Evangélikus Népiskola, 1944
1944 / 2. szám - Koczor Ferenc: Az evangélikus többlet
53 múlva, azt elejtsék és ismét felállítsák, — hoztak és megváltoztattak tanterv- és utásításokat, módszereket, vezér- és tankönyveket, — ez / vitte túlzásba a nevelés és tanítás formai mozzanatait, okozta szellemi világunk kilengéseit. Ha a tegnapi kor nevelési rendszerének e csődszerű összeroppanását vizsgáljuk, aminek természetszerinti következménye a mai pedagógiai labirintus, úgy észrevesszük, hogy a pedagógiát támogató humanista-filozófiai gondolkodás vesztette el ma már lét- jogosultságát. Ugyanis, amikor a nevelés, mint tudomány megszületett, az antik ideálizmus élte nagy hatalmi korát. így a pedagógia is bölcsőbeli ajándékul megkapta az ideálizmus emberszemléletét, amely kiütusza tárgyává az autonom emberképet helyezte és ez a felvilágosodás korában az individuális keresztyénséget, hitéletben az egocentrikus hivő típusát teremtette meg, — a pedagógiában pedig elhozta és egyeduralomra emelte Herbart és társainak automata nevelési rendszerét. # Herbart szerint a nevelés célja az erény, az erkölcsi tökéletesség. Ez az embernél lehetséges, tehát megvalósítható. A nevelőnek legfőbb kötelessége, az emberben szunnyadó ilyen irányú erőnek kifejtése és irányítása. A nevelő munkájának pozitív eszköze a tanítás, negativ mozzanata: a fegyelmezés. E kettő segítségével eljut az ember az erkölcsi tökéletességhez. Herbart még az utat is megjelöli az ú. n. formális fokozatokban. Törvényszerűségét kiterjeszti még a vallásoktatás felületére is és lehetségesnek tartja, hogy ha a tanítandó anyag az előírt módon, észszerű ismeretekre és képzetcsoportokra támaszkodik, — úgy az a lélekben tettekben is megmutatkozó vallásos élmények, elhatározások felidézője és elindítója lesz. Az ilyen pedagógiai alapon munkálkodó vallástanító, pl. az elveszett juhról, vagy a tékozló fiúról szóló példázat tanításakor feladatát úgy látta teljesítve, ha végül levonta vallási élmény fel- ébresztéséül a példázat hübnerjét: ne bántsd az állatot vagy légy takarékos! # A humanista talajból nőtt herbarti pedagógia, amely ma is uralja még pedagógusainkat, a nevelést tanná, ismeretté, kézikönyvekből elsajátítható tartalommá tette, csak az észszerűt fogadta el, s az erkölcsben látta az ember eszményét, — Kijelentésről nem tud, a Biblia és a reformátorok alapvető tanításait nem akarja ismerni. Érthető tehát, hogy az ilyen filozófiai gondolkodás a pedagógiát hamis fogalmakhoz juttatta, céljában és anyagában eltorzította. Ennek következése lett azután az a válság, amely a közelmúltban, sőt még a jelenben ip, mint bontó, romboló, elidegenítő, de pozitívumra képtelen erő működött.
