szerszám, annak kezelése elsorvasztja, elfárasztja a hódítókat. Lelki kapcsolat kellene: vallási, egyházi, tehát kulturális kapcsolat. De hogyan? Mikor Erdély protestáns még kath. egyházában is. Hogyan? Mikor az uj „anyaország* kultúrájánál, annál «a Párist majmoló, de belül ázsiai, keleti bojár kultúránál elérhetetlenül tisz- tultabb, nemesebb és ősibb a szabad Erdély lelke, mely a tordai országgyűlésen már 1557 ben a vallásszabadság szent gondolatához emelkedett. A pópák aranymitrás, csillengelős ördögűzéses machinációja hol, micsoda mélységben áll a kol- légiumos kálvinista és gyönyörűen beszervezkedett evangélikus műveltség alatt? ... Ki hiszi el, hogy a vezetésre érett szellemi előkelőség sokáig tudja meghajtott fején-nyakán hordani a szennyes rabigát ?. . . Nekünk nem szabad az Erdély felé szellemi ölelkezésre kitárt karjainkat lecsüggesz- tenünk ! . . . Nézzünk szét a Felvidéken ... A kommunizmussal kacérkodó szocialistaság és a zsupánságok- ban meghúzódó túlzó nacionalizmus felemás igája szorul ottani elnyomott véreinkre. A Szepesség soha sem lesz cseh. Az evangélikus Liptó, Árva, Pozsonyvidéke soha sem lesz lelkében a belső kormányzat szelleméhez simuló. Nem Ma még hallgatnak a nálunk elégedetlen tót urak, kik gyűléseinken tüntetőleg tótul társalogtak, ma még — mert a túlzó szocialistaság egyszínűre, vörösre, mázol mindent — nem látszanak, még nem kiáltanak az ellentétek. Majd megszólalnak. Az első mámor rózsás ködei feltisztulnak és megnyílnak a szemek. Mi várjunk, készen várjunk. Ott is vége lesz az első szerelemnek s a gyöngyört követő lehangolásban megszépül, visszasiratandóvá gyönyörüsödik az a felpanaszolt múlt.
