Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)

1921-10-16 / 42. szám

1921 HVAriGáliII{USOf{ LiflPJA 3 ait, hogy majdan felkészülhessünk az egész­ségre. A roppant vihar elzugott felettünk, úgy gon- jolunk most reá, mintha lázálmot álmodtunk volna öldünk összeütközéséről más csillagokkal, minden Met összeroppanásáról, minden tfiz kiégéséről, min­ién forrás elapadásáról. Mintha a sivár, levegőt- en, tüztelen és viztelen Hold halott szikláira vetett /olna bennünket az Isten büntető keze egy időre, Je szeretete aztán visszahozott volna a száműzetés­ből a mi dús csillagunkra, mondván: „Ezután becsül- étek meg magatokat és mindazt, amit adtam nék- ek: mit pedig eltékozoltatok, verejtéktek hullásá­val szerezzétek vissza“. Mert valljuk be, sokat eltékozoltunk. Valójá­ban hazánkat is magunk tékozoituk el. Országunk ’eldarabolását egy belső lelki, erkölcsi, szellemi összezsugorodás előzte meg: külső katasztrófánk­hoz ez adta az első lökést és végül ez a belső összeomlás tette azt teljessé. Feltehetjük szemünkre akár a történelem, akár a társadalombölcselet, akár bármi társadalmi tudomány szemüvegét, a tények vizsgálata és belső elmélyedése egyaránt vissza­vezet minden bajunk, szerencsétlenségünk ősforrá­sára: a magunk gyöngeségére és bűneire. Ez a vizsgálat és elmélyedés egyben az életnek s a gyó­gyulásnak ősforrásait is elénk tárja: ne másokban, magunkban keresgéljük elő és erősitsük meg a jobb jövő elemeit. Ez az igazi szabadság és egészség útja: csak i magunk belső ereje törheti meg mások jogosu- atlan és erkölcstelen hatalmát felettünk. Minden :gyéb kuruzslás. Ha visszatekintünk ama boldognak mondott korszakra, melyet a háború előtt éltünk, engem ez időknek visszasóvárgása helyett valóságos borza- őm fog el: mert ott látom a közelmúltban min­denben a szörnyű jelet az élet falán: megméret­ni és könnyűnek találtattál. Ott látom a külső jólét szörnyű belső rothadását, ott látom őseink hitének megtagadását, erényeik eltékozlását; ott átom az élet minden pontján a szörnyű idegen Szvengáli-arcát, amint belénk sugalmazza a maga alsórendü materialista erkölcsét; ott látom az ördög pokolbeli malmán mérget lehelő, csillogó arany- porrá őrlődni legnemesebb értékeinket. És látok felépülni magunk körül egy borzadályos Babylont, mely a mi nyelvünket beszéli és mégis idegen. Látom e dicsőségesnek mondott közelmúltban az egyre üresedő templomokat, az egyre jobban sza­porodó és egyre teltebb züllött színházakat, mula­tókat, kávéházakat: látom Gutenberg betűit az emberi szellem csillogó rothadásának szolgálatá­ban, látom a jók és derekak és dolgosak lemara­dását az élet versenyén, legjobbjaink nyomorát, a henyélök és csalók tobzódását. Látom az emberi szellem mélységes vizeinek kiszikkadását, ellápo- sodását. Ellenben nem látom és seholsem látom ebben a visszasóvárgott közelmúltban az Istent. Nem látom a Jézus Krisztus születésekor elhangzott angyali szózat teljesedését: Dicsőségét Istennek s a jószándéku emberek békességét. Azt mondhatná valaki, a vallástalanságot, a materializmust nem Magyarországon találták ki, ez a materialista hullám elöntötte volt a háború előtt egész Európát, az egész művelt világot. Ez igaz. De itt eszembe jutnak németországi és dániai uta­zásaim s Kopenhága öreg evangélikus lelkészének szavai: „Budapesten nem látszik, hogy magyar város, de még sokkal kevésbé látszik rajta, hogy keresz­tyén város.“ Igen, a materialista világhullám végig- öntötte piszkos habjaival az egész keresztyén civi­lizációt, de másutt legalább gondoskodtak lecsa- polásáról; mi ellenben hagytuk, hogy megrekedjen és mocsárrá változtassa egész társadalmi életünket. Dániában és Németországban megmaradtak a keresztyén vallás és keresztyén egyházak az élet, az állam és társadalom irányitó tényezői, minek nyoma ott van irók, költők, filozófusok, államfér­fiak müveiben, tetteiben, ott van városaik építke­zésében, házaik stílusában és belső berendezésé­ben, embereik viselkedésében, a vasárnap meg­ünneplésében, derék szokások és az ősök tradíciói­nak szívós őrzésében. Mi elvesztettük volt szivünk­ből az Istent. Mi elvesztettük a mértéket civilizáció és kultúra között. Hajszoltuk a civilizáció külsősé­geit és elhanyagoltuk a kultúrát; csak a civilizáció szélesbitésével törődtünk, a kultúra mélyítésével nem. Idegen sugallatra racionalistákká és öntudat­lanul is marxistákká lettünk: csak az anyaggal törődtünk magunk körül, a lélekkel nem magunk­ban, mindent ésszel akartunk felfogni, érzelmi világunkat szégyeltük, megtagadtuk és vissza­fejlesztettük. El kellett következnie a belső összeomlásnak a természet örök törvényei szerint. A beteg ember ólmos álmából ébredtünk mai valónkra, de felébredtünk. Szemünket, mely a közel­múltban csak a külvilágra irányozódott, befelé for­dítottuk enlelkünk felé s ott megkerestük a gyomok verte elhagyott utat, mely visszavezet az Istenhez és szent Fiához, Jézus Krisztushoz. A mi nemes püspökünk, vezetőnk az Isten országa felé, kinek 30 éves lelkészi jubileumát ünnepeljük holnap, a múlt évben böjti emléke­zései során azt fejtegette, hogy az élet legnagyobb és legnyugtalanítóbb kérdéseire csak a vallás tud megnyugtató feleletet adni; minden világnézet között csak a vallási világnézet ad világos képet a nagy mindenségről és^ az ember viszonyáról Istenhez és természethez. És minden vallásos világ­nézet között a keresztyénség a legtökéletesebb. A keresztyénség tökéletességben örökre felülmúlha­tatlan világnézet, az ember belső békéjének, tisz­taságának, erejének kiapadhatatlan forrása. Hozzá­tehetjük: kiapadhatatlan forrása egy nép belső békéjének, tisztaságának és erejének is. (Folytatása következik.) DiniiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiuiiimiiiiiiiimMiiiiiiimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiMiiii „Csonka-Magyarország — nőm ország, Egész Magyarország — mennyország !'*

Next

/
Oldalképek
Tartalom