Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)
1921-10-16 / 42. szám
2 BVAriGÉMí^XJSOí^ IxRPűR 1921 gyetlenül megakadályozza a kor általános anyagias iránya. Eljött az ellenség és konkolyt hintett a tiszta búza közé, mig a gazda aluvék. De a szenvedések véres korbácsütései fölébresztik az alvót, aki észrevevén a gyom terjedését és pusztítását, friss erővel, lelkes buzgalommal fog a tisztitó munkához, férfias elszántsággal gyomlálja ki a dudvát, hogy az ő tiszta búzája: a nemzetet fenntartó, a világ nyugalmát biztositó, az egyéni lélek üdvét megteremtő nemzeti tulajdonok teljes virágzásra kifeselhessenek. Talán felesleges is mondanom, hogy ez a becsületére kényes, lovagias, türelmes emberszerető nemzet a magyar. Gondoljunk a nemzeti irodalmunk lángszellemei által megteremtett vérbeli magyar alakokra. Nem a Mokány Berczikre, Pató Pálokra, Göre Gáborokra, Mindenváró Ádámokra, hanem a Berend Ivánokra, Baradlaynéra, Adorján Manassék és Annákra, Fehér Gyulákra, Illavai Ferencekre, Vas Gereben népies alakjaira, akiknek hasonmásait — ha nyitott szemekkel járunk társadalmunk különböző rétegeiben — bizonyára megtaláljuk és tapasztalataink nyomán az a meggyőződés, az a hit ver gyökeret lelkűnkben, miszerint a bölcs gondviselés a magyar nemzetet jelölte ki arra a hivatásra, hogy az igaz keresz- tyénség vezérzászlaját kibontsa. Az öldöklő fegyvert az anyagi erőszak kicsavarta kezünkből, de ősi tulajdonaink gyökereit nincs hatalom, mely kitépje nemzetünk szivéből. Aztán tudok egy vallásos testületet, melynek alapelve szerint az ember legfőbb értéke a véget- lenséghez, a nagy természethez és felebarátaihoz való viszonyában tanúsított érzület. Itt minden szó, minden cselekedet elbírálására nézve az a kérdés szolgál próbakőként, hogy az az életnyilatkozat milyen érzületből származott. Itt mindenki, aki nemcsak szájjal vallja magát e vallásos testület tagjának, mindenki, aki igaz hivő, azt az eleven hitet hordja későn-korán keblében, miszerint mindentudó, végtelen jóságu s végtelen igazságos mennyei Atya szerető gondja őrködik az ember felett minden pillanatban. Ennek az eleven hitnek öléből sarjad ki az a nyugodt bizalom a felebarátok és a gondviselés iránt, mely nem ismer álnokságot és soha kétségbe nem esik; innen táplálkozik az a hótiszta becsületérzés, mely legdrágább kincsének a lelkiismeret nyugalmát tartja, innen az a szembetűnő gyengédség, kötelességtudás, önzetlenség, tisztelet és szeretet Istennek minden teremtménye iránt, mely ennek a vallásos testületnek tagjait megkülönbözteti. Olyan tulajdonok, melyek nélkül sem az egyén lelkinyugalma, sem a társadalom békés egyensúlya nem képzelhető. Mindezek a tulajdonok legáltalánosabbak, legvirulóbbak a protestantizmus világában; a keresztyénség alapelveit itt találjuk legtisztábban, legteljesebben kifeselve... Hallom a lesújtó ellenmondást, miszerint messze, nagyon messze vagyunk a protestáns eszmék megvalósulásától; a kor áramlata nagyon mélyre sülyesztett bennünket. Igaz, fájdalom, igaz; de azért kétségtelen, hogy a protestantizmus az a talaj, melyben az igaz keresztyénség magvai életre zsendülnek, a protestantizmus az a szikla, amelyből az igaz keresztyénség honmentő, életadó, népbőldogitó forrása felfakad. Csak álljanak elő hivő lélekkel a Mózesek, akiknek a mennyei Atya megparancsolta, hogy karjukat felemelve arra a sziklára vesszejükkel lesújtsanak. A gondviselés a magyar becsületérzést a protestáns Istenfiusággal párosítva állítja az emberiség előhaladásának zászlaja alá s a pusztulásnak napjainkban dúló hatalmai: a fajgyűlölet, osztályok viszálya, pénzsóvárság, élvezetvágy, államok és felekezetek hatalmi versengése felett amaz isteni erőknek győzelme föltétlenül bizonyos. És ki tudja, talán azért sújtotta le nemzetünket a nagyzási hóbort, a kielégithetlen kapzsiság, a tudatlanság és könnyelműség szülte bűntudat lelkiismeretmardosása oly példátlan igazságtalanul, oly embertelenül és oly kegyetlen szenvedésekkel, hogy nemzetünk lelkében villanjon fel első sugára annak a tiszta keresztyén érzületnek, mely szebb jövő fényes égboltozatát deríti majd fel az emberiség zivataros egére. Sass János. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiitiiiiiiiEiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiHiiimiBiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiii Keresztyén renaissance. Irta s a bányakerületi gyámintézet templomi ünnepén felolvasta Zsilinszky Endre. Aki egyszer súlyos sebesülésen vagy nehéz betegségen vergődött keresztül, igazat fog nekem adni abban, hogy a lábbadozás állapota annyi bensőséges örömöt, annyi derűs elmélyedést, annyi hálát, szeretetet és jóságot halmoz össze az emberi lélekben, hogy arra az egészség sohasem volna képes. Amikor először kezdi érezni az ember, hogy szemében, melynek tüzét kioltotta volt a láz, uj tűz gyullad, karjaiban ismét érezni kezdi az izmok feszülését s odavánszorog íróasztalához, móhon végigfutja gondolatban felvágott és elolvasatlan könyveinek légióját, a feladatok ezreit, melyeket élete hivatásának most ezerszeresen érez, megfürdeti arcát a nap édes melegében, fényében, élő lényeket keres maga körül, kikre átsugározza a kapott fényt és meleget, tekintetével végigsimogatja szeretteit s rajtuk túl minden élőt maga körül, embert, állatot, fát, füvet, megelevenedni érzi meghitt bútorait s még az óra ketyegése is muzsikát pendit meg benne: a lélek finom rezdülései és nagy fellángolásai, gondolatok és érzések egyetlen szimfonikus imává tevődnek öásze benne s úgy szállanak fel az egek Urához hálaadó áldozatul. Ama gigantikus méretű katasztrófa |nyomán, mely hazánkat, nemzetünket, egyházunkat és e drága életközösségekben enlelkünket érte, most kezdünk a lábbadozás állapotába jutni: nézzünk jól körül lelkűnkben és a nagy világon és ragadjuk meg ennek az állapotnak minden nagyszerűségét, szépségét, hangulatát és magától adódó szent felada-
